Serie A

A hajrában csikarta ki a győzelmet a Juventus és a Milan is

Az olasz Serie A 33. fordulójának mérkőzésén az élen álló páros közül a Milan hazai pályán, míg a Juventus idegenben tudott nyeni 1-0-ra, így a két csapat között megmaradt a hárompontos különbség.

Ibrahimovic ezúttal előkészítőként jeleskedett

Milan - Genoa

A Milan a hétvégén az utolsó pillanatokban tudott csak pontot menteni a Bologna ellen, Ibrahimovic hosszabbításban esett gólja ellenére így is komoly bajba kerültek a piros-feketék. Massimo Allegri csapatának az ellen a Genoa ellen kellett hétközben javítania, amelynek szurkolói a Siena elleni zakó közben félbeszakították a mérkőzést, majd inzultálták is a játékosokat.

Két zaklatott csapat feszült tehát egymásnak a San Siróban, de a találkozó első félideje közel sem volt eseménydús. A milánóiak nem sokat javítottak a Bologna ellen mutatott játékukon, így egy komoly El Sharaawy lehetőséget leszámítva gyakorlatilag helyzet nélkül hozták le az első félidőt.

A második félidőre Allegri csatasorba küldte Cassanót és Boatenget is, amivel lényegesen feljavult csapatának támadójátéka. A hazaiak már Ibrahimovic és Boateng révén is előnybe is kerülhettek volna, de sem a svéd, sem pedig a ghánai nem volt elég pontos. Az első óra vége felé Emanuleson lövése után még közelebb került a gólhoz a Milan, de továbbra sem akart összejönni a hőn áhított vezető gól. A 72. percben Jankovics második sárga lapja miatt emberhátrányba került a Genoa, ez pedig döntő befolyással bírt a három pontot illetően. A 86. percben egy bal oldali akció után Ibrahimovic lábáról a hosszú saroknál érkező Boateng elé került a labda, aki az ötös sarkáról a kirepülő Frey alatt a hálóba lőtt (1-0).  Megizzadt a Milan a győzelemért, amely a három pontnak köszönhetően tartja a lépést az élen álló Juventusszal, míg a Genoa immáron 13 mérkőzés óta nyeretlen, és komolyan fenyegeti a kiesés veszélye.

Serie A 33. forduló
Milan - Genoa 1-0 (0-0)
Milánó, San Siro, vezeti: Andrea Gervasoni.
Milan: Abbiati - Abate, Nesta, Yepes, Antonini (M. López, 80.) - Muntari, Van Bommel (Boateng, 50.), Nocerino - Emanuelson - El Shaarawy (Cassano, 50.), Ibrahimovic. Vezetőedző: Massimiliano Allegri.
Genoa: Frey - Granqvist, Kaladze, Moretti, Birsa (Carvalho, 70.) - Kucka, Jankovics, Biondini, Belluschi (Veloso, 81.) - Sculli (Alhasszan, 76.), Palacio. Vezetőedző: Luigi De Canio.
Gólszerző: Boateng (86.)
Sárga lap: Abate (28.), Yepes (44.), Muntari (53.), ill. Jankovics (60.), Veloso (83.)
Piros lap: Jankovics (72.)

Cesena - Juventus

Antonio Conte ezúttal Mirko Vucsinics mellett Alessandro Matrinak szavazott bizalmat a csatársorban, a középpályán pedig De Ceglie, Pirlo, a Roma ellen két gólt szerző Vidal, valamint Marchisio is lehetőséget kapott. Rögtön a találkozó elején előnybe kerülhetett volna a Juventus, miután a játékvezető kezezés miatt a 9. percben büntetőt ítélt a torinóiak javára. A labda mögé - a Roma ellen hibázó - Andrea Pirlo állt, de a rutinos irányító a jobb kapufát találta el, így a Cesena megúszta a korai gólt. Nem sokkal később Vucsinics találta magát helyzetben, de a montenegrói lövését blokkolták a védők. A vendégek dominálták az első negyedórát, Vucsinics passza után, ha Matri kicsit ügyesebb, újabb komoly ziccer alakulhatott volna ki. A félidő felénél Pirlo indítása után Marchisio csinált magának lövőhelyzetet, de végül jócskán fölé durrantott. A 27. percben Pirlo jobb oldali szöglete után Vucsinics fejelhetett teljesen tisztán az ötös sarkáról, de a labda centikkel a kapu fölé szállt. A 38. percben Pirlo beívelése után De Ceglie három méterről a kapufát találta el fejesével - igaz, Antonioli még beleért a labdába. A félidő hajrájában még Vucsinics tüzelhetett éles szögből, de a támadó jócskán célt tévesztett. Az első negyvenöt percben hatalmas mezőnyfölényben futballozott a Juventus, de a számos helyzet ellenére nem sikerült bevennie a Cesena kapuját.

Vucsinicsnak meggyűlt a baja a hazai védőkkel

A fordulás után sem változott semmit a játék képe, Juventus-helyzetekkel indult a játékrész. A gólhoz legközelebb a 48. percben álltak a torinóiak: Matri lövése már áthaladt Antoniolin, de a kapus még visszanyúlva a gólvonalról kipaskolta a lába között elsuhanó labdát. A 67. percben Marchisio lövése akadt el az egyik hazai védőben, nem sokkal később Pirlo pimasz emelése okozott komoly riadalmat a hazai játékosoknál, majd újabb két perc elteltével Vidal célzott pontatlanul. Negyedórával a vége előtt Conte a támadószekciót erősítve Borriellót és Del Pierót is pályára küldte. A zebramezesek csapatkapitánya nem sokkal pályára lépése után meg is eresztett egy kiváló szabadrúgást, de Antonioli óriási bravúrral szögletre tudott menteni. Nem tudott azonban mit kezdeni néhány másodperccel később Borriello lövésével: a Romától kölcsönben szereplő támadó Vucsinics visszafejelését lőtte a hosszú sarokba, megszerezve ezzel első juventusos gólját (0-1). Erre mondhatják a csapat drukkerei, hogy a lehető legjobbkor... A hátralévő időben még egy-két Del Piero próbálkozást jegyezhettünk fel, de a hosszabbításban Vidal is betalálhatott volna. Végül maradt a 0-1, ami a Juventusnak tökéletes eredmény, hiszen tartja a három pont differenciát a második Milannal szemben, és egy újabb lépéssel közelebb került a scudetto megnyeréséhez.

Serie A 33. forduló
Cesena - Juventus 0-1 (0-0)
Cesena, Stadio Dino Manuzzi, vezeti: Marco Guida.
Cesena: Antonioli - Ceccarelli, Moras, Rodríguez, Benalouane - Del Nero (Arrigoni, 65.), Colucci (Guana, 32.), Parolo, Djokovics (Rossi, 77.) - Santana, Rennella. Vezetőedző: Mario Beretta.
Juventus: Buffon - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Cáceres (Giaccherini, 69.), Vidal, Pirlo, Marchisio, De Ceglie (Matri, 74.) - Matri (Borriello, 74.), Vucsinics. Vezetőedző: Antonio Conte.
Gólszerző: Borriello (79.)
Sárga lap: Colucci (8.), Rennella (45.), Guana (64.), Moras (90+1.), ill. Vidal (33.), Pirlo (57.), Matri (62.)
Serie A
Tabella
1. Juventus 34 20 14 0 58 18 74
2. AC Milan 34 21 8 5 64 27 71
3. Lazio 34 16 7 11 50 43 55
4. SSC Napoli 34 14 12 8 60 41 54
5. Udinese 34 14 10 10 45 35 52
6. Inter 34 15 7 12 50 46 52
7. Roma 34 15 5 14 53 48 50
8. Catania 34 11 13 10 44 46 46
9. Parma 34 11 11 12 46 51 44
10. Siena 34 11 10 13 42 36 43
11. Atalanta 34 12 13 9 38 36 43
12. Chievo 34 11 10 13 30 41 43
13. Bologna 34 10 12 12 35 40 42
14. Fiorentina 34 10 11 13 34 39 41
15. Palermo 34 11 8 15 47 53 41
16. Cagliari 34 10 11 13 36 42 41
17. Genoa 34 9 9 16 44 63 36
18. Lecce 34 8 11 15 38 51 35
19. Novara 34 6 10 18 29 57 28
20. Cesena 34 4 10 20 21 51 22