Újpest

Próbáltam meggyőzni Szpisljakot, hogy maradjon - Marc Leliévre

Április 11-én látott napvilágot a hír, miszerint a bajnokságban csak vergődő Újpest csapatának éléről menesztették Zoran Szpisljak vezetőedzőt, a helyét ideiglenesen pedig a belga Marc Leliévre veszi át. Az eddig másodedző irányításával ugyan kiesett a csapat a Magyar Kupa elődöntőjéből, de a Honvéd ellen a bajnokságban nyerni tudtak. Mivel Újpesten zajlik az új szakvezető keresése, nem tudni Leliévre meddig marad a posztján, de a szakember könnyen elképzelhető, hogy maradhat a szezon végéig.

"Hogy őszinte legyek, nem igazán lepett meg. Zorannal már korábban beszélgettünk az esetleges váltásról, ő elmondta, hogy nemcsak a csapaton, hanem személy szerint rajta is nagy a nyomás, a teher, és megfordult a fejében a távozás gondolata. Megpróbáltam meggyőzni, hogy maradjon, de végül úgy döntött, hogy feláll a kispadról, szerinte eljött az ideje a váltásnak. A Debrecen elleni itthoni kupavisszavágó előtt három órával az Elnök úr behívott bennünket az irodába, és ott azt mondta nekem: <Marc, ma Te vagy a vezetőedző>. Én pedig azt feleltem, hogy rendben van, megcsinálom, ha kell." - mesélte el kinevezésének körülményeit az ujpestfc.hu-nak Marc Leliévre, a lila-fehérek szezon végéig megbízott vezetőedzője.

A belga szakember véleménye szerint ha az elkövetkező három találkozón (Haladás, Vasas, Zalaegerszeg) hét pontot szerez csapata, akkor kiharcolják a bent maradást. "Mert ahol most állunk a táblázaton, az az Újpest számára nem megfelelő pozíció.Szerintem a bennmaradás szempontjából akkor lennénk igazán biztonságban, ha a következő három meccset megnyernénk, de azzal is elégedett lennék, ha hét pontot szereznénk a három találkozón. Akkor már nem kellene gondterhelten hátrafelé tekingetnünk, biztonságban lennénk, és lehetne hosszú távra tervezni, elkezdeni az építkezést, javítani a csapat játékát."

Elképzelhető, hogy Marc Leliévre-vel a kispadon vívja majd az Újpest a Fradi elleni derbit is, a flamand szakember tisztában vele, hogy Magyarországon mit jelent ez a párosítás. "Általában azt szoktuk mondani, hogy mindegyik mérkőzésre egyformán tekintünk, mindegyikre ugyanúgy készülünk, de pontosan tudom, hogy az FTC elleni összecsapás különleges meccs. Bár a jövőbe nem látok, így jósolni sem mernék, de megígérem, mindent megteszek azért, hogy megnyerjük a Fradi elleni derbit. Mert ez fontos a klubnak, és nagyon fontos a szurkolóknak is. S hadd mondjak még valamit: remélem, hogy meg tudom hálálni azt a sok támogatást, segítséget, amit eddig az Újpesttől kaptam, és minél több győzelemmel tudom megajándékozni a klubot és a szurkolókat."

Az Újpest hat fordulóval a vége előtt a 12. helyen áll, öt ponttal megelőzve a kieső helyen álló Vasas csapatát. A negyedik kerületiekre a hétvégén nehéz mérkőzés vár, hiszen a tavasszal remeklő Haladás vendégei lesznek.

 

  • Haladás - Újpest 2012-04-21 18:00:00