Olimpia 2012

Túlélte a népirtást - most Londonba készül a ruandai kerekes

  • VNA

A 18 évvel ezelőtti szörnyű ruandai események után is van élet az afrikai országban, erre bizonyíték egy 25 éves kerekes teljesítménye.

Nem akármilyen életúttal érkezhet el a londoni olimpiára a ruandai hegyikerékpáros, Adrien Niyonshuti. A jelenleg a májusban Mauritiuson sorra kerülő Afrika-bajnokságra készülő sportoló ugyanis túlélte az 1994-es vérzivataros időszakot, amikor Ruanda lakói közül alig száz nap alatt több, mint egymillióan népirtás áldozatai lettek. A 25 éves versenyző a 18 évvel ezelőtti szomorú napok során hat testvérét veszítette el. A sport segített neki feldolgozni a tragédiát, sportágában eljutott a fekete kontinens legjobbjai köz, sőt most Londonra sem fogalmazott meg kis célokat magával szemben, hiszen szeretne a legjobb 20 közé kerülni a brit fővárosban.

A ruandai kerekes jelenleg egy dél-afrikai profi csapatban indul versenyeken - Fotó: in2eastafrica.net

"Már nagyon várom az Afrika-bajnokságot, ahol az első öt közé szeretnék mindenképpen bekerülni" - mondta Niyonshuti, aki tavaly Dél-Afrikában a negyedik helyen végzett a kontinentális versenyen. A fiatal kerekes a közeljövőben Belgiumban, Csehországban és Franciaországban is indul majd Világkupa versenyen, de olimpiai kvótája már ezen versenyek eredményétől függetlenül megvan. Ő lesz mindössze a negyedik ruandai kerekes, aki eljut a nyári olimpiára, hiszen 1992-ben három országúti kerékpárosuk indulhatott el Barcelonában. Egyikük a most 43 esztendős Faustin Mparabanyi volt, aki most edzőként irányítja fiatal honfitársa karrierjét és aki a hírek szerint saját költségén utazik majd el Londonba, hogy segítse a kétszeres országos bajnok, 2011-ben a Tour of Kigalit megnyerő Niyonshuti szereplését.