NB I

A Fradi otthon hajolt meg a Pápa előtt

  • fotó:fradi.hu

Az OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati mérkőzésén a forduló meglepetését okozva a Lombard Pápa Lovrencsics Gergő két góljával legyőzte a Ferencvárost az Üllői úton.

A pápaiak a kiesés elkerüléséért, míg a zöld-fehérek a minél jobb helyezésért küzdenek, de a pályán mutatott játék alapján nem a Lombard tűnt a gyengébbik csapatnak.

A 13. percben a találkozó első valamire való lövését Sváb Dániel eresztette meg egy szólót követően, de a Ferencváros korábbi kapusa, Szűcs Lajos védeni tudott. Nem sokkal később Lovrencsics Gergő Arsics passza után a hazai védelem hibáját kihasználva a bal alsóba lőtt - előnyhöz juttatva ezzel csapatát (0-1).

Negyedórával később egy remek támadást vitt végig Bene Ferenc együttese, amelynek végén Lovrencsics ezúttal a hosszú felsőbe bombázott (0-2). A Ferencváros képtelen volt ezen a találkozón összekaparni magát, a 90 perc során végig kilátástalanul és ötlettelenül futballozott.

A második félidő elején Otten egy szabadrúgás után tesztelte Szűcs kapus rugóit, majd a 72. percben Simic fejese után kellett ismét a portásnak nagyot védenie. A vége előtt szűk félórával Balogh Zoltán második sárga lapjai miatt emberhátrányba került az FTC, amely ezzel minden reményét elveszítette egy esetleges pontszerzésre.

Mivel Détári Lajos fiai szinte helyzetet sem tudtak kialakítani, így a kiesés elkerüléséért küzdő Pápa megérdemelten vitte el a három bajnoki pontot az Albert Stadionból.

OTP Bank Liga, 27. forduló
Ferencváros-Pápa 0-2 (0-2)
Albert Stadion, 3417 néző, V: Berger
gólszerző: Lovrencsics (15., 31.)
kiállítva: Balog Z. (67.)
sárga lap: Otten (23.), Balog Z. (66., 67.), illetve Farkas A. (71.)
Ferencváros: Jova - Balog Z., Otten, Klein - Kulcsár D., Lisztes (Beliczky, a szünetben), Hakola (Rósa D., a szünetben), Sváb - Pölöskey, Oláh (Zsivoczky, 70.), Simic
Pápa: Takács T. - Nagy S., Tóth G., Rodenbücher, Németh M. - Arsic, Horváth L. (Dóczi, 90.), Farkas A., Gyömbér - Lovrencsics (Szilágyi P., 82.), Seye (Présinger, 77.)