NBA

Megmenekült a söpréstől a Knicks

  • Barcsai Róbert

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának kilencedik játéknapján eldőlt, hogy a New York elkerülte a söprést, mivel Carmelo Anthony irányításával legyőzték a Miami csapatát, így 1-3-ra módosították a párharc állását.

Philadelphia-Chicago

Sorsdöntő mérkőzésre utazott a Bulls Philadelphiába, ám a Derrick Rose mellett immár Joakim Noah-t is nélkülözni kényszerülő vendégek szoros meccsen, 89-82-es vereséget szenvedtek, így a Sixersnek már csak egy győzelem kell az alapszakasz győztesének kiütéséhez. A vendégek megilletődötten kezdtek, hiszen az első negyedet 25-19-re elveszítették, ám a második játékrész után már csak két pont volt a differencia a két együttes között. A harmadik negyedet követően egy pontra csökkent a különbség, ám a mindvégig az eredmény után rohanó Chicago 25-19-re bukta a záró játékrészt.

A Sixers legjobbja nagy meglepetésre ezúttal is a 22 pontot termelő Spencer Hawes volt, akiről edzője így nyilatkozott: „Ha elkapja a fonalat, akkor hihetetlenül jól tud játszani.” Hawes mellett ki kell még emelni Jrue Holidayt is, a fiatal irányító ugyanis 20 pontot ért el, míg a játékot sérülten vállaló Andre Iguodala 14 egységgel járult hozzá csapata sikeréhez. A Chicago legjobbja ma Carlos Boozer volt 23 ponttal és 11 lepattanóval, de C.J. Watson 17, valamint Taj Gibson 14 pontja sem volt elég a sikerhez.

A párharc állása négy mérkőzés után: 3-1 a Philadelphia 76ers javára.

New York-Miami

Megszakadt a New York 13 mérkőzésből álló rájátszásbeli vereségi sorozata, hiszen a Knicks 89-87 arányban felülmúlt a Miamit, így a csapat elkerülte a söprést is. A hazaiak egyébként ezúttal most időben ébredtek, a második játékrészt ugyanis 8 ponttal elbukták, ám a szünetet követően 9 egységgel jobbak voltak vetélytársuknál, így a záró negyedet már előnyből várhatta a Knicks. A végjátékban Carmelo Anthony végre hozta a tőle elvárhatót, és 54 másodperccel a vége előtt elsüllyesztett egy később döntőnek bizonyuló triplát. A mérkőzés után a vendégek vezetőedzője, Erik Spoelstra nyilatkozott: „Nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, ők pedig hatalmas játékokat mutattak be. Nehéz dobásokat értékesítettek, mi pedig képtelenek voltunk meccselni ezt a teljesítményt, így vissza kell mennünk Miamiba, össze kell kapnunk magunkat, és megszerezni a győzelmet szerdán.”

Carmelo Anthony, a New York Knicks játékosa

Hazai oldalon a már említett Carmelo Anthony 41 ponttal végzett, míg a sérüléséből visszatérő Amare Stoudemire 20 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el. A vendégek legjobbja már-már szokás szerint LeBron James volt 27 egységgel, ám ezúttal a vártnál gyengébben dobott a Király, ugyanis 21 mezőnykísérletéből csak 9-et értékesített. Dwyane Wade 22, míg Chris Bosh 17 egységgel zárt.

A párharc állása négy mérkőzés után: 3-1 a Miami Heat javára.

Boston-Atlanta

A szakértők előzetesen a párharc egyik legérdekesebb mérkőzését várták a mai összecsapástól, mivel a vendégeknél mind Al Horford, mind Josh Smith visszatért sérüléséből, ám ehhez képest a Hawks csúnyán lebőgött, ugyanis 101-79-es vereséget szenvedtek. A meccs gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt, hiszen ekkor már 23 ponttal vezetett a Celtics, amely a harmadik negyed végére 27 egységre hízott, de volt ez 37 is.

A játékot sérülten vállaló Paul Pierce szűk 17 percnyi játékidő alatt 24 pontot dobott, edzője pedig így nyilatkozott róla: „Amikor befejeztük a dobóedzést, azt gondoltam, hogy nem fog tudni játszani. Ennek ellenére mégis vállalta a játékot, ráadásul rendkívül jól teljesített. Kiváló formában van.” Pierce mellett a másik nyerőember a 20 pontot és 16 gólpasszt elérő Rajon Rondo volt. A vendégek közül csupán hárman tudták átlépni a bűvös 10 pontos határt, közülük pedig a legjobbnak Josh Smith bizonyult, aki 15 egységet és 13 lepattanót ért el. A visszatérő Al Horford a kispadról beállva 20 perc alatt 12 pontot dobott.

A párharc állása négy mérkőzés után: 3-1 a Boston Celtics javára.

Denver-Los Angeles Lakers

Joggal bízhatott a harmadik mérkőzésen nyújtott produkciójában a Denver, ám a Nuggets egy nagyon szoros mérkőzésen 92-88-ra kikapott a Los Angeles Lakerstől. Az első félidő végén hat pontos előnybe kerülő hazai együttes a második félidőben kissé leeresztett, mivel a harmadik és a negyedik játékrészt egyaránt 5-5 ponttal bukták el.

A Nuggetsben végre Danilo Gallinari hozta azt, ami tőle korábban is elvárható lett volna, az olasz ugyanis 20 pontot ért el, ám a kezdő többi tagja közül egyedül Lawson volt képes átlépni a 10 pontos határt, ráadásul ő sem sokkal, hiszen a fiatal irányító 11 egységet könyvelhetett el. A kispadról beállva Andre Miller 15 pontot szállított, ám a rájátszásban ennyire gyenge kezdő-produkcióval nem lehet meccset nyerni. A vendégeknél mindenki hozta a tőle elvárhatót, Kobe Bryant 22, Andrew Bynum 19, Pau Gasol 13, Ramon Sessions pedig 12 pontot szerzett, amely kiegészülve a kispad által termelt 26 ponttal, bőven elégnek bizonyult a sikerhez.

A párharc állása négy mérkőzés után: 3-1 a Los Angeles Lakers javára.

NBA
Rájátszás, 9. játéknap
Philadelphia-Chicago 89-82
New York-Miami 89-87
Boston-Atlanta 101-79
Denver-Los Angeles Lakers 88-92