EURO 2012

Nem lesz balhé, nem kell gyorsított eljárás a lengyel stadionokban

  • MTI

Nem lesz gyorsított bírósági eljárás a labdarúgó Európa-bajnokság lengyel stadionjaiban, mert a rendőrség és az igazságügyi minisztérium szerint a sportlétesítmények területén nem kell tartani a randalírozóktól - írta pénteken a Gazeta Wyborcza című napilap.

A lengyel igazságügyi minisztérium az eddigi kontinenstornák tapasztalataira hivatkozva állítja, hogy a stadionokban elenyésző mennyiségű szabálysértést jegyeztek, így a biztonság szempontjából nem lesz elsőrendű jelentősége a gyorsított eljárású ítélethozásnak. A rendőrség is kiemeli: az Eb-mérkőzéseken olyan szurkolók jelennek meg, akik nemcsak drága belépőket vásároltak, de gyakran repülővel utaztak több száz kilométert, így nem valószínű, hogy szervezett bandákban csapnának össze a pálya közelében.

A korábbi tárcavezető azt tervezte, hogy a tetten ért randalírozók ügyében még a stadion területén meghoznák ítéletet és a tárgyalást videókapcsolaton keresztül vezetné a helyi bíróság. De a lap értesülései szerint másfél hónappal az első mérkőzés előtt a négy lengyelországi aréna közül csak a gdanski létesítmény rendelkezik megfelelően felszerelt teremmel, amelyből biztonságos kapcsolatot lehetne létesíteni a bírósággal.

A mostani igazságügyi miniszter kétségbe vonja a gyorsított eljárás eredményességét, mert a jogszabályok szerint például csak józan gyanúsítottak ügyében lehet ítéletet hozni, míg a rendbontók többségét ittas vagy drogos állapotban állítják elő. Az emberi jogvédők is kérdésesnek tartják a megoldást, mert sértheti a vádlottak jogait.

A lengyel-ukrán szervezésű EURO 2012 első mérkőzését június 8-án Varsóban játsszák.