NFL

Maradt Sean Payton egyéves eltiltása

Roger Goodell, a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) főigazgatója hétfőn elutasította a New Orleans Saints óvását, s ezzel fenntartotta a csapatra kiszabott valamennyi korábbi büntetést, így Sean Payton vezetőedző egy évre szóló eltiltását is.

A csapattal 2010 februárjában Super Bowlt nyert trénernek azért kell bűnhődnie, mert a csapatának védelmét 2009 és 2011 között irányító edző, Gregg Williams olyan illegális prémiumrendszert működtetett, amelyből azokat a játékosait díjazta, akik úgy "kiütötték" az ellenfél tagjait, hogy azok már nem tértek vissza a pályára. Payton büntetése április 16-tól lép életbe.

Williamsre, aki idén a St. Louis Rams gárdájához igazolt - szintén a védelemért felelős trénernek -, meghatározatlan idejű eltiltást rótt ki a liga.

Rajtuk kívül a Saints általános igazgatója, Mickey Loomis nyolc, míg Joe Vitt helyettes vezetőedző hat meccsre szóló eltiltást kapott, melyet a szeptemberben kezdődő, 16 mérkőzésből álló alapszakasz során kell letölteniük.

A klub 500 ezer dolláros büntetést is köteles fizetni, továbbá megfosztották az idei és a jövő évi drafton (amatőr játékosbörze) a második körös választási jogától.