1994 után volt ismét ok az örömre
A New York Rangers utoljára 1994-ben, a Stanley-kupa fináléjában adott otthont hetedik mérkőzésnek, amit akkor meg is nyertek, ahogy az azelőtti két hazai hetedik találkozót is. Nem szerették volna a hagyományokat pont idén megszakítani, még akkor sem, ha a franchise történetében mindösszesen egyszer álltak fel és jutottak tovább 3-2-es összesített hátrányból.
A hazaiak visszatértek az alapokra, és a kemény védekezés mellett hagyták, hogy Henrik Lundqvist végezze azt, amihez a legjobban ért: halmozza a védéseket. Ahogy viszont azt már ebben a párharcban megszokhatták a nézők, Craig Andersson sem volt rest követni svéd kollégája példáját. Ehhez képest egy gól nélküli első húsz percet követően mégis az ottawaiak portása kapitulált először, Marc Staal lökete talált utat a hálóba, majd öt perccel később egy másik hazai bekk, Dan Girardi toldotta meg eggyel a Rangers előnyét.
A második találat láthatóan megnyugtatta Brad Richardsékat, míg az Ottawa játékosai tudták jól, hogy a következő gólt létfontosságú lenne, ha ők szereznék. Michael Del Zotto kiállítása pont kapóra jött a vendégeknek Girardi találata után, és a Senators legendája, Daniel Alfredsson felavatta honfitársát, egy gólra felhozva így a csapatát.
A folytatásban a Senators mindent megtett az egyenlítés érdekében, de ezen az estén Henrik Lundqvist elhatározta, hogy maximum egy gólt enged az ellenfélnek. Az utolsó öt percben a hazai szurkolók valószínűleg lerágták az összes körmüket, hiszen jóformán egykapuzás ment Lundqvist kapuja előtt, de még ilyen nyomás alatt sem rogyott össze a sokat megélt svéd portás. A záró percekre az Ottawa az ehhez hasonló szituációkhoz híven lehozta Anderssont az extra csatárért cserébe, de még ezt a rögtönzött emberelőnyt sem sikerült kihasználni, sőt, Carl Hagelin el is dönthette volna a találkozót, de Szergei Goncsár az utolsó pillanatokban gáncsolta a fiatal játékost. Az üres kapus gól így elmaradt, Goncsár kiállítása viszont nem, és ami nem ment hat emberrel, az néggyel teljesen lehetetlenné vált az Ottawa számára, és végül 2-1-re kikapott Kanada utolsó csapata.
A Rangers hazai pályán hibátlan maradt a csapat hetedik meccseinek történetében, de mivel eddig az összes idegenbeli hetedik összecsapást elbukták, ezért az összesített mutató továbbra is negatív: 4-5. Mindenesetre megnyugvással töltheti el a Rangers játékosokat, hogy a playoff végéig hazai pályán vívhatják meg a hetedik mérkőzéseket, ha azokra kerülne sor.
Az Ottawa kiesésével 1996 után először fordult elő, hogy egy kanadai együttes sem szerepel majd a főcsoport-elődöntőkben. A nyugati kanadai reprezentánst, a Vancouver Canuckst a Los Angeles Kings ejtette ki öt mérkőzésen.
A Rangersre a folytatásban a Washington Capitals vár, akik ellen lesz miért törleszteniük Lundqvistéknak, hiszen az utóbbi két playoff-részvételük során mindkétszer a fővárosiak búcsúztatták őket már az első körben.
Patkányirtás Floridában
A Florida Panthers első hetedik mérkőzésére készült 1996 óta, amit abban az évben a Pittsburgh Penguins ellen megnyertek. Ezúttal egy másik atlanti csoportbeli csapattal, a New Jerseyvel jutottak el a hetedik meccsig, és a Florida hazai pályán vívhatta ki első playoff-sikerét tizenhat év után.
A hatodik találkozó lendülete inkább a New Jerseyre hatott ki, és a hazaiak sokáig nem tudtak mit kezdeni a vendégek letámadásával. A nagy fejveszettséget a Panthers berkein belül az is jól szimbolizálta, amikor az első harmad elején Tomas Kopecky és John Madden egymásba szaladtak bele, amit a veterán center bánt inkább, aki a harmad nagyobbik részét ki is hagyta az ütközést követően, de később visszatért, miután egy monoklival megúszta a testi kontaktust.
A Devils találatára sem kellett sokat várni, Adam Henrique tette bele az ütőjét Anton Volchenkov lövésébe, majd a pakk utat talált magának Jose Theodore mögött a kapuba. Az egy gólos előny birtokában még nem dőlt hátra a Devils, és tovább nyomott, aminek a második játékrészben meg is lett az eredménye: a Florida elleni párharc során brillírozó negyedik sor újabb gólt számlált a hazaiak kapusára.
A záró periódusra azonban már nyoma sem volt a vendégek mezőnyfölényének, és a Panthers játékosai elképesztő nyomás alá helyezték Martin Brodeur ketrecét. Nem is bírták cérnával a Devils védői, és sorban állították ki őket, ami nem volt túl jó ómen, tekintve a Florida brutális emberelőnyös eredményességét, amit a párharcban eddig produkált. A fegyelmezetlenség vissza is ütött: előbb Stephen Weiss szépített, majd a harmad vége felé egy játékkésleltetésért kapott újabb emberfór során Marcel Goc vágott be egy kipattanót, mire a teltházas közönség örömujjongásba kezdett.
Ahogy a hatodik mérkőzésen is, 2-2-vel vonulhattak a rendes játékidő után szünetre a felek, következhetett a hosszabbítás. A kapusok játékrésze volt az első ráadás, mivel Brodeur és Theodore is, ha üggyel-bajjal, de a kapujukon kívül tartották a játékszert. A Devils emberelőnybe is került az első extra húsz perc során, de a Floridával ellentétben ők nem tudták kihasználni a lehetőséget. Aztán a második hosszabbításban már megtört a jég: egy sokadik Devils letámadás után Adam Henrique elé került a korong, aki a kaputól alig pár méterre köténybe bevágta a pakkot, pontot téve ezzel a széria végére.
A győzelmet szimbolizáló patkánykabalák ezúttal tehát a szurkolók kezeiben maradtak, és a drukkerek lógó orral távozhattak a csarnokból. Ez a vereség egyébként tökéletesen reflektál majd az idei szezonra a Florida részéről, hiszen már az alapszakaszban is NHL-csúcsot állítottak fel tizennyolc hosszabbításban, illetve szétlövésben elszenvedett vereségükkel. A New Jersey ezzel szemben 27 playoff-mérkőzés után tudott nyerni két meccset zsinórban, és 2007 után először jutott tovább az első körből. A főcsoport-elődöntőben a csoportrivális Philadelphia Flyers vár rájuk.
