Nemzetközi foci

Egyik klub sem bűnös a török bundabotrányban, az UEFA megharagudhat

Meglepő eredménnyel zárult a Török Labdarúgó Szövetség (TFF) bundabotránnyal kapcsolatos vizsgálata, Yildirim Demirören elnök hétfői bejelentése szerint egyik klubot sem kell megbüntetni a tavalyi szezonban történt meccsmanipulációk miatt. Meglepő lenne, ha az UEFA ennyiben hagyná a dolgot.

A szövetség 10 hónapon keresztül vizsgálta a tavalyi szezon eredményeit, miután felmerült a gyanú, hogy a Fenerbahce elnöke gyakorlatilag megvásárolta a csapat bajnoki címét. 2011 nyarán 93 embert tartóztattak le az ügyben, csúszva kezdődött a bajnoki szezon, a manipulációs lehetőségek csökkentése érdekében rájátszást vezettek be, és a Fener helyett a Bajnokok Ligájában a Trabzonspor indult.

Yildirim Demirören, a török szövetség elnöke az UEFA konferencáján 2012-ben.

Aziz Yildirim klubelnököt 147 évi börtönbüntetésre ítélték, rajta kívül 10 embert tiltottak el egy és három év közötti időszakra a labdarúgástól, a rendőrség és az ügyben eljáró ügyész "egyértelmű bizonyítékokról" beszélt, nyolc klub ellen folyt vizsgálat, ezek után meglepő, hogy egyik együttest sem bünteti meg a szövetség.

Az UEFA már 2011 őszén komoly nyomást igyekezett gyakorolni a TFF-re, és igen nagy esély van rá, hogy nem fogja elfogadni a vizsgálat eredményeit. A szövetség tehát a török klubok és a válogatott nemzetközi sorozatokból való kizárását kockáztatja.

A bajnokság emblematikus klubja, a Galatasaray éles hangú közleményben ítélte el a TFF eljárását: "A döntés a török emberek értelmi képességeinek egyértelmű lenézése és az igazság teljes semmibe vétele."

A bajnoki cím a szombati Fenerbahce-Galatasaray mérkőzésen dől majd el, a vendégek egypontos előnyből várják a mérkőzést, de az UEFA reakciójától függ majd, hogy számít-e, hogy ki nyeri a török bajnokságot.