Vasas

Bemutatták a játékosoknak az új ügyvezetőt

Bár hivatalosan csak május 2-án áll munkába, csütörtökön délelőtt bemutatták a Vasas-játékosoknak a futball kft. új ügyvezetőjét, Kovács Norbertet - olvasható az angyalföldiek hivatalos honlapján.

"Két hete lett ismét a Vasas SC a futball kft. többségi tulajdonosa, ám úgy érzem, ezen rövid idő alatt is nagyot léptünk előre a válságmenedzselés terén, a nyugalom megteremtésén, kiemelten az MLSZ fegyelmi ügyek lezárásában és a jövő évi licence-kérelem elkészítésében - tájékoztatta a csapat játékosait Markovits László elnök, aki az elmúlt napokban még ügyvezetőként is tevékenykedett. - A kezdet kezdetén kimondtam, a Vasas SC-nek nincsenek meg az anyagi lehetőségei egy profi futballcsapat finanszírozására, de mindenképpen véget kellett vetnünk az elmúlt hónapok áldatlan állapotának. Azt a nem könnyű feladatot vállaltuk fel, hogy megpróbáljuk morálisan és gazdaságilag is konszolidálni a kialakult helyzetet. Ehhez óriási (anyagi) segítséget kapunk György Tamástól, a Vasas Kubala Akadémia meghatározó tulajdonosától, aki már eddig is jelentős pénzösszeggel szállt be a tartozások rendezésébe és a napi működtetésbe. Amennyiben rendeződnek az FC dolgai, többségi tulajdonos lehet a következő szezontól Angyalföldön. Ehhez első lépésként a Vasas Futball Club Kft. folyamatban lévő átadás-átvételének további levezénylésére, és az operatív válságmenedzselésre az ő javaslatára neveztük ki ügyvezetőnek Kovács Norbertet."

A 36 éves sportvezető, Kovács Norbert jól ismert személyisége a magyar utánpótlás labdarúgás világának. Tevékeny részese volt a Bozsik-program megszervezésének, a Nemzeti Labdarúgó Akadémia létrehozásának, dolgozott a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség elnökségében, illetve a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány felügyelő bizottságának tagja.