Európa Liga

Llorente szerint a döntő megnyerése tenné értékessé a United legyőzését

Szerdán este rendezik az Európa Liga döntőjét Bukarestben, ahol két spanyol csapat, a Atlético Madrid és az Athletic Bilbao mérkőzik meg. A baszkok világbajnok csatára, Fernando Llorente szerint kötelező megkoronázniuk az eddigi menetelésüket a végső győzelemmel.

A Bilbao nagy sorozaton van túl az Európa Ligában, kettős győzelemmel búcsúztatta a Manchester Unitedet és a Valenciát, valamint a Schalke ellen is nyerni tudott idegenben. Ugyanakkor Fernando Llorente szerint az eddigi eredményeket az tenné igazán értékessé, ha szerdán este megnyernék a döntőt.

Fernando Llorente örül az Athletic Bilbaóban lőtt góljának 2011-ben.

"Nagyszerűen szerepeltünk a nemzetközi porondon, és ez még elhivatottabbá tesz minket, hogy megnyerjük a döntőt. Ezzel elkerülhetnénk, hogy például a Manchester United idegenbeli legyőzésére úgy emlékezzünk, mint egy csodás estére egy remek sorozatban, aminek a végén nem nyertünk" - mondta a világbajnok csatár.

A játékos szerint óriásit fejlődtek a tavalyi szezon óta: "Egy éve senki nem tudta elképzelni, hogy ilyen sorozatot futhatunk. Most fel kell nőnünk a feladathoz, hogy a csúcson fejezzük be az idényt."

Llorente ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk szerda este: "Jól ismerjük az Atléticót. Nagyon sokat változtak Simeone decemberi érkezése óta. Nem tudom, hogy csinálta, de nagyszerű munkát végzett. Nagyon hatékonyak voltak az Európa Ligában."

Az EL döntője szerdán 20:45-kor kezdődik, itt a hatharom.com-n élő szöveges közvetítést olvashattok.

  • Atlético Madrid - Athletic Bilbao 2012-05-09 20:45:00