NBA

Hazai pályán kapott ki a Bulls és a Hawks

  • Barcsai Róbert

Furcsa napon van túl az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) mezőnye, hiszen a Derrick Rose nélkül felálló Chicago elbukta a hazai pálya előnyét, viszont a Rajon Rondót és Ray Allent nélkülözni kényszerülő Celtics az Atlanta otthonából hozott el egy értékes győzelmet.

Chicago-Philadelphia

Rögtön Derrick Rose sérülése után elveszítette a hazai pálya előnyét a Chicago Bulls, akik a párharc második mérkőzésén 109-92-es vereséget szenvedtek a Philadelphia ellen. A Bulls 8-0-s rohammal fejezte be az első félidőt, így nyolc pontos hazai előnynél vonulhattak szünetre a csapatok, ám ahogy elkezdődött a harmadik negyed, már lehetett érezni, hogy a Chicago bentmaradt az öltözőben. A harmadik játékrészt végül 36-14-re nyerte a Sixers, amire még az utolsó etapban sikerült további három pontot pakolni. A második félidőt néhány igazán érdekes statisztika kiválóan leírja: a Sixers 64%-kal dobott mezőnyből, Carlos Boozer 13 percen keresztül képtelen volt pontot szerezni, míg Luol Deng 14 perc alatt csupán két pontot tett a közösbe.

Lou Williams a Chicago elleni második mérkőzésenKiváló egyéni teljesítmények voltak mindkét oldalon, hazai oldalon Joakim Noah például 11 mezőnykísérletéből 10-et értékesített, így 21 pontot szerzett, ám a kezdő többi tagja pocsékul dobott. A másik oldalon Jrue Holiday 26 egységgel zárt, míg a frissen kezdőbe került Evan Turner 19 pontot könyvelhetett el, ám ami talán ennél is fontosabb, az a kispad teljesítménye, elsősorban Lou Williamsé, aki 27 perc alatt 20 pontot és 6 gólpasszt ért el. A Sixers irányítójáról, Jrue Holidayről a meccs után Doug Collins mester nyilatkozott: „Megmondtam neki, hogy számítok rá támadásban, és azt is elmondtam, hogy ne csak úgy tegyen, mint egy irányító.”

A párharc állása két mérkőzés után: 1-1

Atlanta-Boston

Hiába kapott egy mérkőzéses eltiltást Rajon Rondo, a Boston mégis nyerni tudott Atlantában, méghozzá 87-80-ra, elsősorban Paul Pierce 36 pontjának köszönhetően. A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően nagyon érdekesen alakult, ugyanis a hazaiak látszólag irányítás alatt tartották a meccset, hiszen a harmadik negyed végén már 11 ponttal is vezetett a Hawks, ám ekkor szinte kártyavárként omlott össze az Atlanta. Paul Pierce ezt követően önmaga megverte a hazaiakat, hiszen a meccs hátralévő részét 18-15 arányban hozta volna a Celtics játékosa, ám mivel a csapattársak is bedobtak a közösbe 14 pontot, így végül simán nyertek a vendégek. Az NBA-n eddig végigsöprő sérüléshullám pedig úgy látszik, hogy nem áll meg, hiszen Josh Smith-nek, a hazaiak erőcsatárának a negyedik negyedben sérülés miatt el kellett hagynia a pályát.

Az első párharchoz képest Joe Johnson sokkal jobban játszott, hiszen 22 pontot szerzett, a pályát idejekorán elhagyó Josh Smith pedig 16 pontot és 12 lepattanót könyvelhetett el, így Smith kidőlése szinte biztosan szertefoszlatná a Hawks továbbjutásról dédelgetett álmait. Celtics oldalon elsősorban Paul Pierce-ről szólt a meccs, aki egyszemélyes hadseregként 36 ponttal és 14 lepattanóval vezette győzelemre a vendégeket. Pierce-en kívül Kevin Garnett is dupla-duplát ért el 15 ponttal és 12 lepattanóval. A Boston kispadja ezúttal szegényes produkcióval rukkolt elő, hiszen a teljes cseresor összesen 14 egységet hozott össze. Paul Pierce nagy estéjéről így vélekedett Doc Rivers: „Tudtuk jól, hogy csak egyetlen módon nyerhetjük meg ezt a meccset Ray és Rajon nélkül, mégpedig úgy, ha Paul ehhez hasonló módon játszik.”

A párharc állása két mérkőzés után: 1-1

Los Angeles Lakers-Denver

A várakozásoknak megfelelően sokkal szorosabban alakult a párharc második összecsapása, hiszen a Denver ezúttal csak 104-100-re kapott ki a Staples Centerben. Ugyan a Lakers a harmadik játékrészben már 19 ponttal is vezetett, a záró három percre ez az előny négyre csökkent, ám Ramon Sessions ekkor négy kulcsfontosságú pontot is szerzett, így a hazaiak immár 2-0-s előnyt tudhatnak magukénak a párharcban.

Kobe Bryant ezúttal is ponterősen játszott, ráadásul az első mérkőzéshez képest sokkal jobban dobott (15/29), így végül 38 pontot könyvelhetett el a sztár. Andrew Bynum 27 ponttal, valamint 9 lepattanóval „vezette le” a korábbi tripla-dupláját, Pau Gasol pedig 13 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el. A másik oldalon Ty Lawson végre kiemelkedőt nyújtott, hiszen 25 egységet könyvelhetett el a fiatal irányító, ám Danilo Gallinari továbbra sem hozza a tőle elvárhatót, ezúttal pocsék mutatóval (5/18) ért el 13 pontot.

A párharc állása két mérkőzés után: 2-0 a Los Angeles Lakers javára

NBA
Rájátszás, 4. játéknap
Chicago-Philadelphia 92-109
Atlanta-Boston 80-87
Los Angeles Lakers-Denver 104-100