NBA

Rajtol a rájátszás! 2.rész

  • Barcsai Róbert

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszása ugyan már tegnap elstartolt, de négy párharc csak vasárnap este kezdődik, így most ezeket a párosításokat fogjuk kivesézni.

San Antonio (1.) – Utah (8.)

A San Antonio minden bizonnyal az alapszakasz legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy egy ennyire idős kerettel, egy ennyire sűrű alapszakaszban meg tudta nyerni a bivalyerős nyugati főcsoportot. Ugyan a szekér az alapszakasz elején kissé még döcögött, január végétől azonban nagyon belelendültek Parkerék, az év első hónapjának harmincadik napjától számítva ugyanis 38-7-es mérleget hozott össze a Spurs. A csapat idén rendkívül üde színfoltja volt az NBA-nek, hiszen mint azt korábban említettük, a csapat meghatározó játékosai már jócskán túl vannak fénykorukon, ennek ellenére Gregg Popovich mester idén is megtalálta a módját annak, hogyan hozza ki a maximumot embereiből.

A Utah szezonja kissé szenvedősre sikerült, hiszen jól startolt a csapat, ám az alapszakasz közepén a vártnál gyengébben teljesített a Jazz, ami elsősorban a kritikán aluli (11-22) idegenbeli mérlegnek köszönhető. Ha már megemlítettük a rossz idegenbeli mérleget, akkor nem mehetünk el szó nélkül a Jazz hazai pályán mutatott kiváló játéka mellett sem, hiszen Al Jeffersonék 25-8-as otthoni mutatóval zárták az alapszakaszt, ám valljuk be őszintén, ez nem csoda, mivel Salt Lake Citybe ritkán járnak nyerni az ellenfelek.

San Antonio-Utah
Egymás ellen az alapszakaszban
Dátum Párosítás Eredmény
12/04/09 UTA-SAS 91-84
12/04/08 SAS-UTA 114-104
12/02/20 UTA-SAS 102-106
11/12/31 SAS-UTA 104-89

Amint az az idei egymás elleni mérlegből is kiderül, a Jazznek nem igazán ment az éven a Spurs ellen, ami nem is csoda, hiszen a két együttes kerete között ég és föld a különbség. A San Antonio ugyanis rendkívül jól erősített az átigazolási időszak utolsó napjaiban, és az amúgy is mély keret tovább erősödött, így nyugodtan kijelenthető, hogy a liga egyik legerősebb csapatával Gregg Popovich dolgozhat idén. A Spurs szempontjából a legfontosabb cél az lehet, hogy az egyébként rendkívül sérülékeny kulcsjátékosok kihúzzák komolyabb gondok nélkül a mérkőzéseket, mert bár eddig elkerülték az ilyen jellegű problémák a csapatot, az ördög nem alszik. A Jazz szempontjából mindenképpen óriási kérdést vet fel a kispad erőssége, amely idén már több ízben is bebizonyította, hogy olykor csodálatos teljesítményre képes, néhanapján viszont csak árnyéka önmagának. Mindent egybevetve óriási meglepetés lenne, ha a Jazz egynél több meccset nyerne ebben a párharcban, így sima Spurs továbbjutásra tippelünk.


Hathárom-tipp: San Antonio 4-1

Los Angeles Lakers (3.) – Denver (6.)

A Los Angeles Lakers idén magabiztosan szerezte meg a nyugati harmadik helyet, ám a csapatnak több problémája is volt/van. Egyrészt az idény elején komoly gondokat okozott az irányítóposzt, hiszen Derek Fisher felett eljárt már az idő, így közel sem tudta azt a teljesítményt hozni, amit az elmúlt évek során, ráadásul Steve Blake sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ennek tudatában a vezetőség az átigazolási időszak utolsó napján elhozta Ramon Sessionst Clevelandből, amellyel meg is oldódtak a Lakers irányítógondjai. Ennek ellenére még bőven lett volna mit javítani a csapaton, hiszen a kispad egész éven szenvedett, amelyre azóta sem sikerült megoldást találnia a Lakersnek, így ez még komoly gondokat is okozhat a rájátszásban.

A Denver Nuggets igazi csapatjátékot mutatott be az alapszakasz során, hiszen kiemelkedő egyéni teljesítményekről nem, vagy nagyon ritkán beszélhettünk, ellenben a gárda így is bejutott a playoffba, köszönhetően elsősorban a játékosok önzetlenségének, valamint az eredményes, látványos támadójátéknak. A Nuggetsnek azért nem volt egyszerű dolga, hiszen a szezont nagyon jól kezdték, ám a sérülések nem kímélték a gárdát, így az alapszakasz végén nagyot kellett hajráznia a coloradói társaságnak.

Los Angeles Lakers-Denver
Egymás ellen az alapszakaszban
Dátum Párosítás Eredmény
12/04/13 LAL-DEN 103-97
12/02/03 DEN-LAL 89-93
12/01/01 DEN-LAL 99-90
11/12/31 LAL-DEN 92-89

Véleményünk szerint ez a párharc lesz az egyik legizgalmasabb a rájátszás első körében, több szempontból is. Az alapszakaszban négy alkalommal találkoztak a csapatok, amelyet ugyan jobban zárt a Lakers, mégis mind a négy összecsapás nagyon szorosan alakult. A párharc kulcsfigurája Los Angeles-i szempontból szerintünk Andrew Bynum lesz, aki az alapszakasz során rendkívül jól teljesített a Nuggets gyenge magasembereivel szemben, ráadásul Metta Wolrd Peace hiányában minden kezdőtől extra teljesítményre lesz szüksége a Lakersnek. Ezzel szemben a Nuggetsnek pont a Lakers hiányosságait kell majd kihasználni, így a Denver cseréitől minden mérkőzésen kiváló teljesítményt várunk, mivel Bryanték ellen elsősorban ezzel lehet keresnivalója a coloradói gárdának.
Mindent egybevetve World Piece eltiltása ellenére is favoritnak számít a Lakers, ám hat meccsnél korábban szerintünk biztosan nem jut tovább a Los Angeles.

Hathárom-tipp: Los Angeles Lakers 4-2

Atlanta (5.) – Boston (4.)

Az Atlanta alapszakasza rendkívül érdekesen sikerült, hiszen a csapat úgy jutott ötödikként a rájátszásba, hogy All-Star centerét, Al Horfordot szinte az alapszakasz teljes egészében nélkülöznie kellett, ám még ennek tudatában is kérdéses, hogy a Hawks tudásán alul, vagy inkább felette teljesített, mivel a csapat képes volt a leggyengébb ellenfelektől is kikapni, ám néha még a legjobbaknak is nagy falatnak bizonyultak.

A Boston a teljes mezőnyt tekintve az egyik legfurcsább alapszakaszt produkálta, hiszen hihetetlenül gyengén rajtolt a csapat, a szezon végére viszont Doc Rivers megtalálta azt az összeállítást, amellyel igazán eredményes tud lenni a Celtics. Kevin Garnett beküldése a palánk alá zseniális húzásnak bizonyult, hiszen KG azóta reneszánszát éli, Avery Bradley pedig a semmiből előkerülve vált a kezdőötös egyik alappilérévé.

Atlanta-Boston
Egymás ellen az alapszakaszban
Dátum Párosítás Eredmény
12/04/20 ATL-BOS 97-92
12/04/11 BOS-ATL 88-86 h.u.
12/03/19 ATL-BOS 76-79

Összességében azt lehet mondani, hogy az Atlanta kerete minden bizonnyal nagyon vékony lesz az idei rájátszáshoz, ám ezt várhatóan a csapat a megalkuvást nem tűrő védekezésével fogja ellensúlyozni, és mivel ilyen szempontból a Bostont sem kell félteni, ezért minden bizonnyal kevés pontos mérkőzéseket fog hozni ez a párharc. A Hawksnál nagy kérdés, hogy mire lesz majd képes a Johnson-Smith duó, akik az alapszakaszban ugyan általában hátukon vitték a csapatot, a rájátszásban viszont már nem fog beleférni az a hullámzó teljesítmény, amit néha nyújtott a két játékos. A Boston részéről, amint azt az évek során már megszokhattuk, a legfontosabb, hogy a kulcsjátékosokat elkerüljék a sérülések, ha ez így történik, akkor a Celtics bármely csapat orra alá képes lehet borsot törni, ám ellenkező esetben gyors véget érhet a rájátszás. Mivel a két csapat között óriási különbség van a játékoskeretet illetően, ezért a párharc egyértelmű favoritja a Celtics, ám a Hawks így is elcsíphet két győzelmet.

Hathárom-tipp: Boston 4-2

Memphis (4.) - Los Angeles Clippers (5.)

A Memphis a tavalyihoz hasonlóan lassan kezdte az alapszakaszt, ám a végére nagyon belelendültek a macik, és végre azt a játékát mutatta csapat, amellyel 2011-ben minden csapatot megszorongattak a rájátszásban. A formaidőzítés, mint az látható, kiválóan sikerült, és összességében kijelenthető, hogy nyugaton egyetlen csapat sem szeretne most a Grizzlies elé kerülni, mivel a csapat védekezése rendkívüli módon összeállt, így szinte bárkit elkaphatnak a főcsoportban.

A Clippers az alapszakasz közepét teljesen átaludta, ám ők is jól időzítették a formájukat, hiszen kiváló hajrájukkal nem sokon múlt, hogy megszerezzék a negyedik, netán a harmadik helyet nyugaton. Chris Paul, valamint Blake Griffin erős szezont fut, ám Chauncey Billups sérülése láthatóan visszavetette a Clippers csapatát, akit végül Nick Younggal próbált meg pótolni a vezetőség, ám a húzás eredményessége erősen kérdőjeles.

Blake Griffin, a Los Angeles Clippers erőcsatára

Memphis-Los Angeles Clippers
Egymás ellen az alapszakaszban
Dátum Párosítás Eredmény
12/04/09 MEM-LAC 94-85
12/03/24 LAC-MEM 101-85
12/01/26 LAC-MEM 98-91

Mindent egybevetve várhatóan ez lesz a legszorosabb párharc a rájátszás első körében, ugyanis két teljesen egyforma képességű csapat feszül majd egymásnak. A Memphis a liga legjobban védekező csapata, akik nem ismernek tarthatatlan játékost, ráadásul rengeteg labdát is szereznek a Macik, s mivel elég atletikusak, ezért a leindításokkal sincsenek problémák.  A másik oldalon kulcsfontosságú szerep hárul majd Chris Paulra, aki egyértelműen a Clippers fazonszabásza, ám nagy kérdés, hogy mire meg majd a liga egyik legjobban védekező irányítója, Mike Conley ellen. Hasonlóan kulcsfontosságú szerepe lesz majd Blake Griffinnek, aki támadásban ugyan fogja tudni hozni a tőle elvárhatót, ám mivel védő oldalon elég gyenge, ezért ilyen szempontból minden bizonnyal extra teljesítményt kell majd nyújtania a Speights-Randolph duóval szemben. Kispadokat tekintve egyértelműen előnyben van a Clippers, ám ezt kiválóan ellensúlyozza, a jóval kiegyensúlyozottabb Memphis-kezdő. Véleményünk szerint nüansznyi különbség lesz a két együttes között, és mivel a Clippers sokkal tapasztalatlanabb a rájátszásban, mint ellenfele, ezért hét mérkőzéses Grizzlies továbbjutást várunk.

Hathárom-tipp: Grizzlies 4-3