Kézilabda

Felfüggesztett pénzbírságot kapott a Veszprém a himnuszéneklés miatt

  • MTI

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) 2000 eurós (közel 600 ezer forintos), felfüggesztett büntetéssel sújtotta az MKB Veszprémet, amiért a férfi csapat szurkolói több nemzetközi mérkőzés előtt is elénekelték a Himnuszt.

Az EHF a büntetést 2014. június 30-ig felfüggesztette, a döntés jogerős.

A szövetség szabályzata tiltja klubrendezvényeken a himnusz lejátszását vagy eléneklését, a mérkőzések előtti ceremónia és a televíziós közvetítések időrendje ez nem teszi lehetővé.

Az EHF március 22-én jelezte, hogy eljárást indít a magyar klub ellen, és a lehetséges büntetés kereteit eredetileg - amint a Veszprém szerdai közleményében jelezte - 7500 és 15 ezer euró között rögzítette.

A veszprémi szurkolók eddig minden hazai találkozó előtt elénekelték a himnuszt, és ezt az ellenfelek tiszteletben tartották. Ugyanakkor a klub már korábban jelezte a szurkolóknak, hogy ebből probléma lehet, de az EHF csak most lépett.

A fenyegetés nagy visszhangot váltott ki. Még rivális klubok és azok szimpatizánsai, valamint közéleti személyiségek, politikusok is nemtetszésüket fejezték ki. Navracsics Tibor (Fidesz) miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, veszprémi országgyűlési képviselő, valamint Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere levelet írtak az EHF-nek, amelyben jelezték, hogy elfogadhatatlannak tartják a himnusz éneklését tiltó szabályozást.

A március 25-i, Ademar León elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő-visszavágó előtt a klub, valamint a Veszprém Kézilabda Fan Club az EHF eljárás hatására arra kérte a szurkolókat, hogy ne énekeljék el a Himnuszt. Az EHF hivatalos himnusza alatt éktelen hangorkán volt a Veszprém Arénában, a dallamokból szinte semmit sem lehetett hallani. Ugyanakkor a helyi B-közép kiment a csarnok folyosójára, s egy "Isten, áldd meg a magyart!" feliratú transzparenst hagyott a szektorában, kint pedig felhangzott a magyar himnusz. 

A veszprémi klub elnöksége az MTI-nek eljuttatott szerdai közleményében köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik szolidárisak voltak, nyilatkozataikkal, leveleikkel kiálltak mellettük, és segítettek abban, hogy az EHF bírósága méltányos döntést hozott az ügyben.