NFL

Bűnbocsánatot nyerhet a Saints vezetőedzője

  • Molnár Dávid

Lehet, hogy mégsem kell új szakvezető után kutatnia a New Orleans Saints együttesének. Roger Goodell legalábbis hajlandó lenne feloldani a Saints mesterének egész évre szóló eltiltását, amennyiben Sean Payton április 2-áig beadja fellebbezését a ligának.

Bár az elmúlt hetekben minden hír negatívan érintette a 2009-es NFL-bajnokot, a New Orleans Saintst, most végre egy halvány reménysugár gyúlt fel a csapat előtt, ami a pechszéria végét jelenthetné. Roger Goodell, az NFL igazgatója ugyanis felvetette annak a lehetőségét, hogy eltekint a fejvadászatban bűnösnek ítélt Saints-mester eltiltásától abban az esetben, ha Sean Payton április 2-áig fellebbez az ellen.

„Levélben közöltem velük, hogy április 2-áig kell fellebbezniük. Ha úgy dönt, hogy él ezzel a lehetőséggel, valószínűleg engedélyezem számára a játék folytatását, és siettetném a kihallgatást és a végleges döntésemet is” – nyilatkozta Goodell az esettel kapcsolatban.

Sean Payton

Sean Payton legnagyobb bűnének azt tartják, hogy az első vizsgálatok idején letagadta a fejvadász-program működését, holott az 2009 óta a Saints játékának szerves elemét képezte az időközben határozatlan ideig eltiltott Gregg Williams szervezésében és finanszírozásában. A liga hivatalos bejelentését követően azonban beismerte, hogy tudomása volt a háta mögött zajló üzelmekről. Paytont az NFL vezetői elsődlegesen az egész következő idényre eltiltották a játéktól, míg a menedzsert, Mickey Loomist nyolc mérkőzésre, a segédedzőt, Joe Vittet pedig hat meccs erejére.

A fellebbezéssel egyelőre még nem jutott dűlőre Payton, valamint az ügynöke, Donald Yee, akik jelenleg Payton esetleges utódairól tárgyalnak a Saints tulajdonosával, a fejvadászat-botrányban ártatlannak bizonyult Tom Bensonnal. Payton leginkább korábbi mentorát, a New York Giants csapatát két Super Bowl győzelemig vezető Bill Parcellst tudná elképzelni jövőre a Saints vezetőedzői posztján.

„Azt kérdezik tőlem, hogy mik az erősségei? Azt mondanám önöknek, hogy egy remek tanár. Valószínűleg elfogult vagyok ebben a tekintetben, hiszen dolgoztam vele. Ugyanakkor ő egy olyan vezetőedző, aki tagja a Dicsőségek Csarnokának. És azt is mondanám, hogy van néhány dolog a programunk keretében, melyek megegyeznek azokkal, amiket ő alkalmazott volna, ha 2006 óta ő dirigálta volna a csapatot. Szóval van átfedés ilyen tekintetben” – értékelte korábbi mesterét Payton.

Parcells mellett még felmerült a csapaton belüli pótlás lehetősége is. Pete Carmichael Jr., a Saints offenzív koordinátora, valamint Steve Spagnuolo defenzív koordinátor és Aaron Kromer a gárda támadó sorának edzője is elnyerheti még Benson bizalmát. Az imént felsorolt szakemberek iránt az utóbbi években számos vezetőedző után kajtató csapat érdeklődött, és egyöntetű véleményen vannak a szakértők azzal kapcsolatban, hogy a triumvirátus egyike képes lenne megbirkózni a feladattal.

A Saints következő idénye egyelőre homályos, de egy dolog biztos: Sean Payton legkésőbb 2013-ra visszatér a Saints vezetőedzőjeként. Hogy április 2-ig benyújtja-e a fellebbezést, az nagyban fog függni attól, hogy milyen helyettest tudnak találni, aki elvállalja a megszégyenült Saints vezetését. Nem lesz könnyű dolga a Szenteknek a következő szezonban, és ezzel a játékosok is tisztában vannak. Zach Strief, a csapat jobb tackle-je máris úgy látja a következő idény csapatát, amelynek tagjaként fel kell venniük a „mi-a-világ-ellen” mentalitást, de mindenekelőtt Payton miatt is bizonyítaniuk kell.

New Orleans városában egyébként már kapni lehet „Free (Sean) Payton!” jeligéjű pólókat, azaz „Engedjék szabadon Paytont”, ami jól mutatja, hogy a csapat szurkolói még ebben a vészterhes időben is kiállnak kedvenc együttesük mellett.

A fejvadász-programban résztvevő játékosok büntetéséről továbbra sem született konkrétum. A liga vezetői a játékosok szakszervezetével (NFLPA) együtt vizsgálódva jutnak majd végleges konklúzióra, hogy kiderítsék a vétkesek kilétét és megállapítsák a büntetés mértékét.