Bajnokok Ligája

Nincs érdemtelen győzelem, a Chelsea lőtte a gólt - Guardiola

A Chelsea 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén szerda este. Josep Guardiola, a katalánok vezetőedzője úgy gondolja, hogy az ellenfél az esélyesebb a továbbjutásra, Roberto Di Matteo, a Kékek mestere szerint egyenlőek az esélyek.

"Mostantól a Chelsea a favorit, de még van 90 percünk, és meg kell próbálnunk mindent a továbbjutásért" - kezdte Guardiola az értékelését a meccs után. "Az első célunk az lehet, hogy legalább 24 helyzetünk legyen, ahogy Londonban, de szerezzünk is belőle gólt. Kicsit többet kell kockáztatnunk, de mondtam a játékosaimnak, hogy ha itt sikerült ennyi helyzetet kialakítani, akkor otthon is sikerülni fog. Az eredmény az lett, ami. Lehet, hogy az elődöntők történetének legtöbb lehetőségét dolgoztuk ki idegenben, de tudjuk, hogy gondot okozhat, ha nem sikerül idegenben gólt lőni. Ők lőttek egyet, és el tudom képzelni, hogy ugyanez megtörténik a Camp Nouban is, úgy, hogy 10 emberrel védekeznek. Szép cél számunkra a továbbjutás, állunk a kihívás elé, és ha azt akarjuk, hogy nagy csapatként emlékezzenek ránk, nyernünk kell!"

Josep Guardiola a Chelsea-Barcelona Bajnokok Ligája elődöntő mérkőzés előtti sajtótájékoztatón 2012-ben.

A Chelsea teljesen defenzíven játszotta végig a mérkőzést, az egyetlen gólt is egy kontratámadás végén szerezte Didier Drogba, de a Barcelona szakvezetője nem akarta a taktika miatt kritizálni az ellenfelet: "Nem nekem kell megmondanom, hogy ők hogy játsszanak. Tudják ők jól, hogy milyen taktikával kell játszaniuk, és nem felejthetjük el, hogy az előző kilenc évből hatszor bejutottak a Bajnokok Ligája elődöntőjébe."

A Barcelona fölénye, kapufái miatt sokak szerint a vendégek érdemeltek volna győzelmet szerda este, de Guardiola ezt is cáfolta: "Nincs olyan, hogy érdemtelen győzelem. Ez foci, nem labdabirtoklásra játsszák. Ha úgy lenne, mindig mi nyernénk. Gólokat kell lőni, és ezt fogjuk megpróbálni a visszavágón."

Roberto Di Matteo, a Chelsea vezetőedzője egy kicsit magyarázkodva értékelte a meccset: "Amikor a Barcelona ellen készülsz, tudod, hogy sokat kell majd védekezned. Láttam őket az összes korábbi ellenfél ellen, és nyilvánvaló volt, hogy rengeteget lesz náluk a labda. Szóval meg kell próbálni kibírni a nyomást, és nagyon pontosnak kell lenni, ha helyzeteid vannak.

Ami a továbbjutást illeti, Di Matteo egyáltalán nem akarja elbízni magát az előny tudatában: "Még mindig 50-50 százalék az esély. Le kell játszanunk a visszavágót idegenben, és mind tudjuk, hogy az nehéz lesz."

Végül a Kékek vezetőedzője kiemelte, hogy mennyire elégedett volt tanítványai hozzáállásával: "Azt hiszem, a játékosaim megmutatták az elhivatottságukat, a bátorságukat és hogy tudnak a világ legjobb csapata ellen játszani. Megmutatták, milyen értékeik vannak."

A meccs összefoglalója

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés
Chelsea - Barcelona 1-0 (1-0)
London, Stamford Bridge, vezette: Felix Brych (német).
Chelsea: Cech - Ivanovics, Terry, Cahill, Cole - Mikel, Meireles - Ramires (Bosingwa, 88.), Lampard, Mata (Kalou, 74.) - Drogba. Menedzser: Roberto Di Matteo.
Barcelona Valdés - Alves, Puyol, Mascherano, Adriano - Xavi (Cuenca, 87.), Busquets, Fabregas (Thiago, 78.) - Sánchez (Pedro, 67.), Messi, Iniesta. Vezetőedző: Josep Guardiola.
Gólszerző: Drogba (45+2.)
Sárga lap: Ramires (69.), Drogba (86.), ill. Pedro (71.), Busquets (76.)
Chelsea - Barcelona
statisztika
28% Labdabirtoklás 72%
4 Kapura lövés 12
1 Kaput eltaláló lövések 8
3 Kaput nem találó lövések 4
11 Szabadrúgás 16
1 Szöglet 8
5 Les 2
21 Bedobás 16
6 Védés 0
8 Kirúgás 8
11 Szabálytalanság 9
2 Sárga lap 2