NBA

A Chicago nyerte a gigászok harcát

  • Barcsai Róbert

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 104. játéknapjának legjobban várt mérkőzése a Chicago-Miami összecsapás volt, amelyet végül hosszabbításban nyert meg a Bulls, ugyanis hiába játszott nagyon jól a James-Bosh-Wade trió, és hiába volt nagyon gyenge formában Derrick Rose, a Bulls kiváló csapatjátéka meghozta az eredményét.

Igazi alsóházi rangadóval kezdődött az NBA csütörtöki játéknapja, hiszen a Detroit Charlotte-ba látogatott. A két csapat között tapasztalható formakülönbség abszolút ki is jött a mérkőzés során, hiszen a Pistons 109-85-re nyert, méghozzá különösebb megerőltetés nélkül. A Dugattyúsok két fiatalja, Greg Monroe és Brandon Knight megállíthatatlan volt, előbbi 25 pontot és 11 lepattanót, míg utóbbi 21 pontot termelt.

A Chicago nyerte a keleti gigászok harcát, hiszen Derick Rose-ék 96-86 arányban legyőzték a Miamit. Az eredmény persze elsőre csalóka lehet, hiszen a meccs csupán hosszabbításban dőlt el, amelyet végül a hazai pályán pattogtató Bulls nyert 12-2-re. Derrick Rose egy meccs kihagyás után ismét pályára léphetett, ám ebben nem volt sok köszönet, a tavalyi MVP -27-es mutatóval zárt, 1/13-mal dobott a mezőnyből, így csupán két pontot szerzett. A játékos így nyilatkozott a meccs után: „Nem aggódom a statisztikáim miatt. Próbálom felvenni a saját ritmusomat, hogy felkészüljek a rájátszásra. A dobásaim nem estek be, de a csapattársaim támogattak. Az önbizalmunk hatalmas lesz a mai győzelem után.” Rose-zal ellentétben Boozernek és Korvernek jól ment, előbbi 19, utóbbi pedig 17 pontot szerzett, ráadásul Korver 5/6-tal dobta a triplákat. A vendégeknél mindhárom „nagy” kitett magáért, James 30, Bosh 20, Wade pedig 21 pontot hozott össze, ám a kiegészítő emberek egyike sem érte el az öt pontot sem.

A sérültek tömkelegével teletűzdelt Minneosta nagyon simán, 95-82-re kapott ki hazai pályán a Los Angeles Clippers csapatától. A második félidőt 14 ponttal nyerő vendégek legjobbja a dupla-duplát elérő Blake Griffin volt, aki 19 egységgel terhelte a hazaiak gyűrűjét, valamint 13 lepattanót is begyűjtött.

Tim Duncan retro-formájának köszönhetően a San Antonio Spurs 107-97 arányban verte meg a Memphis Grizzliest. A rendkívül kiélezett mérkőzésen a harmadik játékrész bizonyult döntőnek, amelyet a hazaiak 37-25-re hoztak. A már említett Tim Duncan 28 pontot és 12 lepattanót könyvelhetett el, de nem sokkal maradt el tőle Manu Ginobili sem, aki 20 egységet szerzett. A másik oldalon hatan is legalább tíz pontig jutottak, ám ezúttal ez a kiváló csapatjáték sem volt elegendő a győzelemhez. A vereség ellenére a Memphis sztárja, Rudy Gay szívesen találkozna mai ellenfelükkel a rájátszásban: „Szerettük volna megnyerni ezt a meccset, de kikaptunk, ráadásul idén ez volt az utolsó alkalom, amikor velük játszhattunk. Remélem a playoffban is összefutunk!”

A játéknap zárómérkőzésén a címvédő Dallas Mavericks újabb fontos győzelmet gyűjtött be, ezúttal a Golden State otthonában. A Mavs 112-103-as győzelmében Dirk Nowitzkinek hatalmas szerepe volt, aki a kiábrándító Kings elleni mérkőzése után ezúttal 27 pontot termelt. A veterán Jason Kidd csupán egy ponttal maradt el a tripla-duplától, hiszen 9 pontja mellé 10 lepattanót és 10 gólpasszt is elkönyvelhetett. A hazaiaknál David Lee 30, valamint az újonc Klay Thompson 24 dobott pontját érdemes kiemelni.

NBA
104. játéknap eredményei
Charlotte-Detroit 85-109
Chicago-Miami 96-86 h.u.
Minnesota-LA Clippers 82-95
San Antonio-Memphis 107-97
Golden State-Dallas 103-112