Autósport

Legyőzzük a nehézségeket - Gyulay Zsolt

  • MTI

Nagyon nehéz időszak elé néz a magyar autósport Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint.

"Úgy érzem, hogy az immár egységes szövetség képes lesz úrrá lenni a nehézségeken" - fogalmazott az MNASZ elnöke hétfőn a "Száguldás a Hungaroringen innen, a Tanpályán túl" elnevezésű rendezvényen, melyet a mogyoródi pályán tartottak meg.

Gyulay elmondta még, hogy sikerült megteremteni a közös hangot, "mára mindenki egyfelé húzza a szekeret".

 "A szövetség megőrizte, sőt, kis mértékben növelte a vagyonát, és valamennyi hazai világeseményt, mint például immár 26. alkalommal a Magyar Nagydíjat, a nyírádi autókrossz Európa-bajnoki futamot vagy június elején a túraautók világbajnoki sorozatának versenyét nagy megelégedettséget kiváltóan rendeztük meg tavaly, akárcsak Pécsen az IRC-sorozat futamát. Sporttörténelmi sikert értünk el az autókrossz szakágban, amelyben hazánk első Európa-bajnoki címét szerezte Kárai Tamás. Michelisz Norbi kedvéért hetvenezer szurkoló jött ki a Hungaroringre, a meglehetősen szélsőséges időjárás ellenére is" - idézte fel a 2011-es év sikereit Gyulay Zsolt, aki egyben a Hungaroring Zrt. elnöke.

Az MNASZ vezetője elmondta, hogy az új sporttörvény érvénybe lépése számos feladatot ró rájuk. 
"Megerősítjük a legális, MNASZ által szervezett versenyeket, ugyanakkor a rendőrséggel, az erdészettel és a Magyar Közúttal összefogva fellépünk a kalózrendezvények ellen" - mondta. "Az ez irányú egyeztetések már itt is zajlanak. Ezen kívül az autósport kifehérítése és a rend megteremtése céljából április elsejétől bevezetjük az úgynevezett sportrendszámot a Nemzeti Közlekedési Hatóság támogatásával. A vizsgabázis az említett dátumtól itt, a Hungaroringen kezdi el a működését, ahol a rendszám megadása mellett az autók műszaki vizsgáztatását is elvégzik."

Az újjáalakult Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe bekerült Gyulay Zsolt, míg a MOB tagja lett az örökös bajnok, Ferjáncz Attila. Ez a szövetség elnöke szerint az autósport számára nagyon fontos lépés.

"Ha másért nem, hát azért is fontos az MNASZ képviselete a Magyar Olimpiai Bizottságban, mert itthon mi rendezzük a legtöbb világversenyt. 2012-ben többek között otthont adunk kiemelt rendezvényként a 27. Formula 1 ENI Magyar Nagydíjnak, a Forma 2-es világbajnoki versenynek, a tavaly hatalmas közönségsikert aratott WTCC világbajnoki futamnak, a Hungarian Baja Világ Kupának, a Historic, az Autókrossz és a Ralikrossz Európa-bajnoki futamoknak, és akkor még World Series by Renault visszatérő versenyéről nem is tettem említést" - fogalmazott az MNASZ elnöke.

Botka Endre, az MNASZ rali-szakágvezetője azt hangsúlyozta, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is két célja van szakágnak: a 2012-es szezonra tervezett mind a hat futam megrendezése, egyúttal színvonalas bajnokság lebonyolítása.

Az idénynyitó Eger-ralit ugyan a rendező visszalépése miatt szombaton és vasárnap nem tartják meg, de a tervek szerint később sor kerül rá. A júniusi, pécsi IRC-futam viszont elmarad.

A Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum idei kampányának ezúttal két ismert sportolót sikerült megnyerni: Kovács Nikolett, a legeredményesebb magyar női gyorsasági motorversenyző és Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság, a WTCC egyik magyar versenyzője az eseményen írta alá az együttműködésről szóló szerződést.