Ligakupa

A KTE-nél óvatosak a debreceni visszavágó előtt

A Kecskemét 4-0-ás előnnyel várja a Debrecen elleni idegenbeli visszavágót a Ligakupa elődöntőjében, ennek ellenére Tötök László szakmai igazgató szerint nem bízták el magukat.

"Maximális koncentrációval készülünk, mivel tudjuk, hogy nem lefutott a párharc - mondta Török a kecskemetite.hu-nak. - Mindenképpen tovább szeretnénk jutni, a legnagyobb hiba lenne, ha esetleg lazán vennénk a munkát és lebecsülnénk a Debrecent. A klub életében nagy siker lenne a döntő és szeretnénk szurkolóinkat is meglepni ezzel. Kimondottan tartalékolni vagy pihentetni nem áll szándékunkban senkit. Vannak, akik kisebb sérüléssel bajlódtak vagy bajlódnak, utóbbi kategóriába tartozik Patvaros Zsolt. Vladan Csukics négy sárgát gyűjtött be eddig, egy ötödik pedig a döntőjébe kerülne, így az ő esetében az eredmény alakulásától függően mérlegelünk majd. Ami biztos, a legerősebb kerettel utazunk Debrecenbe és a 90 perc során végig a maximumra fogunk törekedni."