Ha valaki 19-re lapot húz, az kockáztat. Nem kicsit, nagyot. Ha bejön neki az alsó, nyert, ha nem veszít. A 21. forduló - stílszerűen a sorszámához - tele volt rizikó faktorral, és ebből a jó értelemben vett hazardírozásból az esetek többségében a bátrak jöttek ki jobban. Ahhoz persze, hogy valaki elkapja a lapjárást, nem elég csak a saját kártyáira figyelni, azzal is számolnia kell, mi van az ellenfél kezében, és ugye az sem árt, ha tisztában van a partner személyiségével, tudásával.

A pénteki parti remek felvezetése volt a folytatásnak, igaz, a Kecskemét annak a nem elhanyagolható ténynek a birtokában utazott Kispestre, hogy amióta osztályt váltott, még nem bukott meg a Honvéd ellen. Mivel a KTE néhány nagy kártyását - Gyagya Attilát, Tököli Attilát, Bori Gábort - is nélkülözte, fennállt a veszélye annak, hogy megszakad a remek sorozat, ám hogy végül nem így lett, az - más egyéb mellett - jórészt annak köszönhető, hogy a beugrók - Pekár László, Patvaros Zsolt, Tölgyesi Viktor - hibátlanul tették a dolgukat. Hárman együtt hat évvel fiatalabbak, mint a Tököli-Bori páros, és bár játéktudásban még nem érik el a hiányzók szintjét, megoldották a feladatukat. A meccs hősét, a mesterhármast szerző 24 esztendős Lencse Lászlót is korai lenne még az öregfiúk közé sorolni, ellentétben néhány korban hozzá közel álló kispesti futballistával, akik ezen a meccsen nem csak futómennyiségben, de gondolkodásban is állva maradtak.

Debrecenben a pápaiak gondolták úgy, hogy miután a szerdai kupaelődöntőhöz hasonlóan a Loki a két félidő elején megrúgta a maga gólját, megpróbálják a lehetetlent, és kockáztatva a nagyobb zakót, a védekezés helyett a támadást választják. Az elgondolás bejött, egyenlítettek, más kérdés, hogy a bravúr ellenére - eddig csak a Honvéd tudott pontot szerezni Debrecenben - a kieső helyre csúsztak.

Megcsúszott otthon a Kaposvár is, a Siófoknak elég volt egy félidő ahhoz, hogy játékban és eredményben is lenullázza megyei riválisát. A Rákóczi a szünet után kapta el a lapjárást, a hazaiak góljait két cserejátékos szerezte, és bár ez a tény nem feltétlenül jelent rizikót, ha Sisa Tibor előbb változtat, vagy esetleg őket jelöli a kezdőcsapatba, akár másképp is alakulhatott volna a mérkőzés.

A Videoton, egészen pontosan Paulo Sousa részéről is belefért egy kis kockázat. A Debrecen elleni ,,passzkirályt", az idegileg bizonyára nem túl fitt Mladen Bozsovicsot a csapatban hagyta, és bár nem ő volt a nyerő ember, a montenegrói kapus láthatóan túltette magát az egy héttel ezelőtti, vereséggel felérő játszadozásán.

Ami Angyalföldön történt, az maga volt a vabank futballba öltöztetve. Sok választása persze egyik csapatnak sem volt, a Zalaegerszeg számára konkrétan semmi, hiszen csak a három pont jelenthetett volna számára némi reményt a bentmaradásra. Ennek megfelelően zajlott a találkozó, ami aztán - Urbán Flórián szavaival élve - horrorisztikus negyedórával zárult. Ott már nem a tudás, nem a szakma játszotta a főszerepet, hanem a sokat emlegetett 12. játékos, akit ezúttal - nem kisebbítve a Vasas-szurkolók érdemeit - Fortunának hívtak.

Sokáig Diósgyőrben is úgy festett, hogy az ismét közel tízezres publikummal megtámogatott DVTK-t megvicceli az Újpest, amelynek komoly esélye volt akár a győzelemre is. A három pontot érő szépségdíjas gólt végül az a Fernando szerezte, akitől Magyarországra érkezése óta mindenki azt várja, hogy villantson fel már valamit a spanyolországi múltjából. Megtette, bár ahogyan előkészítették neki a lövést, azt talán a Barcelona sem tudja jobban.

Győrben semmiféle kockázatot nem vállaltak - már ami a tűzszerészeket illeti. A bombariadó miatt két órás csúszással kezdődött a találkozó, s mivel kiderült, hogy nem volt ami robbanjon, megtette ezt - egy félidőnyi csúszással - az ETO, berámolt négyet a Paksnak. Pintér Attila meg is jegyezte a mérkőzés utáni nyilatkozatában, hogy a vele és csapatával kapcsolatban emlegetett bunkerfutballt el lehet felejteni. Ezzel a győzelemmel négyre csökkent a győriek hátránya, így aztán - ha már a kockázatról van szó - nagy tétben még nem érdemes fogadni a Debrecen bajnoki címére.

Meg arra sem, hogy Détári Lajosnak sikerül belátható időn belül levetkőznie a bíró fóbiáját. Előrelépés azért történt az ügyben, egy héttel ezelőtt még konkrétan a negyedik játékvezetőt támadta a Fradi szakmai igazgatója, most viszont akkor sem mondta ki, hogy mire, kire gondol, amikor arra az őt faggató riporter rákérdezett. Szombathelyen egyébként remek mérkőzést láthattak a szurkolók, a kockázat itt is benne volt a meccsben, elsősorban a hátrányban lévő Haladás részéről. A ferencvárosi vezetés, a meg nem adott gól, és a több, mint gyanús elmaradt tizenegyes ellenére a hazaiak a végsőkig kitartottak a támadófutball mellett, és az első büntetőjét elrontó, majd ezután a másodikat is vállaló és értékesítő Kenesei Krisztián vezérletével megnyerték az utólag rangadónak is nevezhető találkozót.

A lefújás utáni jelenetek, mindenekelőtt Détári Lajos nyilatkozata meglehetősen távoli, de mögöttes tartalmában ideillő párhuzamot juttatott eszembe: Nekünk is van már Mourinhónk! Aki ugyan nem olyan képzett, nem olyan híres és nem olyan eredményes, mint az eredeti, de legalább magyar. Abban mindenképpen hajaz a portugálra, hogy a végletekig kitart a játékosai mellett, védi őket akkor is, amikor egyébként hibáznak, és egy-egy ilyen baki vereséghez vezet. Döme, amúgy kulturált purparléja támadhatatlan, nevet nem említett, így aztán vélhetően a fegyelmi bizottságnak sem lesz dolga vele.

Mindettől függetlenül érvényes az a nem túl magvas megállapítás, hogy rizikó nélkül nincs kockázat. A 21. forduló ezt mindenképpen igazolta.