Bajnokok Ligája

Guardiolát meglepte a fölényes győzelem, Allegri a bírót okolja

A címvédő Barcelona Milan elleni idegenbeli döntetlen után hazai pályán elért 3-1-es győzelemmel biztosította helyét a legjobb négy között a Bajnokok Ligájában.

"Egy olyan csapattal kerültünk szembe, amelyik hétszer volt Európa legjobbja, és kiváló játékosai vannak. 21-szer lőttünk kapura egy olasz csapat ellen, ők pedig háromszor...Ha előre azt mondják nekem, hogy a Milan alig fogja átlépni a felezővonalat, és nagy fölénnyel nyerünk, azt mondtam volna, ez soha nem történhet meg, hiszen a Milannak óriási a nemzetközi tapasztalata, és mindig nagy veszélyt jelent" - mondta a vörös-feketékről Josep Guardiola, a katalánok főnöke..

A szakember a várható esélyekről is szót ejtett: "A szezon nagyon hosszú, és különböző periódusaink vannak, nem hinném, hogy mi lennénk az első számú esélyesek: ott van a Bayern, és a Madrid is. Kétszer megnyertük a Bajnokok Ligáját az elmúlt három évben, és sorozatban ötödször jutottunk az elődöntőbe. A legeslegnehezebb dolog folyamatosan szinten tartani magunkat, mert hiába győzöl egyszer, megismételni a sikert nagyon kemény feladat. De a játékosaim egészen félelmetesek. Mindig a legmagasabb szinten próbálunk teljesíteni, tisztában vagyunk vele, hogy ez kell ahhoz, hogy ott legyünk Münchenben."

"Ami az idény eddigi részét illeti, több, mint elégedettek vagyunk. Három trófeára is van esélyünk, döntőben vagyunk a Király Kupában, nehéz harc vár ránk a ligában, és most bejutottunk a Bajnokok Ligája elődöntőjébe."

A címvédő Barcelona Milan elleni idegenbeli döntetlen után hazai pályán elért 3-1-es győzelemmel biztosította helyét a legjobb négy között a Bajnokok Ligájában.

Kollégája, Massimiliano Allegri a bírót is okolta vereségükért. "Természetesen csalódottak vagyunk, mert a második büntető előtt volt egy néhány perces szünet, amikor a gólunk után semmit sem csinált a Barcelona. Kár ezért, az első tizenegyes ajándék volt."

"Miután egyenlítettünk, őszintén hittünk benne, hogy végig ellenfelei leszünk a Barcának, nyomást gyakoroltunk rájuk, és a gólunk után nem tudták a saját játékukat játszani. A Barca csak a harmadik találata után tudta játszani labdajáratós stílusát."

"Ha itt győzni akarsz, akkor tökéletesen kell futballoznod. Elkövettünk néhány védekezésbeli hibát, és hibáztunk az utolsó passzoknál, amikor befuthattunk volna az üres területekre. A két meccsen sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, de pontatlanok voltunk."

"A harmadik gól után nem jól reagáltunk. Mindannyian bosszúsak vagyunk, főleg az első félidőben történtek tükrében" - tette hozzá az olasz tréner.

Bajnokok Ligája negyeddöntő, 2. mérkőzés
Barcelona - Milan 3-1 (2-1)
Barcelona, Nou Camp 98.700 néző, vezette: Björn Kuipers (holland).
Barcelona: Valdés - Alves, Piqué (Adriano, 75.), Mascherano, Puyol - Xavi (Thiago, 63.), Busquets, Iniesta - Fabregas (Keita, 78.), Messi, Cuenca. Vezetőedző: Josep Guardiola.
Milan: Abbiati - Abate, Mexes, Nesta, Antonini - Nocerino, Ambrosini, Seedorf (Aquilani, 61.) - Boateng (Pato, 70., M. López, 83.) - Ibrahimovic, Robinho. Vezetőedző: Massimiliano Allegri.
Gólszerző: Messi (11., 41. - mindkettőt 11-esből), Iniesta (53.), ill. Nocerino (32.)
Sárga lap: Mascherano (66.), Cuenca (86.), ill. Antonini (10.), Nesta (40.), Robinho (77.), Mexes (90+1.), Nocerino (90+4.)
Barcelona - Milan
Statisztika
57% Labdabirtoklás 43%
17 Kapura lövés 3
9 Kaput eltaláló lövések 2
8 Kaput nem találó lövések 1
21 Szabadrúgás 12
2 Szöglet 4
2 Les 4
8 Bedobás 29
1 Védés 6
5 Kirúgás 13
10 Szabálytalanság 17
2 Sárga lap 7