Kerékpár

Új elnök az ernyőszervezet és a hegyikerékpáros szövetség élén

  • VNA

Vasárnap délelőtt a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség, délután a Magyar Kerékpársportok Szövetsége közgyűlésére került sor; mindkettőn tisztújítás is napirendre kerül. A hegyikerekesek elnöke Katona Kálmán, az ernyőszervezet vezetője Madarász Gábor lett.

A Magyar Kerékpársportok Szövetsége és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség egyaránt vasárnap tartotta közgyűlését, ezért közös közleményben számoltak be az ott történtekről. Mint a beszámolókból kiderült, 2011-ben, minden szakágat számolva összesen 734 versenyengedélyt állított ki a szövetség; további 55 bírói, 69 csapatvezetői és egyéb licence-t regisztráltak. A célok közt kiemelt jelentőséggel bír a londoni kvalifikáció megszerzése; országúton eddig egy fő utazhat az olimpiára, hegyikerékpárban a május végi zárás - és két év átlagszámítása - alapján egy férfi és egy női versenyző is esélyes lehet az ötkarikás kijutásra.

A közgyűléseken a beszámolókat követően tisztújításra is sor került. A korábbi elnök mindkét szervezetnél Sipiczki Róbert volt. A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség vasárnap délelőtti szavazásán Katona Kálmán egyhangúlag kapott bizalmat az elnöki teendők ellátására. Az egykori közlekedési miniszter sokat tett a magyarországi kerékpárút-hálózat fejlesztéséért, foglalkozott válságkezeléssel, vezette a Magyar Villamos Műveket; jelentős részt vállalt a 2011-es Trans Hungária Maraton, többnapos hegyikerékpár-verseny szervezésében. Az alelnök a pekingi olimpián Parti András edzőjeként résztvevő Molnár Dénes, a grémiumban szerepet vállal Bányai Péter, Bogdán Csaba, Nagy Ádám, Schrettrer Zsolt és Tóth Árpád. A felügyelő bizottságot Herczeg Vera, Kádi József és Melihercsik János alkotja.

A Magyar Kerékpársportok Szövetsége élére egyedüli jelöltként a 38 esztendős Madarász Gábort választották. Az informatikában, távközlésben dolgozó sportember, bemutatkozó beszédében elmondta, hogy a kerékpározás több szakágát kipróbálta, tíz esztendeje ironman-versenyzőként áll rajthoz, az utóbbi időben ezek szervezésében is aktívan közreműködött. A Millenáris Munkacsoport tagjaként a fővárosi kerékpárpálya megmentése, építése egyik fő célja; elképzeléseiket - mint mondta - a kormány is támogatja. Székfoglalójában a sportág külső-belső kommunikációjának javítását, a szakágak egységességét, bmx-pályák építését, az erdei utak használatának tisztázását vetette fel. Az ernyőszervezet alelnöke Katona Kálmán, Kovács Sándor és Somogyi Miklós; tagok Eisenkrammer Károly és Veszelovszki Zsolt. A felügyelő bizottságot dr. Giró Szász János, dr. Cseh Veronika és Kesjár Attila alkotja.