Olasz foci

Totti 40 éves koráig nem akarja abbahagyni

Az AS Roma 35 éves ikonja a FIFA-nak adott interjújában arról beszélt, hogy legalább 40 éves koráig nem hagyna fel az aktív játékkal.

Totti még érez magában erőt a folytatásra

Francesco Totti felnőtt pályafutása alatt végig a Roma együttesét szolgálta, idén lesz 20 éve, hogy először magára húzta a Farkasok mezét.

A 35 éves csapatkapitány idei éve nem tartozik karrierje legszebb szezonjai közé, ennek ellenére eszében sincs visszavonulni. 

"Még két év van hátra a szerződésemből, és ha fizikailag rendben leszek, remélem, hogy 40 éves koromig is játszhatok" - mondta a fifa.com-nak adott nyilatkozatában Totti. "Amíg egészséges vagyok, és hasznára válok a csapatnak, büszkén fogom hordani a Roma mezét. Hiszek a képességeimben. Az a fontos, hogy jó állapotban legyek, és profihoz méltó módon éljek."

Tottit kérdezték Luis Enrique munkásságáról is, a rutinos olasz játékos szerint a spanyol trénernek időt kell adni. "Mindig is mondtam, hogy ha nagy változások következnek be, akkor idő kell a helyes út megtalálására. Az edzőnknek céljai eléréséhez újfajta mentalitást kellett hoznia Olaszországba".

A Roma jelenleg az ötödik helyen áll a Serie A tabelláján, négy ponttal lemaradva a dobogó legalsó fokán álló városi rivális Laziótól.

Az olasz bajnokságból még hat forduló van hátra, a fővárosiakra a hétvégén rangadó vár, hiszen a Juventus vendégei lesznek.

 

  • Juventus - Roma 2012-04-22 20:45:00