Férfi kézilabda

Neves hiányzók a házigazda svédeknél is

Az április 6-8 között Göterborgban megrendezésre kerülő olimpiai kvalifikációs selejtezős tornán a házigazda svédek együttesében nem szerepel Jonas Källman és Kim Ekdahl Du Rietz sem.

A négycsapatos tornán, melyen a házigazda Svédország mellett Magyarország, Macedónia és Brazília szerepel - az első két helyen végző együttesek szereznek indulási jogot a nyári ötkarikás játékokra.

Du Rietz és Kallman is kulcszerepet játszott a vb-4. hely megszerzésében

A legutóbbi világbajnokságon a negyedik helyen végző skandináv alakulatból hiányozni fog az Atlético Madrid háromszoros BL-győztes balszélsője, Jonas Källman valamint a hazai rendezésű világverseny egyik legnagyobb felfedezettje, a Nantes-ban profiskodó Kim Ekdahl Du Rietz is.

A két jobbkezes játékos mellett a hónapok óta maródi Oscar Carlén sem vesz részt a selejtezőben. Klasszisokból így sem lesz hiány, hiszen a kieli Kim Andersson és Henrik Lundström, Nagy László csapattársai, Magnus Jernemyr és Johan Sjöstrand is fontos szerepet kaphat a kvalifikációban.

A magyar csapatban is lesz neves hiányzó, hiszen Ilyés Ferenc a felkészülés közben úgynevezett külső bokatörést szenvedett.

Svédország játékoskerete
a göteborgi olimpia selejtezőre
Kapusok: Andreas Palicka (Kiel, német), Johan Sjöstrand (Barcelona, spanyol)
Mezőnyjátékosok: Tobias Aren (Eskilstuna Guif), Mattias Gustafsson (Nettelstedt, német), Henrik Lundström (Kiel, német), Kim Andersson (Kiel, német), Magnus Jernemyr (Barcelona, spanyol), Lukas Karlsson (Kolding, dán), Niclas Ekberg (AG Köpenhavn, dán), Dalibor Doder (Minden, német), Jonathan Stenbäcken (Berlin, német), Jonas Larholm (AaB, dán), Tobias Karlsson (Flensburg, német), Johan Jakobsson (AaB, dán), Fredrik Petersen (Bjerringebro-Silkeborg, dán), Mattias Zachrisson (Eskilstuna Guif), Andreas Nilsson (Skövde).
Szövetségi kapitány: Staffan Olsson és Ola Lindgren.