NB I visszatekintő

Détári, a magyar Mourinho

  • Göbölyös János
Címkék:

A hétvégén a 21. fordulót rendezték az NB I-ben. Összeállításunkban az OTP Bank Liga mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel, valamint ismertetjük a következő kör programját.

A Haladás kockáztatott - és nyert - Fotó: nyugat.hu

Ha valaki 19-re lapot húz, az kockáztat. Nem kicsit, nagyot. Ha bejön neki az alsó, nyert, ha nem veszít. A 21. forduló - stílszerűen a sorszámához - tele volt rizikó faktorral, és ebből a jó értelemben vett hazardírozásból az esetek többségében a bátrak jöttek ki jobban. Ahhoz persze, hogy valaki elkapja a lapjárást, nem elég csak a saját kártyáira figyelni, azzal is számolnia kell, mi van az ellenfél kezében, és ugye az sem árt, ha tisztában van a partner személyiségével, tudásával.

A pénteki parti remek felvezetése volt a folytatásnak, igaz, a Kecskemét annak a nem elhanyagolható ténynek a birtokában utazott Kispestre, hogy amióta osztályt váltott, még nem bukott meg a Honvéd ellen. Mivel a KTE néhány nagy kártyását - Gyagya Attilát, Tököli Attilát, Bori Gábort - is nélkülözte, fennállt a veszélye annak, hogy megszakad a remek sorozat, ám hogy végül nem így lett, az - más egyéb mellett - jórészt annak köszönhető, hogy a beugrók - Pekár László, Patvaros Zsolt, Tölgyesi Viktor - hibátlanul tették a dolgukat. Hárman együtt hat évvel fiatalabbak, mint a Tököli-Bori páros, és bár játéktudásban még nem érik el a hiányzók szintjét, megoldották a feladatukat. A meccs hősét, a mesterhármast szerző 24 esztendős Lencse Lászlót is korai lenne még az öregfiúk közé sorolni, ellentétben néhány korban hozzá közel álló kispesti futballistával, akik ezen a meccsen nem csak futómennyiségben, de gondolkodásban is állva maradtak.

Debrecenben a pápaiak gondolták úgy, hogy miután a szerdai kupaelődöntőhöz hasonlóan a Loki a két félidő elején megrúgta a maga gólját, megpróbálják a lehetetlent, és kockáztatva a nagyobb zakót, a védekezés helyett a támadást választják. Az elgondolás bejött, egyenlítettek, más kérdés, hogy a bravúr ellenére - eddig csak a Honvéd tudott pontot szerezni Debrecenben - a kieső helyre csúsztak.

Megcsúszott otthon a Kaposvár is, a Siófoknak elég volt egy félidő ahhoz, hogy játékban és eredményben is lenullázza megyei riválisát. A Rákóczi a szünet után kapta el a lapjárást, a hazaiak góljait két cserejátékos szerezte, és bár ez a tény nem feltétlenül jelent rizikót, ha Sisa Tibor előbb változtat, vagy esetleg őket jelöli a kezdőcsapatba, akár másképp is alakulhatott volna a mérkőzés.

A Videoton, egészen pontosan Paulo Sousa részéről is belefért egy kis kockázat. A Debrecen elleni ,,passzkirályt", az idegileg bizonyára nem túl fitt Mladen Bozsovicsot a csapatban hagyta, és bár nem ő volt a nyerő ember, a montenegrói kapus láthatóan túltette magát az egy héttel ezelőtti, vereséggel felérő játszadozásán.

Ami Angyalföldön történt, az maga volt a vabank futballba öltöztetve. Sok választása persze egyik csapatnak sem volt, a Zalaegerszeg számára konkrétan semmi, hiszen csak a három pont jelenthetett volna számára némi reményt a bentmaradásra. Ennek megfelelően zajlott a találkozó, ami aztán - Urbán Flórián szavaival élve - horrorisztikus negyedórával zárult. Ott már nem a tudás, nem a szakma játszotta a főszerepet, hanem a sokat emlegetett 12. játékos, akit ezúttal - nem kisebbítve a Vasas-szurkolók érdemeit - Fortunának hívtak.

Sokáig Diósgyőrben is úgy festett, hogy az ismét közel tízezres publikummal megtámogatott DVTK-t megvicceli az Újpest, amelynek komoly esélye volt akár a győzelemre is. A három pontot érő szépségdíjas gólt végül az a Fernando szerezte, akitől Magyarországra érkezése óta mindenki azt várja, hogy villantson fel már valamit a spanyolországi múltjából. Megtette, bár ahogyan előkészítették neki a lövést, azt talán a Barcelona sem tudja jobban.

Győrben semmiféle kockázatot nem vállaltak - már ami a tűzszerészeket illeti. A bombariadó miatt két órás csúszással kezdődött a találkozó, s mivel kiderült, hogy nem volt ami robbanjon, megtette ezt - egy félidőnyi csúszással - az ETO, berámolt négyet a Paksnak. Pintér Attila meg is jegyezte a mérkőzés utáni nyilatkozatában, hogy a vele és csapatával kapcsolatban emlegetett bunkerfutballt el lehet felejteni. Ezzel a győzelemmel négyre csökkent a győriek hátránya, így aztán - ha már a kockázatról van szó - nagy tétben még nem érdemes fogadni a Debrecen bajnoki címére.

Détári Lajos ismét megmondta a magáét - Fotó: MTIMeg arra sem, hogy Détári Lajosnak sikerül belátható időn belül levetkőznie a bíró fóbiáját. Előrelépés azért történt az ügyben, egy héttel ezelőtt még konkrétan a negyedik játékvezetőt támadta a Fradi szakmai igazgatója, most viszont akkor sem mondta ki, hogy mire, kire gondol, amikor arra az őt faggató riporter rákérdezett. Szombathelyen egyébként remek mérkőzést láthattak a szurkolók, a kockázat itt is benne volt a meccsben, elsősorban a hátrányban lévő Haladás részéről. A ferencvárosi vezetés, a meg nem adott gól, és a több, mint gyanús elmaradt tizenegyes ellenére a hazaiak a végsőkig kitartottak a támadófutball mellett, és az első büntetőjét elrontó, majd ezután a másodikat is vállaló és értékesítő Kenesei Krisztián vezérletével megnyerték az utólag rangadónak is nevezhető találkozót.

A Haladás-Ferencváros mérkőzés után Détári Lajos - burkoltan - a játékvezetőket okolta a vereségért. A Sport Tv riporterével történt beszélgetést szó szerint idézzük:
- Mi okozta ezt az idegességet?
- Nem vagyok ideges, egy kellemes délutánon vagyunk túl, gratulálok a csapatomnak, nagyszerűen játszottunk, elvettek tőlünk három pontot.
- Miért vettek el három pontot?
- Hát azt hiszem, ha te értesz a futballhoz, vagy láttad a futballt, akkor tudnod kéne, én biztos vagyok benne, hogy a tévénézők ezt látták.
- A Haladásnak volt egy meg nem adott gólja, volt egy meg nem adott tizenegyes, ha ebből a szempontból nézzük, akkor végül is a Haladás jogosan nyert, arról nem is beszélve, hogy rúgott két gólt
- Hát, gondolom, ez a te véleményed, de hát én meg más véleményen vagyok, úgyhogy mindenki mondhatja a magáét, ez már a helyzeten nem változtat, mégis mégegyszer elmondom, elvettek tőlünk három pontot. Ez egy megnyert mérkőzés volt.
- A játékvezetők vették el a három pontot?
- Mindenki úgy érti, ahogy akarja. Nem akarom azt, hogy most provokálsz itt, és akkor majd engem el fognak tiltani, mert sértegetni fogok valakit, nem fogok sértegetni senkit, aki itt volt a stadionban látta, aki a tévé előtt volt látta, akkor mit kell rákérdezgetni.
- Értem, köszönöm szépen

A lefújás utáni jelenetek, mindenekelőtt Détári Lajos nyilatkozata meglehetősen távoli, de mögöttes tartalmában ideillő párhuzamot juttatott eszembe: Nekünk is van már Mourinhónk! Aki ugyan nem olyan képzett, nem olyan híres és nem olyan eredményes, mint az eredeti, de legalább magyar. Abban mindenképpen hajaz a portugálra, hogy a végletekig kitart a játékosai mellett, védi őket akkor is, amikor egyébként hibáznak, és egy-egy ilyen baki vereséghez vezet. Döme, amúgy kulturált purparléja támadhatatlan, nevet nem említett, így aztán vélhetően a fegyelmi bizottságnak sem lesz dolga vele.

Mindettől függetlenül érvényes az a nem túl magvas megállapítás, hogy rizikó nélkül nincs kockázat. A 21. forduló ezt mindenképpen igazolta.

OTP Bank Liga
21. forduló
BUDAPEST HONVÉD-KECSKEMÉTI TE 1-4 (0-1)
Bozsik Stadion, 2000 néző. Vezette: Vad II. István (Ring György, Albert István)
Honvéd: Sánta – Lovrics, Botis, Debreceni, Vidovics – Ceolin (Bozsovics, 60.) , Hidi, Ivancsics, Tchami (Czár, 68.) – Délczeg, Hadzsics (Faggyas, 27.). Vezetőedző: Supka Attila. Cserepad: Kemenes, Bozsovics, Czár, Hajdú, Horváth A., Johnson, Faggyas.
KTE: Németh G. – Koszó (Bertus, 64.), Balogh B., Varga R., Mohl –  Litsingi (Tölgyesi, 74.), Szavics, Pekár, Csukics (Patvaros, 80.), Alempijevics – Lencse. Vezetőedző: Szabó István. Cserepad: Antal B., Bertus, Patvaros, Forró, Tölgyesi, Balog M., Hegedűs.
Gólszerző: Faggyas (82.), ill. Lencse (42., 48., 84.), Szavics (63.)
Sárga lap: Vidovics (65.), Botis (86.), ill. Csukics (10.), Alempijevics (22.), Koszó (61.), Szavics (73.)
 
DEBRECENI VSC-TEVA-LOMBARD PÁPA 2-2 (1-0)
Debrecen, 5200 néző. Vezette: Becséri Dániel (Kispál Róbert, Szpisják Zsolt)
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Szakály P. (Bódi, 69.), Varga, Bouadla, Yannick (Meyé, 85.)  – Coulibaly, Kulcsár T. (S. Nikolics, 24.).  Vezetőedző: Kondás Elemér. Cserepad: Verpecz, Nikolov, Máté, Bódi, Spitzmüller, Meyé, S. Nikolics.
Pápa: Szűcs – Nagy S., Balogh B., Tóth G., Németh M. – Lovrencsics, Benko (Quintero, 87.), Arszics (Dóczi, 79.), Gyömbér, Présinger – Inutile (Rodenbücher, 70.). Vezetőedző: Bene Ferenc. Cserepad: Takács T., Dóczi., Quintero, Rodenbücher, Szabó Z., Csepregi.
Gólszerző: Kulcsár T. (6.), Coulibaly (50.), ill. Tóth G. (56.), Benko (67.)
Sárga lap: Bouadla (44.), ill. Tóth G. (48.), Balogh B. (58.), Rodenbücher (74.)
 
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI-FGSZ SIÓFOK 2-3 (0-3)
Kaposvár, 2500 néző. Vezette: Iványi Zoltán (Medovarszki János, ifj. Kormányos Gábor)
Kaposvár: Hajdúch –  Okuka, Zsók, Graszl, Gujics (Haruna, 34.) – Addo (Bebeto, 54.), Bőle, Safarics, Horváth T. (Hegedűs D., 77.) – Grumics, Diallo. Vezetőedző: Sisa Tibor. Cserepad: Posza, Bank, Farkas P., Hegedűs D., Sedlák, Bebeto, Haruna.
Siófok: Heinrich – Mogyorósi, Fehér Zs., Nyári, Fejes (Kiss Zs., 46.) – Haraszti, Kecskés, Egerszegi, Melczer (Sowunmi, 75.) – Pál (Heffler N., 18.), Simon A. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István. Cserepad: Milinte, Kiss Zs., Lengyel, Heffler N., Huszák, Nagy I., Sowunmi.
Gólszerző: Bebeto (57.), Haruna (73.), ill. Nyári (17.), Haraszti (20.), Simon A. (37.)
Sárga lap: Okuka (26.), Diallo (35.),Haruna (64.), ill. Melczer (5.), Mogyorósi (46.)
 
PMFC-MATIAS-VIDEOTON 1-3 (0-2)
Pécs, 4000 néző. Vezette: Bognár Tamás (Lémon Oszkár, Takács Gábor)
PMFC: Dibusz – Simonfalvi, Goia, Causics, Markovics – Nagy O. (Okoronkwo, 46.), Regedei (Paracki, 65.), Lantos, Demjén (Frőhlich, 77.) – Horváth Zs., Andorka. Vezetőedző: Mészáros Ferenc. Cserepad: Holczer, Marovics, Nagy J., Todorovics, Paracki, Frőhlich, Okoronkwo. 
Videoton: Bozsovics – Brachi, Vinícius, Caneira, H. Sánchez –  Sándor Gy. (Perics, 80.), Kovács I. (Tóth B., 62.), Mitrovics  – Gyurcsó (Oliveira, 70.), Nikolics N., Brandao. Vezetőedző: Paulo Sousa. Cserepad: Tujvel, Vaskó, Oliveira, Tóth B., Walter Lee, Perics, Torghelle.
Gólszerző: Andorka (55.), ill. Nikolics (12., 69., utóbbi 11-esből), Gyurcsó (40.)
Sárga lap: Demjén (52.), Markovics (68.), Lantos (72.)
 
VASAS-ZALAEGERSZEGI TE 3-2 (1-0)
Illovszky Stadion, 1500 néző. Vezette: Radványi Ádám (Erős Gábor, Márkus Tamás)
Vasas: Ilizi – Kovács G., Tóth M., Takács Z. – Tóth B., Varga G. (Szabó B., 73.), Mehmedagics, Kovács D. (Katona M., 68.) - Hercegfalvi, Dajics (Kovács Á., 80.), Bárányos. Vezetőedző: Urbán Flórián. Cserepad: Halasi, Katona, Huszárik, Kiss T., Kovács Á., Csoór, Szabó B.
ZTE: Jahics – Ganugrava, Szalai T., Pál, Hidvégi (Jasarevics, 71.) – Hervás (Polareczki, 61.), Máté, Szakály D., Panikvar  – Nicorec (Brkics, 46.), Balázs Zs. Vezetőedző: Prukner László. Cserepad: Vlaszák, Kocsis, Brkics, Jasarevics, Kovács Gábor, Polareczki, Wittman.
Gólszerző: Tóth B. (7.), Dajics (78.), Kovács G. (92.), ill. Jasarevics (73.), Brkics (75.)
Sárga lap: Dajics (79.), Bárányos (68.), ill. Szalai T. (43.), Balázs Zs. (60.), Brkics (75.), Máté (84.)
 
DIÓSGYŐRI VTK-ÚJPEST FC 1-0 (0-0)
Diósgyőr, 8500 néző. Vezette: Solymosi Péter (Berettyán Péter, Butkai Zsolt)
DVTK: Rados – Vági, Gal, Nagy T., Gohér – Gallardo (Arze, 46.), Sekour, Fernando (Abdouraman, 85.), Luque (Dobos, 90.) – Tisza, Seydi. Vezetőedző: Benczés Miklós. Cserepad: Farkas B., Vadász, Arze, Csirszki, Bogáti, Dobos, Frizoni.
Újpest: Balajcza – Kiss Z., Mihajlovics, Litauszki, Fodor – Simon K. (Lázár, 65.), Proesmans (Eninful, 42.), Vasziljevics, Remili (Barczi, 80.) – Rajczi, Kabát. Vezetőedző: Zoran Szpisljak. Cserepad: Horváth T., Pollák, Barczi, Eninful, Jevtics, Lázár, Kovács D.
Gólszerző: Fernando (75.)
Sárga lap: Vági (24.), ill. Vasziljevics (43.), Lázár (68.)
 
GYŐRI ETO-MVM PAKS 4-1 (0-0)
ETO Park, 2000 néző. Vezette: Berger József (ifj. Tóth Vencel, L. Tóth Lajos)
Győr: Sztevanovics – Babics, Fehér Z., Sztanisics, Szabó O. – Trajkovics, Pátkai, Kamber (Pilibaitis, 82.) – Dudás (Koltai, 58.), Ahjupera (Strestík, 50.), Dinjar. Vezetőedző: Pintér Attila. Cserepad: Molnár, Takács Á., Pilibaitis, Strestík, Varga R., Tokody.
Paks: Pokorni – Heffler T., Sifter, Fiola (Gévay, 70.), Báló – Bartha (Kiss T., 75.), Sipeki, Szatmári (Mészáros, 46.), Vayer  – Magasföldi, Hrepka. Vezetőedző: Kis Károly. Cserepad: Csernyánszki, Csehi T., Gévay, Szabó J., Eppel, Mészáros, Kiss T.
Gólszerző: Koltai (62., 11-esből)), Trajkovics (65.), Pátkai (67., 81.), ill. Magasföldi (73.)
Sárga lap: Sztanisics (76.), Fehér Z. (49.), ill. Sifter (61.)
 
HALADÁS SOPRON BANK-FERENCVÁROS 2-1 (0-0)
Szombathely, 8000 néző. Vezette: Kassai Viktor (Vámos Tibor, Szalai Dániel)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Devecseri (Oross, 77.) – Nagy D., Nagy I. G. (Kulcsár K., 67.), Radó, Iszlai, Halmosi – Kenesei. Vezetőedző: Artner Tamás. Cserepad: Mursits, Búrány, Kulcsár K., Horváth A., Sipos N., Sluka, Oross.
FTC: Jova – Grúz, Balog Z., Klein – Jovanovics, Busai, Lisztes (Beliczky, 84.), Józsi (Sváb, 88.), Júnior – Kulcsár D. (Abdi, 74.), Pölöskey. Klubmenedzser: Détári Lajos. Cserepad: Kunsági, Sváb, Abdi, Rósa, Zsivoczky, Beliczky, Oláh.
Gólszerző: Kenesei (86., 90., utóbbi 11-esből)), ill. Kulcsár D. (56.)
Sárga lap: Nagy I. G.(20.), Kulcsár K. (88.), ill. Grúz (33.), Kulcsár D. (56.), Pölöskey (79.), Diallo (87.).

 

MESTERI MONDATOK
A 21. fordulóbó
A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is,     ezekből szemezgettünk:                                                                                                                                                              
Mészáros Ferenc (Pécs) az ellenfélről: ,,A Videoton pontosan azt nyújtotta, amire készültünk, nem lepett meg semmivel, a fehérváriak megoldották a házi feladatukat."
Kondás Elemér (Debrecen) a pontvesztés egyik okáról: ,,...büntetőt is sikerült kiharcolnunk, de úgy látszik, ez nem nagyon megy nekünk. Gyakorolhatjuk mi a tizenegyeseket, ha a mérkőzésen a labda mögé álló ember nincs elég koncentrált állapotban."
Supka Attila (Honvéd) a következő, a Videoton elleni mérkőzésről: „Nehéz meccs vár ránk, de hiszek a játékosaimban, és abban, hogy visszatérünk arra az útra, amelyen hosszú ideig mentünk, és amelyről most kilencven percig letértünk"
Urbán Flórián (Vasas) az izgalmakról és a véghajráról: „Vagy két infarktust kaptam a meccs alatt...Az utolsó negyedóra horrorisztikus volt".
Prukner László (Zalaegerszeg) sokat mondó jövőképe csapatáról: „Ha nyerünk, életben maradunk, de így... Nem marad más hátra, mint bizonyítani, hogy sportemberek alkotják ezt a csapatot."
Sisa Tibor (Kaposvár) figyelmeztetése az első félidő után, 3-0-ás siófoki vezetésnél: „A szünetben azt mondtam a labdarúgóknak, aki nem hisz abban, hogy ez a mérkőzés három három lesz, vagy hogy nyerünk négy háromra, az ne merjen felmenni a pályára".
Horváth Károly (Siófok) arról, mit is jelent valójában a hatpontos meccs: ,,Korábban azt nyilatkoztam, hatpontos meccs lesz, és így is lett, ebben a bajnokságban ugyanis kétszer is legyőztük a Rákóczit, vagyis hat pontot szereztünk ellene."
Pintér Attila (Győr) üzenete a kritikusainak: ,,Szeretném leszögezni, hogy ez a csapat szervezett játékot játszik, nem bunkerfuttballt, ez a mai eredményen is látszik".
Détári Lajos (Ferencváros) próbálja leplezni indulatait: ,,Nem vagyok ideges, egy kellemes délutánon vagyunk túl, gratulálok a csapatomnak, nagyszerűen játszottunk, elvettek tőlünk három pontot".

 

OTP Bank Liga
Tabella
1. Debreceni VSC 21 15 6 0 42-15 +27 51
2. Győri ETO 21 15 2 4 41-22 +19 47
3. Videoton 21 13 2 6 39-15 +24 41
4. Budapest Honvéd 21 10 6 5 37-26 +11 36
5. Diósgyőri VTK 21 10 4 7 31-27 +4 34
6. Pécsi MFC 21 8 8 5 30-32 -2 32
7. Kecskeméti TE 21 9 4 8 35-29 +6 31
8. Paks 21 7 6 8 34-39 -5 27
9. Haladás 21 6 7 8 24-27 -3 25
10. Ferencváros 21 6 5 10 20-21 -1 23
11. Siófok 21 5 8 8 22-31 -9 23
12. Újpest 21 6 3 12 26-36 -10 21
13. Vasas 21 4 8 9 21-33 -12 20
14. Kaposvár 21 3 11 7 25-33 -8 20
15. Pápa 21 5 4 12 21-32 -11 19
16. Zalaegerszeg 21 0 8 13 19-49 -30 8

 

OTP Bank Liga
A góllövőlista

14 gólos: DANILO DE OLIVEIRA (Bp. Honvéd)

13 gólos: ADAMO COULIBALY (DVSC)

12 gólos: ANDRÉ ALVES (Videoton), NIKOLICS NEMANJA (Videoton)

11 gólos: Milan Perics (Kaposvár, Videoton)

9 gólos: Lencse László (Videoton, Kecskemét), Bajzát Péter (PMFC)

8 gólos: José Luque (DVTK), Jarmo Ahjupera (Győri ETO)

7 gólos: L’Imam Seydi (DVTK), Dudás Ádám (Győri ETO), Böde Dániel (Paks), Melczer Vilmos (Siófok), Rajczi Péter (Újpest)

6 gólos: Kulcsár Tamás (DVSC), Nikola Trajkovics (Győri ETO), Goran Vujovics (Haladás), Vayer Gábor (Paks), Goran Marics (Pápa), Kabát Péter (Újpest)

5 gólos: Ivancsics Gellért (Bp. Honvéd), Bódi Ádám (DVSC), Stevo Nikolics (DVSC), Budovinszky Krisztián (DVTK), Pátkai Máté (Győri ETO), Kenesei Krisztián (Haladás), Kethevoama Foxi (Kecskemét), Horváth Zsolt (PMFC), Gyurcsó Ádám (Kecskemét, Videoton)

4 gólos: Szakály Péter (DVSC), Kulcsár Dávid (Vasas, FTC), Pölöskey Péter (FTC), Somalia (FTC), Vladan Szavics (Kecskemét), Bartha László (Paks), Hrepka Ádám (Paks), Ferenczi István (Pápa), Lovrencsics Gergő (Pápa), Andorka Péter (PMFC), Nagy Olivér (PMFC), Haraszti Zsolt (Siófok), Simon Attila (Siófok), Djordje Kamber (ZTE)

3 gólos: Németh Norbert (Bp. Honvéd), Torghelle Sándor (Bp. Honvéd, Videoton), Tisza Tibor (DVTK), Rati Alekszidze (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO), Miroszlav Grumics (Kaposvár), Tököli Attila (Kecskemét, ZTE, Kecskemét), Juszuf Dajics (Vasas), Marko Simics (Vasas), Máté Péter (ZTE), Roguy Méyé (ZTE, DVSC)

2 gólos: Dieng Abass (Bp. Honvéd), Hajdú Norbert (Bp. Honvéd), Nagy Zoltán (DVSC), Mbengono Yannick (DVSC), Francisco Gallardo (DVTK), Marko Dinjar (Győri ETO), Linas Pilibaitis (Győri ETO), Halmosi Péter (Haladás), Kovács István (Haladás, Videoton), Tóth Péter (Haladás), Balázs Benjámin (Kaposvár), Haruna Jammeh (Kaposvár), Bertus Lajos (Kecskemét), Francis Litsingi (Kecskemét), Jovica Stokics (Kecskemét), Éger László (Paks), Kiss Tamás (Paks), Magasföldi József (Paks), Montvai Tibor (Paks), Sifter Tamás (Paks), Szatmári Lóránd (Paks), Gyánó Szabolcs (PMFC), Szabó János (Siófok), Tusori Richárd (Siófok), Balogh Balázs (Újpest), Dvorschák Gábor (Újpest), Simon Krisztián (Újpest), Bárányos Zsolt (Vasas), Kovács Gábor (Vasas), Sándor György (Videoton), Dusan Vasziljevics (Videoton), Paulo Vinícius Souza dos Santos (Videoton), Balázs Zsolt (ZTE), Daniils Turkovs (ZTE)

1 gólos: Sorin Botis (Bp. Honvéd), Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Faggyas Milán (Bp. Honvéd), Hidi Patrik (Bp. Honvéd), Ivan Lovrics (Bp. Honvéd), Novák Alexisz (Bp. Honvéd), Hervé Christian Tchami (Bp. Honvéd), Luis Ramos (DVSC), Rezes László (DVSC), Dajan Simac (DVSC), Varga József (DVSC), Fernando (DVTK), Mohamadou Abdouraman (DVTK), Vicente Arze (DVTK), Gohér Gergő (DVTK), Lippai Ákos (DVTK), George Menougong (DVTK), Liban Abdi (FTC), Felipe Félix (FTC), Juha Hakola (FTC), Alekszandar Jovanovics (FTC), Martin Klein (FTC), Lisztes Krisztián (FTC), Mark Otten (FTC), Oláh Lóránt (FTC), Rósa Dénes (FTC), Tóth Bence (FTC), Valentin Babics (Győri ETO), Ji-Parana (Győri ETO), Nagy II. Gábor (Haladás), Schimmer Szabolcs (Haladás), Mariján Sluka (Haladás), Nagy Dániel (Haladás), Oross Márton (Haladás), Bank István (Kaposvár), Bebeto (Kaposvár), Bőle Lukács (Kaposvár), Graszl Károly (Kaposvár), Drazsen Okuka (Kaposvár), Bojan Pavlovics (Kaposvár), Nikola Safarics (Kaposvár), Bori Gábor (Kecskemét), Sindou Dosso (Kecskemét), Mohl Dávid (Kecskemét), Szinisa Radanovics (Kecskemét), Simon Attila (Kecskemét), Gévay Zsolt (Paks), Joze Benko (Pápa), Dlusztus András (Pápa), Giorgi Granugrava (Pápa, ZTE), Présinger Ádám (Pápa), Tóth Gábor (Pápa), Frőhlich Roland (PMFC), Petrók Viktor (PMFC), Pintér Attila (PMFC), Regedei Csaba (PMFC), Nenad Todorovics (PMFC), Huszák Tamás (Siófok), Lattenstein Norbert (Siófok), Nyári Tibor (Siófok), Balajti Ádám (Újpest), Egerszegi Tamás (Újpest, Siófok), Darko Markovics (Újpest), Kovács Dániel (Újpest), Lázár Bence (Újpest), Bojan Mihajlovics (Újpest), Remili Mohamed (Újpest), Beliczky Gergő (Vasas), Gáspár József (Vasas), Katona Máté (Vasas), Haris Mehmedagics (Vasas), Takács Zoltán (Vasas), Tóth Balázs (Vasas), Alvaro Brachi (Videoton), Brandao Evandro (Videoton), Elek Ákos (Videoton), Filipe Oliveira (Videoton), Vaskó Tamás (Videoton), Walter Lee (Videoton), Mladen Brkics (ZTE), Mahir Jasarevics (ZTE), Kocsárdi Gergely (ZTE), Varga Róbert (ZTE)

Öngól: Sorin Botis (Bp. Honvéd), Korhut Mihály (DVSC), Szabó O. (Győri ETO), Balogh Béla (Kecskemét), Csehi Tamás (Paks), Présinger Ádám (Pápa), Sowunmi Thomas (Siófok), Kulcsár Dávid (Vasas)

 

 

 

 

OTP Bank Liga
A 22. forduló programja
Március 30. (péntek)    
FGSZ Siófok-Diósgyőri VTK 18.00 (TV: SportM)
Március 31. (szombat)    
Ferencváros-Vasas 15.00 (TV: Sport1)
Kecskeméti TE-Haladás 16.00  
Lombard Pápa-PMFC 17.00  
MVM Paks-Kaposvár 17.00  
Zalaegerszeg-Győri ETO 17.30 (TV: Sport1)
Április 1. (vasárnap)    
Újpest-Debreceni VSC 16.00 (TV: M1)
Videoton-Budapest Honvéd 18.00 (TV: Sport2)