Forma-1

Csinos női tesztpilótája lesz a Williamsnek is

  • VNA

A brit Formula-1-es csapata, a Williams Susie Wolff személyében egy női pilótával erősítette meg csapatát.

Évtizedekkel ezelőtt volt már példa arra, hogy női versenyzők szerepeljenek a világ legismertebb autóverseny-sorozatán, a Formula-1-es világbajnokságon.  Az utóbbi években rendre megjelentek olyan hírek, amelyek szerint - vélhetően inkább marketing szempontokat előtérbe helyezve - egyes csapatok csinos női versenyzőknek adnának lehetőséget a száguldó cirkuszban, igaz élesben már két évtizede senki sem ülhetett be F1-es autóba. A Williams csapat most ennek gyakorlati megvalósulás felé is tett egy lépést, miután bejelentette, hogy a német túraautó bajnokságban (DTM) hét szezon óta szereplő Susie Wolffot szerződteti a Mercedes csapattól. A 29 esztendős skót versenyző a DTM-sorozatban is szerepel majd tovább párhuzamosan, emellett pedig a Williams csapatában is munkát kap, igaz egyelőre éles bevetésekre még nem számíthat Formula-1-es versenyen. Fő feladata az istálló közleménye szerint a szimulátoros tesztek elvégzése, illetve az aerodinamikai tesztek segítése lesz, utóbbi szerepkörben pedig az idei évben jó néhány F-1-es futamra személyesen is el kell majd utaznia.

A DTM-ből érkező Susie Wolff a Formula-1-ben is leteheti a névjegyét - Fotó: skiddmark.com

„Ha Susie annyira gyors lesz az autóval, mint amilyen jól kinéz, akkor bármelyik csapat számára erősítést jelenthet. Szépsége mellett nagyon intelligens is, így különösen örülök neki, hogy a Forma-1 közelében lehet”  - adott hangot elégedettségének a hír hallatán a sorozat urának tartott Bernie Ecclestone, aki sohasem titkolta, hogy támogatja az új piacok meghódítását, így színesbőrű és ázsiai versenyzők megjelenése mellett a női pilótáktól sem zárkózna el. A korábban inkább leánykori nevéről (Stoddart) ismert Susie Wolff nem lesz egyedüli nő a mostani mezőnyben, hiszen a Marussia csapata korábban már hasonló lehetőséget kínált Maria de Villotának, aki tesztpilótaként dolgozhat náluk. Az utolsó nő, aki Formula-1-es versenyen indulhatott, az olasz Giovanna Amati volt, aki 1992-ben a Brabham autójában szerepelt.