Snooker

Érik a Carter-O’Sullivan döntő a világbajnokságon

  • Tóth Tamás

A Sheffieldben zajló snooker-világbajnokság küzdelmei az elődöntőknél járnak. Ali Carter Stephen Maguire ellen meccsel, míg Ronnie O'Sullivan Metthew Stevensszel csap össze a legjobb négy között. A „Kapitány” mindössze három, míg a „Rakéta” már csak hat játszmányira van a döntőbe jutástól.

Ali Carter a sheffieldi snooker-világbajnokságon

Második szakaszukkal is folytatódtak a Crucibele színházban megrendezésre kerülő snooker világbajnokság elődöntői, ahol Ali Carter 5-3-as előnyből kezdhette a soron következő sessiönt Stephen Maguire ellen. A „Kapitány” számára nem indult túl jól a második etap, ugyanis Maguire gyorsan egyenlíteni tudott, ráadásul a skót játékos a tízedik játszmát egy 140 feletti breakkel tudta behúzni.

Ettől függetlenül Carter nem torpant meg, hanem ismét magához ragadta a kezdeményezést, és a délelőtti szakaszt 10-6-os előnnyel tudta zárni. Az esti órákban újabb nyolc frame került megrendezésre, és a négy egységnyi különbség továbbra is fennáll a játékosok között (14-10), Carter javára.

Ronnie O’Sullivan is 5-3-ról indíthatta a Matthew Stevens elleni találkozó újabb felvonását, és bár a walesi 5-5-re fel tudott zárkózni, a „Rakéta” állva hagyta ellenfelét, ugyanis már 11-5-re vezet.
Egyelőre minden jel arra utal, hogy Carter és O’Sullivan fog megküzdeni a világbajnoki címért, de természetesen még van lehetőségük a javításra a hátrányban lévő snookereseknek a 17 nyert frame-ig tartó meccseken.

Snooker-világbajnokság, Sheffield
A mai program, elődöntők
11:00
Ronnie O’Sullivan – Matthew Stevens
15:30
Stephen Maguire – Ali Carter
20:00
Ronnie O’Sullivan – Matthew Stevens
A mérkőzéseket az Eurosport élőben közvetíti.