NHL

A címvédő nélkül folytatódik a rájátszás

  • Molnár Dávid

Idén is elmarad a címvédés az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL), miután a hetedik találkozón hazai körülmények között, hosszabbítás után kikapott a Boston Bruins.

Csapattá értek a fővárosiak

Az elmúlt években a Washington Capitals a kiváló alapszakasz mérlegük után toronymagas esélyesként vágtak neki minden playoffnak, és annak rendje és módja szerint már az első két kör valamelyikében kizúgtak a rájátszás küzdelmeiből. Alexander Ovecskinékből rendre kiveszett a tűz, hiányzott a jó kapusteljesítmény, és ez a kettő elengedhetetlen kelléke annak, hogy egy csapat sikeres legyen a playoffban.

Úgy tűnik, hogy idén, amikor kevesen fogadnak a fővárosiak végső sikerére, akkor jöhet össze nekik egy hosszabb menetelés. Legalábbis az első körben látottak alapján van okuk a bizakodásra a Capitals drukkereknek, és a játékosoknak egyaránt, miután a hetedik meccsen a címvédő fölé kerekedtek hosszabbítást követően, és bekerültek a legjobb négy keleti csapat közé.

Legutóbb a hétvégén találkozott egymással a két gárda, szombaton és vasárnap is összecsaptak Ovecskinék a Bocsokkal, és bár az ötödik találkozót sikerrel vették, hazai pályán mégsem tudtak pontot tenni az ügy végére. A hetedik mérkőzést kiharcolta a Bruins, és ez felettébb kedvezett nekik, hiszen a tavalyi rájátszásban három párharcból is a hetedik meccsen kerültek ki győztesként.

A Washington azonban megmutatta már, hogy nem lehetetlen a címvédő otthonában nyerni, és ennek megfelelően a játék minden terén felnőttek a Bocsokhoz. Braden Holtby védéssel reagált Tim Thomas minden egyes hárítására, és mindkét csapat előtt óriási helyzetek adódtak, de a kapusok, mint ahogy azt megszokhatták már tőlük a párharcban, még nagyobb teljesítményt nyújtottak. Az első harmad közepén azonban Thomas teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került, amikor Matt Hendricks gyönyörűen döfött bele John Carlson löketébe, és a pakk védhetetlenül kötött ki a hosszú felsőben.

Washington játékosok ünnepe az első gólt követően

A második játékrész elején Ovecskin villantott régi repertoárjából, Zdeno Chara mellett harcolt ki magának helyzetet, és a korongot már Thomas mellett is elvitte, de a döntő pillanatban elbotlott Thomas ütőjének hozzájárulásával. Ami pedig az egyik oldalon kimarad, az a másikon bejön, igaz erre kellett várniuk a hazai drukkereknek majdnem egy egész harmadot. Végül Tyler Seguin, a hatodik meccs hőse és az alapszakasz legtöbb pontját jegyző Bruins játékosa egalizált, miután a korong valahogy átvánszorgott Holtby testén, és a fiatal csatár még időben be tudta kotorni azt a kapuba.

A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a portások folytatták elképesztő munkásságukat. Tisztában volt mindkettő vele, hogy a következő gól mindent eldönthet, és végül így is történt, mivel hosszabbításba torkollott a meccs.

Rögtön a ráadás elején a címvédő el is dönthette volna a mérkőzést. Dennis Seidenberg lövése ugyanis kipattant Holtby és a védők gyűrűjéből, pont az üresen álló Patrice Bergeron elé, aki viszont közvetlen közelről képes volt elvéteni az üres kaput. Ezúttal a Washingtonon volt a sor, hogy bosszút álljon a kihagyott lehetőségért, és a sport és a sors törvényeinek eleget téve végre is hajtották ezt: egy kettő az egy elleni játék után Mike Knuble két próbálkozását védte még Thomas, azonban Joel Ward még harmadszor is meg tudta lőni a játékszert, ami beakadt a hálóba.

A párharc hőse washingtoni oldalról Braden Holtby lett, aki csupán a szezon végére került fel a nagycsapatba, mivel az egész évet a farmligában húzta le. Tomas Vokoun és Michal Neuvirth sérülése után azonban a Capitalsnek házon belülről kellett megoldani a kapusproblémát, és úgy tűnik, hogy gyémántra leltek. Tim Thomas, a tavalyi playoff MVP is csak annyit mondott a kézfogásnál a fiatal játékosnak, hogy: „Szép munka volt, kölyök!”

„Büszke vagyok a csapatunkra, amit játszottunk a Stanley-kupa címvédő ellen. Nem jöttem zavarba. Ez az egyik dolog, amit megtanultam: hogy erre a szintre juss, nyugodtnak kell lenned" - nyilatkozta Holtby.

Ez volt az NHL történetének első párharca, melynek mind a hét mérkőzése egy góllal dőlt el. Ezen felül négy meccsen is csak hosszabbításban jutottak dűlőre a csapatok, ami jól jelzi, hogy nagyon kiegyenlített széria volt ez, amit Zdeno Chara is kihangsúlyozott a kiesés utáni nyilatkozataiban.

"Nagyon szoros volt. Nem szabad csalódottaknak lennünk amiatt, amit elértünk a szezonban. Egyszerűen nem sikerült most (a végső siker)."

A Boston Bruins nélkül folytatódik tehát a playoff, és ezzel újabb végső esélyesként is számon tartott csapat búcsúzott már az első körben a rájátszástól a Vancouver és a Pittsburgh után. A Washingtonnak most egyelőre nincs más dolga, mint megvárni, hogy a főcsoport-negyeddöntőben ki lesz az ellenfelük: az Ottawán kívül bármely még versenyben lévő keleti gárda pályázik erre.