Vasas

Játssz jól, hogy a nyáron elmehess - Urbán Flórián

A hétvége után tovább ráncosodott Urbán Flórián homloka, hiszen a Vasas hazai pályán beszedett újabb veresége után a kieső helyen várja a következő fordulót.

A piros-kékek a Kecskemét ellen gyakorlatilag már a 7. percben megadták magukat, hiszen a vendégek ekkorra már 2-0-s előnyben voltak. Ugyan Urbán Flórián vezetőedző hétről-hétre hangsúlyozza játékosainak a koncentráció és a küzdeniakarás fontosságát, a csapat játékán ez csak "foltokban" látszik meg.

Az újabb tavaszi vereség után az angyalföldiek pokolian nehéz helyzetbe kerültek, 20 pontjukkal jelenleg csak a Zalaegerszeget előzik meg.

"Mindenki azért dolgozik a csapat körül, hogy sikerüljön megragadnunk az élvonalban. A keret így lett kialakítva, én biztosan nem fogom ledegradálni a játékosaimat. Viszont más szellemben és más felfogásban kell hozzáállniuk a munkához és az élethez. Lehet azt mondani, hogy rossz edző vagyok, hogy nem jó a pálya meg a labda, hogy a körülmények csapnivalók. De azért kell kimennie a pályára, hogy megtegyen mindent annak érdekében, hogy a nyáron keresett futballista legyen, akit elvisznek olyan körülmények közé, ahol jó a pálya és jó a labda. Bízom benne, hogy ezt átérzik, és elgondolkodnak ezen, és a következő fordulókban úgy fognak futballozni, hogy a Vasas megőrizhesse az élvonalbeli tagságát." - nyilatkozta Urbán az fcvasas.com-nak.

A Vasasnak nem lesz könnyű dolga a hétvégén, hiszen a bajnoki címvédő Videoton otthonában kell pályára lépniük.