Birkózó olimpiai selejtező

A kvótás Hatos a második helyen zárt

  • MTI

Hatos Gábor londoni kvótát szerzett a szabadfogású birkózók 74 kg-os kategóriájában, miután pénteken bejutott a döntőbe a kínai Tajjüanban (Taiyanban) zajló olimpiai selejtezőn, melyen minden súlycsoportban három kvótát osztanak ki. Hatos végül második helyen zárt.

A 2010-ben világbajnoki bronzérmes, idén Európa-bajnoki harmadik szombathelyi sportoló nagyszerű birkózással jutott be a legjobb négy közé, ahol a kirgiz Bator Bazarovot három menetben (1-0, 0-2, 1-0) győzte le az ötkarikás részvételért.

"Éppen most hívtam a szövetséget, hogy mondják le Gabi helsinki foglalását a jövő heti kvalifikációs versenyre, mert nem lesz rá szükség - nyilatkozta az MTI-nek a helyszínről Lázár János csapatvezető, a magyar szövetség alelnöke. - Egészen hihetetlen birkózással jutott a döntőbe, a negyeddöntő után tíz perccel kellett ismét szőnyegre lépnie, de megcsinálta, nagyon boldogok vagyunk."

Hatos már a múlt heti, szófiai kvalifikációs viadalon is közel volt Londonhoz, ám ott az elődöntőben nem bírt a sportág legendás alakjával, a hat év után visszatért orosz Adam Szajtyijevvel, ezúttal azonban senki sem állította meg a fináléig vezető úton: a 16 között a tavalyi Eb-ezüstérmes örmény Musza Murtazalijevet győzte le két menetben, 1-0, 2-0-ra, majd a nyolc között ugyanilyen arányban az ukrán Gija Csihladzét, s végül következett Bazarov.

A már tét nélküli fináléban Hatos két szoros menetben kikapott (0-1, 2-2) a mongol Unurbat Purevjavtól, s ezzel a második helyen zárta a viadalt.

Az athéni és a pekingi játékokra is kijutott - utóbbin sérülés miatt nem szerepelt - Hatos Ligeti Dániel (120 kg) múlt heti, szófiai sikere után a második szabadfogású, s összességében az ötödik magyar birkózó, aki biztosította helyét a játékokon. A tavalyi világbajnokságon Sastin Marianna (63 kg), illetve a kötöttfogású Módos Péter (55 kg) és Deák Bárdos Mihály (120 kg) szerzett kvótát.

A kínai viadal első napján a másik három magyar egyaránt a negyeddöntőben kapott ki: Wöller Gergő (66 kg) és Veréb István (84 kg) veresége után a 96 kg-ban szereplő Kiss Gergely is ebben a szakaszban veszített, méghozzá két menetben (1-5, 0-4) az ukrán Eb-második Valerij Andrijcev ellen.

Közülük csak Veréb István került vigaszágra, miután legyőzője, a venezuelai Jose Daniel Diaz döntős lett. Veréb azonban a vigaszágon első mérkőzésén kikapott, így ő is búcsúzott.

A kvóta nélkül maradt versenyzők számára az utolsó esélyt a jövő heti, Helsinkiben sorra kerülő kvalifikációs verseny kínálja.