Serie A

Ragyogó játékkal nyert a Napoli

Az olasz Serie A 36. fordulójának kedd esti mérkőzésén a Napoli fogadta a Palermo együttesét, a hazaiak pedig rendkívül magabiztos játékkal, Cavani, valamint Hamsík góljaival 35 perc alatt elintézték soros ellenfelüket.

Cavani és Hamsík a Palermo ellen

A mérkőzést hihetetlenül gyors iramban kezdték a csapatok, először a Napoli előtt adódott komoly helyzet a 4. percben, amikor Inler 17 méterről eleresztett lövése a keresztlécen csattant. Nem sokkal később, szinte az ellentámadásból rögtön a Palermo is veszélyeztetett, előbbi Ilicic, majd pedig Hernandez előtt adódott lehetőség a 16-oson belül, ám De Sanctis kapus mindkétszer a helyén volt.

A 16. percben egy bal oldali Napoli akciót követően Milanovic csúszott be, ám a labda a kezét érte a 16-oson belül, így 11-est ítélt a játékvezető, amelyet Cavani gólra is váltott (1-0). A vezető találatot követően inkább a Palermo percei következtek, ám igazán jó lehetőség nem adódott a vendégek előtt.

A 30. percben Cavani adott be a jobb oldalról, Pisano azonban az utolsó pillanatban menteni tudott Zuniga elől. Öt perccel később aztán megtört a jég, Pandev passzolt háttal a lendületből érkező Hamsíknak, aki a 16-oson belül a kapussal találta szemben magát, Vivianónak pedig esélye sem volt (2-0).

A 40. percben a vendégek is 11-est kaphattak volna, amikor Ilicic ellépett a jobb oldalon, majd Cannavaro érkezett becsúszva. Ilicic látványosat esett, a bíró sípja azonban néma maradt.
A félidőben teljesen megérdemelten 2-0-ra vezetett a fölényben játszó, akaratát maximálisan érvényesíteni tudó hazai együttes.

A második játékrész lassabb tempóban kezdődött, mivel a Napolinak már nem volt sürgős a dolog, a vendégek pedig nem tudtak komoly helyzeteket kialakítani.

Egy Napoli kontrát követően az 56.percben aztán megtört a csend, ám Cavani nem tudott előnyt kovácsolni a kiváló passzból, hiszen a 16-osnál eltörte a labdát, és a lövése inkább a szögletzászlóra volt veszélyes, mint a kapura. Tíz perccel később ismét Napoli lehetőséget jegyezhettünk fel, Hamsík bal oldali keresztlabdáját követően Cannavaro érkezett középen becsúszva, ám lemaradt a labdáról.

A 70.percben, gyakorlatilag a semmiből rukkolt elő egy kreatív támadással a Palermo, amelyet Zahavi fejezett be lövéssel, ám a löket bőven fölé ment. Öt perccel később Zahavi simét megpróbálkozott egy átlövéssel, az eredmény ugyanaz lett, mint az előző kísérleténél.
A négy perces hosszabbítás első minutumában Cavani lépett el a jobb szélen, majd az 5-ös sarkánál buktatták, ám a bíró most nem ítélt büntetőt.

Mai sikerével a Napoli előnyt szerzett a harmadik helyért folytatott harcban, holnap pedig az Udinese-Inter-Lazio trión a sor.

Serie A
36. forduló
Napoli-Palermo 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Cavani (16. - 11-esből), Hamsík (35.)  
Korábban játszották:  
Chievo-Roma 0-0