Bundesliga előzetes

Vajon a Hertha vagy a Köln búcsúzik biztosan a Bundesligától?

  • Barcsai Róbert

Szombaton kerül lebonyolításra a Bundesliga utolsó, 34. fordulója, ám nyitott kérdés alig maradt a bajnokság végére. A kiesés elkerüléséért a Köln és a Hertha, míg az utolsó Európa Ligás helyekért a Leverkusen, a Stuttgart, a Hannover, a Wolfsburg valamint a Werder Bremen harcol.

Köln-Bayern München
Hathárom-tipp: 2

Ahhoz képest, hogy a Kölnnek a végjátékban égető szüksége lett volna a pontokra, a csapat az utolsó tíz bajnokiján csupán ötöt tudott szerezni, ám az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a kölnieknek nem volt túl könnyű sorsolása, ugyanis ez idő alatt találkoztak a Dortmunddal, a Mönchengladbachhal, de a jó formában lévő Stuttgarttal is. A múlt heti fordulóban viszont nyerhető mérkőzésre utazott a csapat Freiburgba, ám a Köln így is 4-1-es vereséget szenvedett.

A Bayern számára igazából már nincs tétje a mai összecsapásnak, mint ahogy gyakorlatilag egyetlen bajnokinak sem a Dortmund elleni vereség óta. A bajorok mindezek ellenére utolsó két mérkőzésüket megnyerték, előbb a Werder Brement, majd a Stuttgartot győzték le.

Lukas Podloski, a Köln csatára

A hazaiaknál Schwabke, valamint Vaassen biztosan nem léphet pályára, de Andrezinho, Sereno, Chihi, valamint Uth is sérüléssel bajlódik, míg a Bayern minden bizonnyal a legerősebb összeállításában lép majd pályára.

A két együttes őszi találkozóján 3-0-s bajor siker született, ám a Köln számára semmiképpen sem bíztató, hogy a 2000-es években hazai környezetben csak egyszer tudták elkapni a Bayernt, méghozzá tavaly, amikor 3-2 lett a végeredmény. A hazaiak számára szinte csak a három pont lenne elfogadható, a Hertha ugyanis otthon fogadja a Hoffenheimet, és ha a fővárosiak nyernek, akkor a döntetlen nem elég a kölnieknek az osztályozós helyhez, méghozzá a rosszabb gólkülönbség miatt. Frank Schafer, a hazaiak vezetőedzője így értékelte csapata helyzetét: „Gyakorlatilag döntőt játszunk, a Hertha elleni versenyfutás utolsó felvonását. Két pont az előnyünk, így sorsunk a saját kezünkben van.”

Hertha-Hoffenheim
Hathárom-tipp: 1

A fővárosi alakulat számára nem úgy alakult a végjáték, ahogyan azt elképzelték, hiszen az utolsó tíz bajnokin csak nyolc pontot tudott begyűjteni a csapat, ám a remény még mindig él, hiszen egy mai győzelem hatalmas lépést jelentene az osztályozós hely eléréséért. A Hertha elveszítette utolsó két bajnokiját, ezek közül a legfájóbb a Kaiserslautern elleni hazai pályán elszenvedett 2-1-es vereség, hiszen a Schalke otthonában értelemszerűen nem szégyen kikapni.

A Hoffenheim együttese számára gyakorlatilag véget is ért a szezon, mivel a csapat már nem eshet ki, viszont komoly lépést sem tehet előre. A vendégek utolsó két bajnokijukat elveszítették, ráadásul mindkettőt hazai pályán, előbb a Leverkusen, majd a Nürnberg ellen. A hazaiaknál ma biztosan nem lesz bevethető a Brooks-Morales-Kargbo-Torun négyes, de Franz, Mijatovic, Neumann, Lustenberger és Djuricin is sérüléssel bajlódik. A Hoffenheim részéről biztosan nem lép majd pályára Gulde, Klingmann és Thomalla, továbbá Jaissle, Firmino, Weis és Williams játéka is kérdéses.

Ősszel fordított felállásban 1-1-es döntetlent játszott a két együttes, ám ezúttal nem kérdés, hogy melyik fél a motiváltabb, hiszen a berlinieknek mindenképpen meg kell nyerniük ezt a találkozót.

Stuttgart-Wolfsburg
Hathárom-tipp: 1

A Stuttgart kiváló formában van az elmúlt időszakban, hiszen a csapat tíz mérkőzésen keresztül veretlen tudott maradni, egészen a múlt heti Bayern elleni bajnokiig, ahol 2-0-s vereséget szenvedett a VfB. A Stuttgart számára a mai összecsapás nagyon fontos lehet, mivel egy esetleges Leverkusen-pontvesztés esetén jövőre a csapat az Európa Liga play-off körében kezdheti szereplését.

A Wolfsburg szintén az Európa Ligáért harcol, ám nekik a mai győzelem mellett a Hannover botlására is szükségük lenne. A vendégek utolsó öt bajnokijukból csupán egyet tudtak megnyerni, méghozzá a múlt heti, Werder Bremen elleni összecsapást, amikor hazai pályán 3-1-re nyert a Wolfsburg. A csapat esélyeit Marco Russ értékelte: „Van esélyünk, bár minimális. Számunkra annyira nem fontos, hogy a többiek mit csinálnak. Jól akarunk játszani Stuttgartban, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

A mai mérkőzésen komolyabb, új sérülttel egyik csapatnak sem kell számolnia, a hazaiaknál Tasci, Kvist, valamint Audel, míg a vendégeknél Dejagah nem lesz bevethető sérülés miatt.

A két együttes őszi találkozóját a Wolfsburg nyerte, de a vendégek Stuttgartban legutoljára csak 2000-ben tudtak győzedelmeskedni.

Bundesliga
A 34. forduló programja
Szombat, 15:30
Dortmund-Freiburg TV: Eurosport2
Werder Bremen-Schalke
Hannover-Kaiserslautern
Mainz-Mönchengladbach
Nürnberg-Bayern München
VfB Stuttgart-Wolfsburg
Köln-Bayern München
Augsburg-Hamburg
Hertha-Hoffenheim