Román foci

Felmentették a Steaua tulajdonosát a "pénzestáska-perben"

  • MTI

Felmentette első fokon a román legfelsőbb bíróság George Becalit, a Steaua Bucuresti labdarúgócsapatának vesztegetéssel és okirat-hamisítással vádolt tulajdonosát, az úgynevezett "pénzestáska-perben". Az ítélet nem jogerős.

A háromtagú bírói tanács egyik tagja különvéleményt fogalmazott meg és hároméves felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása mellett tette le a voksát.

A Steaue elnöke úgy tűnik, megússza a "prémium" felajánlást
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint Becali 2008 májusában 1,7 millió euróval próbálta megvesztegetni a kolozsvári Universitatea játékosait, hogy az utolsó bajnoki meccsen üssék el a városi rivális CFR-t a bajnoki címtől. Ha ugyanis előbbi együttes legalább döntetlent harcol ki, akkor a második helyezett Steaua nyerte volna a bajnokságot és ezzel együtt a részvételi jogot a Bajnokok Ligájára. A román sajtó szerint csapatának BL-szereplése - pontszerzés nélkül is - 10 millió eurós bevételhez juttatta volna Becalit.    

A legfelsőbb bíróság a keddi felmentő határozatában egyútttal elrendelte a lefoglalt 1,7 millió euró visszaszolgáltatását.    

Az ügyet "pénzestáska-perként" emlegeti a román sajtó, mivel a DNA a tétmérkőzés napján egy táska készpénzt foglalt le Becali két testőrénél, akiket egy kolozsvári szálloda teraszán vettek őrizetbe az Universitatea játékosának és a Steaua alelnökének társaságában. A táskában 1,7 millió euró volt.

Becali a per alatt nem tagadta, hogy a pénzt az Universitatea játékosainak szánta, de szerinte ez nem megvesztegetés, hanem prémium lett volna. A futballmecénás azt mondta: az lett volna a bundázás, ha a meccs elvesztéséért fizetett volna.

Amennyiben a DNA fellebbez, a jogerős ítéletet a román legfelsőbb bíróság egy öttagú bírói tanácsa fogja kimondani az ügyben.

George Becali a román lapok szerint juhpásztorként kezdte karrierjét, majd ingatlanügyletek révén milliárdos vagyonra tett szert. 2003-ban vette meg a Steauát, és vált a román sporthíradók és kereskedelmi televíziók mindennapos szereplőjévé. 2009 óta európai parlamenti képviselő, Corneliu Vadim Tudor pártelnök társaságában a Nagy Románia Párt listáján jutott be az európai törvényhozásba, ám ritkán szakít időt arra, hogy részt vegyen az üléseken: Becali a legtöbbet hiányzó EP-képviselők egyike.