Bajnokok Ligája

Övrebö még mindig kap leveleket a Chelsea-szurkolóktól

A 2009-es Chelsea-Barcelona elődöntő játékvezetője újra reflektorfénybe került a két csapat idei találkozója miatt.

Tom Henning Övrebö megnézi a Chelsea-Barcát

Tom Henning Övrebö játékvezető a 2009-es Chelsea-Barcelona Bajnokok Ligája elődöntő negatív hőse volt. A norvég bírót döntő hibái miatt többen is halálosan megfenyegették, a meccs után biztonsági okból meg kellett változtatnia a szállását, majd a londoni rendőrség biztosításával kellett „kicsempészni” az országból. Elmondása szerint a mai napig kap fenyegetéseket a Chelsea-szurkolóktól.

"A nagy lavina már elmúlt, már csak 3-4 e-mailt kapok évente. Nem szép dolog ez, de nem veszem túl komolyan. Nem hagyom, hogy dühösek legyenek rám vagy a családomra. Visszatekintve vannak persze dolgok, amiket másképp csinálnék. Sokat tanultam ebből, sok tapasztalatot szereztem. De minden játékvezetőnek vannak jó és rossz mérkőzései, ez a munkájuk része."

Miután a Chelsea és a Barcelona idén ismét találkoznak az elődöntőben, nem is kérdés, hogy megnézi a párharcot az egykori sípmester.

"A történtek ellenére még mindig szeretem nézni a Bajnokok Ligáját, különösen a nagy meccseket, amik a torna késői szakaszában vannak. Ez is egy lesz közülük."