Eurochallenge Kupa

Olyan agresszív védekezést kaptunk, amilyennel itthon nem találkozunk - Pór Péter

  • MTI

A Szolnok nagy csatában vereséget szenvedett a török Besiktastól a debreceni férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa pénteki elődöntőjében, így vasárnap a harmadik helyért küzdhet.

A magyar bajnok az első félidőben - főként a csapatkapitány Báder Márton és a mezőny triplakirálya, Horváth Ákos révén - remekül tartotta a lépést az NBA-t megjárt légiósokra építő ellenfelével, a félidőben 30-33 volt az állás. Fordulás után az isztambuliak már tíz ponttal is elhúztak, a hajrá mégis izgalmasan alakult, de a kevesebbet rontó vendégek végül igazolták a papírformát.

Besiktas-Szolnoki Olaj 64-60
EuroChallenge Kupa, elődöntő
Pór Péter vezetőedző
"Gratulálok a Besiktasnak, bebizonyította, hogy nagyszerű csapat. Ha többször találkozunk vele, talán lett volna esélyünk. A vereségnek három oka volt: olyan agresszív védekezést kaptunk, amilyennel itthon nem találkozunk, az ellenfél sok támadólepattanót szedett, így kaptuk sorra a kosarakat második szándékból, harmadrészt nem sültek a tripláink, ráadásul a kemény gyűrűről messzire pattantak ki a labdák. Nagyot küzdöttünk, mindent megtettünk a sikerért. A holnapi nap a pihenés, délután kielemezzük a leendő ellenfél játékát, aztán jöhet a bronzmeccs. A Chalonnak jobban örülnék, mert velük már találkoztunk az idény során."
 
Báder Márton, a Szolnok játékosa:
"Éreztünk egy kis esélyt a jóval tapasztaltabb ellenféllel szemben, az első negyedben sikerült is fölébe kerekedni. A Besiktas megérdemelten nyert, természetesen csalódottak vagyunk, de vasárnap meg akarjuk szerezni a bronzérmet."
 
Ergin Ataman, a Besiktas vezetőedzője:
"Gratulálok a szolnoki csapatnak és a szurkolóknak is, nagyszerű hangulatot teremtettek. Ellenfelünk jól kielemezte a játékunkat, nemigen nyertünk még meccset 31 százalékos mezőnykosár-dobószázalékkal és összesen 9 gólpasszal. Vezettünk 10 ponttal is, de akkor sem tudtuk megtörni a Szolnokot, támadásban végig borzasztóak voltunk. Bosszant, hogy ilyen kevés rajongónk jött el Debrecenbe, remélhetőleg a döntőre többen jönnek, a környező országokból is."