Úszó ob

Bernek Péter a világranglista harmadik helyén, Kis Gergő nyert 400 gyorson

Cseh László sikerével indult a nemzetközi mezőnyt felvonultató debreceni országos úszóbajnokság második versenynapja: a Kőbánya SC kiválósága címét megvédve diadalmaskodott a 100 m pillangó pénteki döntőjében, a legjobb teljesítmény azonban a klubtárs Bernek Péter nevéhez fűződik, aki a világranglistán a harmadik helyre jött föl a 200 m háton elért győztes idejével.

A harmadik debreceni elsőségét szerző Cseh 59 századdal elmaradt ugyan tavalyi magyar csúcsától, így is biztosan nyert 52.57 másodperccel a dél-afrikaiak világklasszis úszója, Chad Le Clos és a 200-as távon ifjúsági olimpiai bajnok pécsi Biczó Bence előtt.

A 200 m mellen olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel sem hagyott kétséget afelől, ki a legjobb 100 m mellen is: a Jövő SC-Veolia sztárversenyzőjének saját országos rekordja (1:00.23 p) nem forgott ugyan veszélyben, a 2011-ben ob-győzelmet érő 1:01.59 percnél azonban 37 századdal jobb eredménnyel nyert az idén.

A csütörtöki duplázást követően, 200 és 800 után 400 m gyorson is az első helyen végzett Kis Gergő. Az ajkaiak reprezentánsa könnyedén védte meg titulusát 3:50.93 perces idővel.

Bernek Péter, a 200 méteres mellúszás magyar bajnokaA világranglistán számára harmadik helyet jelentő produkcióval rukkolt elő 200 m háton a Kőbánya SC ifjúsági olimpiai bajnoka, Bernek Péter, aki 1:57.10 perc alatt tudta le a távot. A legrövidebb vágtaszámban, 50 m gyorson a címvédő dunaújvárosi Takács Krisztián saját magyar csúcsát (21.42 mp) nem veszélyeztette, de a múlt évinél jóval hamarabb – 22.31 másodperc alatt - beérkezve érintette elsőként a falat.

A nőknél a klasszikus szám, a 100 m gyors fináléjával rajtolt a pénteki döntők sora: a leggyorsabbnak Verrasztó Evelyn bizonyult, aki 55.66 másodperces idővel csapott elsőként célba, maga mögé utasítva a tavalyi győztes Mutina Ágnest is.

A 200 m mell döntőjében dél-afrikai arany- és szlovén ezüstérmest avattak, ám a bronzzal is – a hazaiak között a legjobb lévén - magyar bajnokként állhatott fel a dobogó alsó fokára Jakabos Zsuzsanna. A pécsiek sokoldalú versenyzője kevesebb mint félóra múlva aztán már a díszemelvény legtetejéről integethetett az őt tapsolóknak, miután 100 m háton már senkit nem engedett maga elé, a nyitónapi 200-as pillangósikerrel együtt immár harmadik bajnoki címét gyűjtve be. Aztán szerzett még egy ezüstöt is 50 m pillangón, ahol Dara Eszter győzött, a harmadik pedig a 1996-os születésű tehetség, Szilágyi Liliána lett.

A nap utolsó egyéni döntőjében, 800 m gyorson – a hazaiak nagy örömére – a debreceni színekben versenyző és címvédő Risztov Éva 8:31.09 perccel, nagy fölénnyel, több mint hat másodperccel nyert az országos csúcstartó (8:24.79 p), ifjúsági olimpiai aranyérmes Kapás Boglárka előtt.

A pénteki programot záró 4x200 méteres férfi gyorsváltóban a Kis Gergő, Bernek Péter, Verrasztó Dávid, Cseh László összetételű válogatott "utcahosszal" győzött, Kis és Cseh pedig egyszersmind négyre növelte idei bajnoki elsőségeinek számát.

A 114. úszó ob szombaton 9:30 órától a harmadik napi selejtezőkkel folytatódik. Az elődöntős-döntős program 17 órakor kezdődik majd.
  

Úszó ob
férfiak
100 m pillangó:
1. Cseh László 52.57 mp
2. Chad Le Clos (dél-afrikai) 52.86
3. Biczó Bence 53.60
100 m mell:
1. Gyurta Dániel 1:01.22 p
2. Financsek Gábor 1:02.05
3. Dragos Agache (román) 1:03.61
400 m gyors:
1. Kis Gergő 3:50.93 p
2. Gyurta Gergely 3:52.62
3. Király Bence 3:56.27
200 m hát:
1. Bernek Péter 1:57.10 p
2. Balog Gábor 1:59.44
3. Chad Le Clos 2:01.21
50 m gyors:
1. Takács Krisztián 22.31 mp
2. Norbert Trandafir (román) 22.47
3. Kozma Dominik 22.62
4x200 m-es gyorsváltó:
1. Magyar Válogatott (Kis Gergő, Bernek Péter, Verrasztó Dávid, Cseh László) 7:26.85 p
2. Dunaferr-DVSI 7:40,74
3. Jövő SC-Veolia 7:40,83
nők:
100 m gyors:
1. Verrasztó Evelyn 55.66 mp
2. Mutina Ágnes 56.37
3. Dara Eszter 56.60
200 m mell:
1. Ronwyn Roper (dél-afrikai) 2:29.04 p
2. Tanja Smid (szlovén) 2:29.14
3. Jakabos Zsuzsanna 2:33.27
100 m hát:
1. Jakabos Zsuzsanna 1:03.15 p
2. Verrasztó Evelyn 1:03.23
3. Lukács Evelyn 1:03.94
50 m pillangó:
1. Dara Eszter 27.48 mp
2. Jakabos Zsuzsanna 27.66
3. Szilágyi Liliána 27.74
800 m gyors:
1. Risztov Éva 8:31.09 p
2. Kapás Boglárka 8:37.71
3. Kiss Nikoletta 8:42.66