Davis Kupa

Semmi kedvem ezen a minősíthetetlen pályán játszani - Ernest Gulbis

Magyarország az első nap után 2-0-ra vezet Lettország ellen a tenisz Davis Kupa Euro-afrikai zóna II. csoportjának második fordulójában. Az első egyes mérkőzésen Fucsovics Márton egy igazi nagyágyút, a világranglista 80. Ernest Gulbist győzte le, aki nem túl sportszerűen viselte a vereséget.

Fucsovics Márton és Ernest Gulbis (b) fog kezet a Magyarország-Lettország tenisz Davis Kupa-mérkőzést követően

A hazai közönség buzdítását élvező Fucsovics egy négy óra negyven percig tartó ötjátszmás mérkőzésen kerekedett felül a korábban Roger Federert is legyőző riválisán. A nyíregyházi publikumot azonban nem a játékával nyűgözte le a lett sztár, sokkal inkább kirívó viselkedésével borzolta a kedélyeket. A vonalbírókkal, a játékvezetővel, sőt a közönséggel is (többször csendre intette a nézőket) konfliktusba keveredő Gulbis méltatlan viselkedése szerencsére cseppet sem zavarta a világranglistán jelenleg 544. Fucsovicsot, akinek egyik álma vált valóra a lett játékos elleni összecsapással.

Az ütőjét ripityára törő Gulbis a mérkőzés utáni nyilatkozatában is kifogásokat keresett a meglepő vereségre. "Először is el kell ismernem, hogy egy nagyon tehetséges, jó játékostól kaptam ki, az ellenfelem érdeme elvitathatatlan. De… A döntő szettben kizökkentett az ápolási szünet, ATP-versenyeken nem engedik meg, hogy görcsölés miatt kaphasson valaki külső segítséget. Felhúztam magam azon is, hogy a döntnök agresszíven viselkedett a csapatommal szemben, el is buktam a következő adogatásomat. Hogy játszok-e szombaton? Ezen a minősíthetetlen pályán semmi kedvem…" - nyilatkozott nem túl szimpatikusan a szon.hu-nak Gulbis.

Fucsovics Márton ugyanakkor mérhetetlenül boldogan beszélt élete első, Top 100-as játékos elleni győzelemét követően: "Végig jól ment a szerva, mondjuk Gulbist is nehéz volt megbrékelni, de hál’ istennek négyszer is sikerült. Hihetetlenül boldog vagyok, először győztem le top százas játékost, remélem a csapat is megnyeri a párharcot. Várjuk a szurkolót a hétvége további meccseire is."

A pénteki második egyest Kellner Ádám szintén megnyerte Deniss Pavlovs ellen, így a szombati páros találkozó előtt 2-0-ra vezet a magyar válogatott Lettországgal szemben, és már csak egy győzelemre van szüksége a továbblépéshez. Amennyiben sikerül a letteken túljutnunk, úgy az Euro-afrikai Zóna II. csoportjának harmadik fordulójában a ciprusi-ukrán párharc továbbjutója lesz az ellenfelünk - várhatóan ismét hazai pályán.

Tenisz, Davis Kupa
Euro-afrikai zóna, II. csoport, 2. forduló
Magyarország-Lettország 2-0 - állás az első nap után
Kellner Ádám-Deniss Pavlovs 6:3, 6:7 (2-7), 6:3, 6:2
Fucsovics Márton-Ernests Gulbis 6:7 (7-9), 6:3, 6:4, 4:6, 6:3