St. Louis – San Jose

Az előző két év konferenciadöntői és a nyári erősítések után joggal reménykedhettek a Sharks drukkerek, hogy idén végre előrébb léphet a csapat a tabellán. Nem így lett. Joe Thorntonék nehezen kapták el a fonalat, és sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán bejutnak-e a rájátszásba, de a szezon végi sorsdöntő ütközeteket mind nyerték. Ettől függetlenül csalódást keltő idényen vannak túl.

A St. Louisszal előtt ezzel szemben a liga legtöbb csapatának meg kellett hunyászkodnia év végére. Doug Armstrong kitűnő érzékkel választotta ki a Davis Payne-nel való kapcsolatának végső pillanatát, és hozta a helyére a veteránnak számító szakembert, Ken Hitchcockot, akinek kezei alatt egy csapásra megváltozott a Blues játéka, és az eredmények is jöttek. A szezon végére egy kisebb hullámvölgybe kerültek a Zenészek, de ez sem gátolja meg abban Hitchcockot, hogy a Jack Adams trófea, azaz az év edzőjének járó díj legfőbb várományosaként tartsák számon.

Előzmények

Az idei alapszakaszbeli eredmények abszolút Blues fölényt mutatnak, miután mind a négy meccsüket megnyerték Hitchcock fiai. Nem is akárhogyan! A két St. Louis-i találkozón például még gólt sem voltak képesek lőni a Cápák, és összesítve 11-3-as gólaránnyal abszolválták az alapszakasz-párharcot a Zenészek.

A Blues tehetséges védői közül Alex Pietrangelónak ment leginkább a kaliforniaiak ellen, két góllal és három assziszttal remekelt a derbiken. Jaroslav Halak 97.7%-kal, Brian Elliott pedig 96.7%-os hatékonysággal védte a Blues kapuját.

A történelem azonban a Sharks pártján áll. Először 2000-ben találkozott a két együttes, akkor a Sharks hét mérkőzés után kerekedett a Blues fölé, majd egy évvel később a St. Louis revánsot tudott venni. Utoljára 2004-ben játszottak egymás ellen, akkor 4-1-gyel léptek túl a kaliforniaiak a Zenészeken. Lenne tehát miért törlesztenie a Bluesnak.

Elemzés

A Sharks négy győzelemmel, és végre egészséges kerettel vág neki a párharcnak, ami javít az esélyeken. Mégis kérdéses, hogy az egész évben hiányolt összeszokottság vajon a playoffra megvalósítja-e önmagát a Sharksnál. Ez lehet az egyik kulcsa annak, ha a Sharks végül győztesen kerül ki a szériából.

Joe Thornton talán élete legkomolyabb feladata előtt áll – a gyenge vezéri képességei miatt sokat kritizált sztárcenter idén csattanós választ adhat kritikusainak, ha sikerrel veszi az akadályt, és képes lesz győzelmekre vezetni csapatát. Patrick Marleau, Martin Havlat, Brent Burns és Brian Boyle is olyan játékosok, akikben bármikor benne van, hogy eldöntsenek meccseket.

A túloldalt Hitchcock mellett ki kell emelni a Blues kapus duóját, Jaroslav Halakot és Brian Elliottot. Továbbra sem lehet tudni, hogy az edző végül melyik mellett adja le a voksát az első meccsre, de igazán irigylésre méltó helyzetben van Hitchcock, valljuk be. Akárki is védje majd a kaput, az a mezőnyjátékosok és a szakmai stáb teljes bizalmát élvezi majd.

A Bluesban azonban kevés a playoffot megért játékos, és ebben a kategóriában abszolút hátrányban van a St. Louis a Sharksszal szemben.

Kulcsfigurák

Jason Arnott és Jamie Langenbrunner, akik egy évvel korábban még a New Jersey Devilsnél kergették a pakkot, egyaránt egy esztendőre kötelezték el magukat a St. Louishoz, és talán pályafutásuk legjobb döntésének bizonyult ez a választás. Egyikük sem lett pontkirály a szezon végeztével, azonban a veterán tapasztalatuk sokat nyomhat a latba a playoffban.

A Sharks részéről Antti Nieminek meg kellene ismételnie a 2010-es chicagói menetelését. A Halak és Elliott duó egy ilyen sztárokkal felvértezett Sharks számára nem jelenthet hosszabb távon is megoldhatatlan problémát, azonban Niemi védései mindenképp kellenek majd, hogy a Cápák végig partiban lehessenek a nyugati második együttessel.

Hathárom tipp:

Nehezen tudjuk elképzelni, hogy Hitchcock varázslata pont a playoff első körére fulladjon ki. A fiatal tele van győzelemre éhes fiatalokkal és veteránokkal, akik bizonyára nem elégednek majd meg az alapszakaszban elért eredményeikkel, míg a Sharksnál idén nem látjuk azt a pluszt, ami az előző két évben konferenciadöntőig röpítette őket. Blues diadalra fogadunk öt meccs alatt.

Phoenix – Chicago

Dave Tippett ismét megcsinálta! A Phoenix Coyotes 2009-ben kinevezett mestere két playoff-esztendő után még eggyel feljebb tudott lépni, és a csapat történetének első csoportbajnoki címét is kiharcolta a Prérifarkasokkal egy végtelenül izgalmas alapszakasz-finálé után. Az instabil financiális helyzet és a lesajnált keret ellenére Tippett újabb csodát vitt véghez, és ismét megmutatta, hogy a sivatagban is lehet eredményes hokit játszani.

A Chicago playoff-helyezése ezzel szemben egyszer sem volt veszélyben, még akkor sem, amikor január-februárban nagyon mély hullámvölgybe keveredtek a Sólymok. A szezonzárón aratott győzelmével a központi csoport is csatlakozott az atlantihoz NHL rekorddöntésben, hiszen a Blackhawks lett a negyedik csapat a központi ötösből, mely elérte a 100 pontos határt. A csapatkapitány Jonathan Toews játéka azonban a februári agyrázkódását követően még mindig kérdéses, márpedig nagy szüksége lenne rá a csapatnak.

Előzmények

Az alapszakasz első meccsét fölényesen nyerte a Blackhawks, azt követően azonban a Phoenix nem sok teret engedett a Sólymoknak az egymás elleni mérkőzéseken. A veterán Ray Whitney hat ponttal jeleskedett a Chicago ellen, és Mike Smith is kiemelhető a Phoenix kapujában, aki az utolsó három megnyert találkozón mindösszesen négy gólt kapott, és egyet shutouttal abzárt.

A két csapat sosem találkozott egymással a rájátszások történetében, azonban a Phoenix és annak jogelődje, a Winnipeg Jets már 23 szezon óta adós egy rájátszás-továbbjutással.

Elemzés

Nehéz megfejteni a Phoenix titkát, hiszen neves sztárokkal sosem rendelkezett az együttes. Shane Doan, Ray Whitney a liga öreg rókái közé tartoznak, és ahelyett hogy pályafutásuk levezetésén gondolkoznának, életük legjobb idényeit húzzák le a sivatagban. Ilja Brizsgalov nyári távozása után félő volt, hogy képtelenek lesznek pótolni az orosz óriás által hagyott űrt a kapuban, de Mike Smith jött, látott és győzött, és a szezon legjobb formájával kezdi meg a rájátszást.

A Chicago Blackhawks csatársoráról felesleges említést tenni, hiszen az NHL egyik legjobb támadóalakulata a Sólymoké. Pont ez okozta a vesztüket a már emlegetett január-február periódusban, hiszen a látványos és gólokra törekvő játék gyengepontjait rendre kiaknázták az ellenfelek, ami egy hosszabb vereségszériába torkollott. Jonathan Toews hiánya egy ilyen jól működő védelem és kapusformáció ellen fájó lehet, de az agyrázkódásokkal nem szabad tréfálni, mint azt a Bruins és a Penguins is megtanulta az utóbbi másfél évben.

Kulcsfigurák

Egy ponton élvez abszolút előnyt a Coyotes aktuális ellenfelével szemben, ez pedig a kapus poszt. Mike Smithre már évek óta várnak a szakértők, hogy végre kivirágozzék, és a rosszul sikerült Tampa Bay-i, valamint dallasi kitérő után úgy tűnik, hogy a Coyotesben került erre sor. A szezon utolsó öt mérkőzésén három shutoutot jegyzett, és mindössze kétszer zörgették meg a hálóját. Ha ezt a formáját képes lesz folytatni a Blackhawks ellen, akkor már csak a szezon végére magára találó csatársoron fog múlni a továbbjutás.

Marian Hossát zsoldos múltja miatt sok kritika érte egészen a Blackhawks kupagyőzelméig, de azóta szépen elcsendesedett a körülötte lévő vihar, és idén magabiztosan lett a Chicago pontkirálya. Toews távollétében még több szükségeltetik tőle, rangidős módjára igazi vezéregyéniséggé kell válnia, hogy példát statuáljon a szezon közben szépen beilleszkedő újoncok és fiatalok számára.

Hathárom tipp:

Mike Smith hiába kezdi meg kirobbanó formában a playoffot, a Chicagóban túl sok tehetség szerepel ahhoz, hogy ez a párharc sima legyen. A Blackhawks idegenbeli mérlege azonban nem volt túl impozáns az alapszakaszban, és ez csúnyán visszaüthet a Coyotes ellen, hiszen legalább egyszer kellene a sivatagban is diadalmaskodniuk. Phoenix siker a megérzésünk, hét meccs után.

Nashville – Detroit

Ahogy az lenni szokott általában, a főcsoport negyedik és ötödik helyezettjének párharca ígéri a legnagyobb izgalmakat, és ez alól az idei keleti mellett a nyugati sem kivétel. A Nashville és a Detroit a St. Louisszal karöltve keringőztek a központi csoport első-második-harmadik helye között a szezon nagy részében, de a végén nevető harmadikként a Blues zárt a divízió élén, míg a Ragadozóknak és a Vörös Szárnyaknak meg kellett elégedniük egymással.

A Predatorsnál búcsút mondtak az előző esztendők jövőorientációjának, és David Poile menedzser bátran beáldozott idén ígéretesnek tűnő fiatalokat és draftcédulákat, hogy megerősítse keretét cserék útján és elfeledettnek hitt játékosok igénybevételével. Az alapszakasz eredményei alapján úgy tűnik, hogy a keret erősítésének fáradalmai kamatoztatták magukat, hiszen pályaelőny birtokában vág neki a Nashville az idei posztszezonnak.

A Detroit idén rekorddöntéssel öregbítette hírnevét, a Vörös Szárnyak zsinórban 23 meccset nyertek meg hazai pályán, amivel egy fél évszázados NHL-csúcsot ajándékoztak a múltnak. A szezon végére azonban meglehetősen döcögősen ment a Red Wingsnek, de ez az őket sújtó sérüléshullám tükrében nem meglepő.

Előzmények

Már az alapszakaszbeli eredmények is végletekig kiegyenlített párharcot jósolnak, hiszen 3-3-mal zárt egymás ellen a két gárda. Ami mégis a Nashville számára billentheti a mérleg nyelvét, hogy az utolsó összecsapáson Detroitból sikerült elhozniuk a két pontot, és Shea Weber, a Nashville csapatkapitánya szerint is megnyugtató volt számukra az eredmény abból a szempontból, hogy megmutatták, hogy képesek Detroitban is győzedelmeskedni.

A két csapat 2008-ban találkozott először és utoljára, akkor a később Stanley-t is elhódító Detroit hat meccsen jutott túl a Nashville-en. A Predatorsnak tavaly sikerült véget vetnie a playoff-pechjének, és története során először továbbjutott az első körből az Anaheim leverésével.

Elemzés

A Detroit zsinórban 21. alkalommal kvalifikálta magát a posztszezonban, úgyhogy nyugodtan kijelenthető, hogy playoff-tapasztalat terén Henrik Zetterbergéket kell félteni a legkevésbé. Azonban a sérülteket még ez a tapasztalat sem pótolhatja, és bár a szezon végére a többség felépült, mégis félő, hogy ez a hosszabb-rövidebb távolmaradás milyen hatással lesz az olyan kulcsjátékosokra, mint például Pavel Dacjuk.

A Nashville a liga egyik legirigylésreméltóbb helyzetének örvendhet, hiszen alighanem a liga legjobb védőpárosával büszkélkedhetnek Shea Weber és Ryan Suter személyében. Azonban a Predators menedzsmentje is kezdi belátni, hogy ezek a szép idők a végéhez közelednek, és velük kellene még letenni valamit az asztalra, nem azután, hogy esetleg szabadügynökként távoznak a csapattól. Poile újraegyesítette a Kosztyicin testvéreket, szert tett Paul Gaustad és Hal Gill játékjogára, valamint Alexander Ragyulovot is sikerült visszacsábítani Oroszországból, úgyhogy joggal reménykedhet benne, hogy idén legalább a tavalyi playoff siker megismétlésére sor kerül.

Kulcsfigurák

Alexander Ragyulov a KHL történetének legeredményesebb játékosaként hagyta el Oroszországot, és tért vissza az NHL-be négy év távollét után. Bár a Penguins elleni debütálása nem sikeredett a legfényesebbre szépen lassan felvette az észak-amerikai ritmust, és egy olyan elemmel bővítette a Nashville csatársorát, mely régóta hiányzott onnan: egy vérbeli gólvágóval. A találataira a playoffban nagyobb szükség lesz, mint valaha, és ha a kasszarobbantás a tervei között van a nyári szabadügynökké válását követően – márpedig orosz játékosról van szó, úgyhogy bizonyára már szövögeti hasonszőrű terveit – akkor a playoffnál keresve sem találhat jobb alkalmat mostani keresetének megsokszorozásához.

Kevesen érzik úgy a kaput a playoffban, mint Johan Franzen, a Detroit svéd csatára. Bár a tavalyi posztszezonja csalódást keltő volt, miután mindösszesen csupán három pontra tellett tőle, az azelőtt három rájátszásban 51 mérkőzésen 59 pontot ért el, és ezekből 31 gólt számlált. Egészen elképesztő adat, és egyáltalán nem véletlen, hogy ez idő alatt kétszer is nagydöntőig, és egyszer kupáig menetelt a Red Wings. A Red Wings drukkerek reménykedhetnek benne, hogy egy majdnem 30 gólos alapszakasz után a playoffban ismét régi énjét tudja előhúzni a svéd csatárfenomén, amivel kellemetlen pillanatokat szerezhetne a Nashville védelmének.

Hathárom tipp:

Nem akarjuk leírni a Detroit Red Wingst, de ez tipikusan az a párharc, ahol a pályaelőny már sorsdöntő lehet – és mivel a Nashville-t illeti meg a négy hazai mérkőzés, ezért elképesztően nehéz dolga akad az idegenben gyenge mérleget felmutató Red Wingsnek. Egy győzelmet elcsíphetnek Nashville-ben, de legalább kétszer kellene diadalmaskodniuk a biztos továbbjutás érdekében, és ezt már nem tudjuk elképzelni a Detroittól. Nashville ujjongás lesz a hetedik meccsen.

Vancouver – Los Angeles

Újabb év, újabb alapszakaszbajnoki cím. A nyugat-kanadai együttes szimpatizánsai remélhetik, hogy ennyiben nem fog kimerülni a hasonlóság a tavalyi évvel kapcsolatban, és a végeredmény is kedvezőbben alakul majd számukra. Mindenesetre a Vancouver a gyenge indulást követően és a nyári távozók ellenére ismét a liga élén végzett, még ha nem is teljesített végig olyan dominánsan, mint az előző idényben.

A Los Angeles könnyen indulhatott volna az év csalódása díjért, ha lemaradnak a rájátszásról. Drew Doughty elhúzódó hosszabbítása már előre megpedzegette, hogy nem lesz olyan zökkenőmentes ez az idény, de azt talán senki sem gondolta volna, hogy pont a Kings szerzi a második legkevesebb gólt az egész ligában. Ez majdnem a csapat vesztét okozta, de Jonathan Quick, és a decemberben érkező Darryl Sutter megmentette a szezont, ami azért még így is csalódást keltőre sikeredett.

Előzmények

A szezonbeli összecsapásokból a Canucks került ki jobban, miután öt pontot hoztak a Kings ellen, míg a Királyok csupán négyet tudtak szerezni a későbbi alapszakaszbajnok ellen. Jonathan Quick és Roberto Luongo nagyjából azonos mutatókkal tűntek ki, előbbi 94.1%-kal, míg utóbbi 94.4%-kal hárította a rájuk zúduló lövéseket.

Az elmúlt évek trendjei nem sok jót ígérnek a Kingsnek. A Los Angeles zsinórban harmadszor jutott be a rájátszásba, de előző két alkalommal búcsúztak az első körben (legelőször a Vancouver ellen), míg a Canucks az elmúlt négy évben rendre továbbjutott a playoff első megmérettetésén.

Elemzés

Daniel Sedin sérüléséből lábadozik, holott a Canucks legeredményesebb játékosa volt az alapszakaszban a Kings ellen. Ennek ellenére még nem kell aggódnia a kanadaiaknak, hiszen Danielen kívül is rengeteg veszélyes csatára marad a Canucksnak. Meg talán pozitívan jöhetnek ki ebből, hogy nem minden a Sedin-ikrekről szól idén, akiknek szokásukká vált a rájátszásra eltűnni az elmúlt években. Roberto Luongo bicsaklásai miatt sem kell majd kongatni rögtön a vészharangot, hiszen a cserekapus, Cory Schneider bármikor készen áll arra, hogy átvegye a stafétabotot a kanadai olimpikontól.

A Kings a cserestop előtt Jeff Carter megszerzésével igyekezett begyógyítani gólínségét, és bár feljavultak az utolsó másfél hónapra eme tekintetben, azért még mindig hagy kivetnivalót maga után a Királyok csatárainak teljesítménye. Jonathan Quick személyében azonban egy megbízható portás őrzi a Kings kapuját, aki nem véletlenül végzett a shutout-lista élén tíz hibátlan mérkőzéssel.

Kulcsfigurák

Idén egyikük sem végzett a pontlista élén, tehetségüket azonban nem lehet elfirtatni a svéd Sedin ikrektől. Függetlenül attól, hogy Daniel bevethető lesz-e az első körben vagy sem, Henriknek végre produkálnia kell magát a playoffban is. A Canucks játékosok az év folyamán számos alkalommal kijelentették, hogy az idei keretük jobb a tavalyinál, és a Sedin ikrek feljavult rájátszásbeli játéka lehetne erre a bizonyíték.

A Kingstől kiemelhetnénk az egész csatársort, hiszen annak mindegyik tagja alulteljesített a szezonban. Mike Richards, Dustin Brown, Simon Gagné, Dustin Penner, Justin Williams mind olyan nevek, akik hallatán felkapja az ember a fejét, de az ő kollektív kimagasló formájukra lesz szüksége a Kingsnek, és Jonathan Quick konzisztenciájára, ha rögtön az első körben meglepetést akarnak szerezni.

Hathárom tipp:

Első látszatra ég és föld a különbség a két csapat között, de a Canuckst rendre meg szokták izzasztani az első körben az ellenfelek, és a Kingsnek is adott minden, hogy beálljon a sorba. Érdekes lesz, ha Roberto Luongo ismét előhozakodik kevésbé vonzó arcával, hiszen Alain Vigneault ekkor nyugodtan fordulhat Cory Schneiderhez, aki viszont így elorozhatja a kezdőpozíciót Luongótól. Alapvetően a Canucks a jobban működő csapat, és mivel Schneider személyében van egy megbízható vésztartalék a kapuban, hat mérkőzésen továbbmennek a kanadaiak.