Férfi vízilabda BL

Final Fourt ért a Vasasnak a Jug Dubrovnik kivégzése

  • MTI

A TEVA-Vasas-UNIQA bejutott a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe: a fővárosi alakulat a negyeddöntő szerdai visszavágóján hazai környezetben fantasztikus játékkal 16-9-re legyőzte a horvát Jug Dubrovnik együttesét, így az első mérkőzésen összeszedett négygólos hátrány ellenére megnyerte a párharcot.

Maro Jokovic (b) és Katonás Gergely, a Vasas játékosa (j) küzd a labdáért a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának negyeddöntőjében, a TEVA-Vasas-UNIQA és a horvát Jug Dubrovnik visszavágó mérkőzésen, a Komjádi uszodában. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a második felvonásban azonban fantasztikus nyolc percet produkált a Vasas, sorozatban öt gólt lőtt, míg a horvát alakulat csak egyszer volt eredményes ebben a szakaszban.

A harmadik negyedben Jokovic büntetőből faragta le háromgólosra a horvátok hátrányát, azonban Steinmetz Barnabás emberelőnyből visszaállította a különbséget, majd testvére, Ádám növelte az előnyt (10-5). Az álomszerű játékot Katonás góljával folytatta a Vasas, amely ekkor már hat góllal, összesítésben kettővel vezetett. A zárófelvonást 13-7-es Vasas-vezetéssel kezdték a csapatok.

A negyedik negyedben sem adta alább a Vasas, újabb két gólt szerzett, majd Steinmetz centerből volt eredményes, így a hazaiak a magabiztos és eredményes játékuknak köszönhetően végül összesítésben három góllal múlták felül horvát riválisukat.

A BL négyes döntőjének Nagyvárad ad otthont május 11-én és 12-én. A Vasas mellett a Szegedet szerdán búcsúztató horvát Mladost Zagreb, a szintén horvát Primorje Rijeka, illetve az olasz Pro Recco lesz ott a Final Fourban.

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája
Negyeddöntő
TEVA-Vasas-UNIQA - Jug Dubrovnik (horvát) 16-9 (3-3, 5-1, 5-3, 3-2)
a magyar csapat gólszerzői: Katonás 4, Steinmetz Á. 3, Brguljan, Boskovic, Vörös 2-2, Steinmetz B., Fazekas, Kiss 1-1
Továbbjutott: a Vasas, 24-21-es összesítéssel
Korábban:
A-Híd Szeged Beton VE - Mladost Zagreb (horvát) 7-10 (2-3, 2-0, 2-3, 1-4)
a magyar csapat gólszerzői: Kayes 3, Varga P. 2, Török, Hegedűs
Továbbjutott: a Mladost Zagreb, kettős győzelemmel, 18-13-as összesítéssel.