Kerékpár

Contador nem fellebbez, csapata maradhat a Tour-sorozatban

Lejárt a fellebbezési határideje Alberto Contadornak, aki ügyvédei tanácsára nem vitte tovább doppingügyét, így jogerőssé vált a 2010-es Tour de France-tól számított kétéves eltiltása. Csapata a különleges körülményekre tekintettel megtarthatta engedélyét a World Tour-sorozatban való részvételre.

"Hétfőn lejárt a határidő, de ügyvédeim azt mondták, hogy gyakorlatilag kilátástalan lenne a fellebbezés, így nem léptem az ügyben" - idézte az MTI a 29 éves kerekest, aki a 2010-es Tour de France-on adott pozitív, klenbuterolt tartalmazó mintát.

Alberto Contador spanyol kerékpárversenyző nyilatkozik a doppingvétség miatti eltiltása kapcsán 2012-ben.

A spanyol szövetség elfogadta a védekezését, ami szerint fertőzött húst evett és azzal került a szervezetébe a tiltott anyag, de a nemzetközi szövetség (UCI) a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely hosszas huzavona után a versenyző 2010 nyarától számított utólagos eltiltása és összes eredményének törlése mellett döntött.

Az ítélet értelmében Contador World Tour-versenysorozatban szerzett pontjait is elvették, amik csapata, a Saxo Bank-SunGard 2011-es teljesítményének 68 százalékát adta, így az együttesnek ki kellene kerülnie az idei sorozatból, és a nagy körversenyeken sem indulhatna.

A UCI licencbizottsága azonban a különleges helyzetre tekintettel úgy döntött, hogy nem veszi el a csapat versenyzési jogát. Az más kérdés, hogy óriási fejlődést kell mutatniuk az idény során, ha 2013-ban is az elitsorozatban szeretnének versenyezni, hiszen eddig csak 2 pontot tudtak szerezni ebben az idényben.