NB I

Prukner és Lelievré sem elégedett a döntetlennel

Az OTP Bank Liga 27. fordulójában a már kieső Zalaegerszeg 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán auz Újpest csapata ellen. A vezetőedzők közül Prukner László úgy látja, hogy megérdemelték az egy pontot, míg a lila-fehérek belga trénere elégedetlen az eredménnyel.

Negyedóra ismerkedés után enyhe mezőnyfölénybe került a ZTE, helyzetek nélkül. Az Újpest kontrákra rendezkedett be, de egy-két pontrúgáson kívül nem sok veszélyt jelentett a hazai kapura.

A szünet után gyorsan vezetést szerzett a hazai csapat, egy ideig uralta a játékot. A vendégek büntetőből egyenlítettek, majd fölénybe kerültek, de Vlaszák védéseivel a ZTE tartani tudta a döntetlent.

"Az első félidő nagyon szoros játékot hozott, kevés helyzettel, főként a mezőnyjáték dominált – értékelt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marc Lelievré, az Újpest FC megbízott edzője. – A második félidőben nagyon gyorsan érkezett a zalai gól, ezt követően sikerült nyomás alá helyezniünk ellenfelünket. Sok helyzetünk volt, sok helyzetet alakítottunk ki a második félidőben, de ezek közül egyet sem tudtunk gólra váltani, „csak” tizenegyesből voltunk eredményesek. Összességében is több helyzetünk volt, mint ellenfelünknek, éppen ezért nem vagyok elégedett a döntetlennel…"

"Az első félidőt főként a pontatlanság jellemezte, egymás hibáiból éltek a játékosok - kezdte értékelését Prukner László. - Az Újpest átadta a területet, de a mi rutinos játékosaink ezt nem tudták kihasználni. A szünetben feltoltam mindkét csatárunkat, közvetlenül mögéjük pedig Máté Petit, ami gólt is eredményezett. Ezután viszont érthetetlen módon visszaálltunk, a vendégek pedig átvették az irányítást, és kiegyenlítettek. A hajrában Vlaszák bravúrjaira is szükség volt, hogy ne kapjunk újabb gólt. A mérkőzés összképét tekintve azonban úgy gondolom, a döntetlen igazságos eredmény."