Serie A

Borriello elintézte - lapszemle

A listavezető Juventus, valamint a címvédő Milan is kínkeservesen győzött az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szerdai játéknapján, így a két csapat között maradt a három pont különbség. A Zebrák továbbra is egyedüliként veretlenek a mezőnyben, már 38 tétmérkőzés óta.

„Ci pensa Borriello, Milan sempre -3” vagyis „Borriello elintézte, a Milan még mindig 3 pontos hátrányban van”. A Cesena elleni szerda esti idegenbeli győzelem után ezt a címet olvashattuk a Tuttosport internetes oldalán. A torinói lap csütörtöki kiadása sem fogalmazott „finomabban: „Borriello a legszebb ölelés” cím, az Antonio Conte nyakába ugró játékos fotójával együtt vált teljesen érthetővé. A Romától a télen érkező csatár pont a legjobbkor szerezte meg első gólját a Zebrák mezében, hiszen találata győzelmet ért csapata számára.

„ A Juve az elmúlt években éhezett. Most azonban éhesek vagyunk a sikerre, és mindent mi akarunk megenni”- kezdte értékelését egy érdekes hasonlattal Conte. „Nem volt könnyű a mérkőzés, főleg Pirlo elhibázott büntetője után. Borriello? Nagyon megérdemelte ezt a gólt. Télen igen komoly erőnléti lemaradással érkezett hozzánk, de nagyot küzdött és összeszedte magát. Annak ellenére, hogy elég sokat kritizálták. Örülök neki, hogy ő lőtte a győztes gólt”- mondta a szezon 20. bajnoki győzelmét követően az éllovas edzője.

Conte nyilatkozata elején megemlítette, hogy a Juve idén szeretné mindkét hazai sorozatot megnyerni. Erre valóban jó esélye van a torinói csapatnak, amely bármilyen furcsa, de legutóbb az 1994-1995-ös szezonban tudott duplázni. A Marcello Lippi vezette bajnok és kupagyőztes együttesben Alessandro Del Pieróhoz hasonlóan Antonio Conte is játszott.

Az Öreg Hölgy 38 tétmérkőzés óta veretlen, és sok szakértők szerint van sansza arra, hogy botlás nélkül zárja az idényt. Ez legutóbb a Fabio Capello irányította legendás Milannak jött össze, még 1992-ben. A milánói együttes akkor 22 győzelemmel és 12 döntetlennel lett első, épp a Juventus előtt. De a Rijkaard, van Basten, Gullit, Baresi és Maldini vezette csapat nem maradt az egész idényben hibátlan, az Olasz Kupa elődöntőjében egyszer kikapott.

A Juve jelenleg 4 meccsre van attól, hogy tökéletesen zárja a Serie A idei kiírását, a Napoli elleni kupadöntőn pedig megdöntheti a Milan 42 meccses veretlenségi sorozatát. A következő körben a listavezető ellenfele a Novara lesz, vagyis a torinóiakra egy újabb a kiesés ellen küzdő ellenfél, illetve műfüves meccs vár.

Annak a találkozónak szinte biztosan lesz egy díszvendége, a klub korábbi kiváló játékosa, az UEFA jelenlegi elnöke, Michel Platini ugyanis jelezte, ott lesz vasárnap délután a Stadio Silvio Piolában.

„Juve egyre közelebb” írta csütörtöki címlapján - a bajnoki címre utalva - a La Gazzetta dello Sport. A rózsaszín újság első oldalán természetesen a Cesena kiesése mellett az Inter újabb sikerére is kitért. Andrea Stramaccioni öt forduló óta veretlen csapata már csak három egységnyire van a 3. helyen álló Laziótól, ráadásul az utolsó előtti körben rendezik a milánói városi derbit.

A Gazettánál a Cesena elleni győztes gól szerzője, Marco Borriello lett a mezőny legjobbja, de Vucinic és Bonucci is a nagyon jónak számító 7-es osztályzatot kapta a szaklaptól.

„Juve totale”. Ezzel az egészen egyértelmű címmel jelent meg a mai Corriere dello Sport. A római kiadású újság első oldalán a Roma hazai veresége mellett a Real Madrid BL búcsújáról is beszámolt.  A fővárosi szurkolók csapatuk újabb botlása után kisebb tüntetésbe kezdtek, de érdekes, hogy a támadások céltáblája nem Luis Enrique volt. A Fiorentina elleni találkozó lefújása előtt például a következő kiírás emelkedett a Curva Sudban: „Egy igaz ember, egy vétkes világban, előre Luis!”

A Juventus menetelése mellett zárásként említsük meg, hogy a város másik csapatának, a B-ligában szereplő Torinónak is jó esélye van arra, hogy bajnoki címet - illetve három másodosztályú szezon után feljutást - ünnepelhessen. A Toro ugyanis 36 forduló elteltével - a fő rivális Hellas Veronánál egy meccsel kevesebbet játszva - 4 pont előnnyel vezet a Serie B-ben.