Női foci

A női válogatott bravúros győzelemet aratott Észak-Írországban

A magyar női labdarúgó-válogatott nagyszerű hajrával idegenbeli győzelemmel folytatta az Európa-bajnoki selejtező sorozatot.

A mieink a norvégok elleni hazai vereség után azzal az észak-ír csapattal mérkőztek meg idegenben, amely korábban nagy meglepetésre 3-1-re legyőzte a csoportfavorit skandinávokat. Ez is jelezte, hogy válogatottunkra ugyancsak nehéz mérkőzés vár a szigetországban, főleg azok után, hogy ősszel, Sopronban csak az utolsó pillanatokban sikerült döntetlenre mentenünk az észak-írek elleni összecsapást.

Az mlsz.hu tudósítása szerint Kiss László ezúttal a Szőcs Réka - Demeter Réka, Szeitl Szilvia, Gál Tímea, Szabó Boglárka - Dombai-Nagy Anett, Smuczer Angéla, Rácz Zsófia, Sipos Lilla (Zágor Bernadett, 61.) - Vágó Fanni, Szuh Erika (Pádár Anita, 80.) összetételben szerepeltette csapatát. A mieink számára a késői kezdési időpont mellett az időjárás is szokatlan volt, hiszen csípős hidegben és zuhogó esőben kezdődött a találkozó.

A hazaiak nem találtak fogást a mieinken, a magyar válogatott már az első félidőben is enyhe mezőnyfölényben játszott, míg a helyzetek alapján kiegyenlített volt a találkozó. A második félidőben az észak-íreknek volt egy óriási lehetőségük, de a kapufáról kifelé pattant a labda, a hajrához közeledve pedig a magyar válogatott egyre nagyobb fölénybe került, s az utolsó negyedórában szinte kapuja elé szegezte a hazaiakat. A rendes játékidő letelte előtt Vágó Fanni előtt adódott a legnagyobb magyar helyzet, támadónk már a kapust is kicselezte, de lövését követően egy védő a gólvonalon állva blokkolni tudott. A 94. percben azonban már senki sem segíthetett a hazaiakon, a Rácz Zsófia elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Vágó Fanni értékesítette, ezzel a találattal a mieink megszerezték a három pontot.

"A mérkőzés előtt azt gondoltam, hogy a körülmények nem nekünk fognak kedvezni, de végül a csapat rácáfolt erre, és a szakadó eső ellenére is nagyszerű teljesítményt nyújtott - mondta az mlsz.hu-nak Kiss László. - A mérkőzés annyiban hasonlított a sopronihoz, hogy az utolsó húsz percben itt is beszorítottuk az ellenfelet, óriási nyomás alá helyeztük a kapuját, ezúttal viszont a győzelmet is megszereztük. Nagyon vártuk már, hogy végre sikerüljön egy ilyen bravúros sikert aratni, ez a meccs jókora önbizalmat adhat a játékosoknak, és nyugodtabban készülhetünk az utolsó selejtezőinkre."