Vívás

Nincs olimpiai csapatkvótánk, Mohamed Aidáéknak sem sikerült

  • MTI

A női párbajtőrözők után a női tőrözőknek sem sikerült csapatkvótát szerezniük az olimpiára, így a magyar vívók jelen állás szerint a négy londoni csapatverseny egyikében sem indulhatnak majd.

A magyaroknak az ötkarikás részvétel kiharcolásához a vasárnapi verseny előtti pozíciójukat kellett volna megőrizniük a kvalifikációs ranglistán úgy, hogy maguk mögött tartják a Budapestre velük holtversenyben érkezett franciákat, illetve a németeket, akik kis hátránnyal követték őket.

Az első összecsapás bemelegítésnek nagyon is megfelelő volt a kanadaiak ellen. Az észak-amerikai együttes nem fejtett ki különösebb ellenállást, Mohamed Aida és Varga Gabriella nagyon magabiztosan kezdett, ennek eredményeként két asszó után 9-1 volt az állás, ami előrevetítette a folytatást. Egyre nőtt a különbség, végül fölényes győzelemmel lépett tovább a magyar csapat, melyben Knapek Edinát menet közben Kreiss Fanny váltotta.

Ezt követően papírforma vereség következett az olaszokkal szemben, a lényegesen jobb ellenfél simán nyert. Ekkor arra volt szükség, hogy a németek és a franciák is kikapjanak. Előbbiek hamar alulmaradtak az oroszok ellenében, utóbbiak viszont vert helyzetből fordítottak a dél-koreaiak ellen, 38-34-re vezetek, végül mégis az ázsiaiak nyertek.

A franciák később könnyedén győzték le a németeket, ezzel utóbbiak kiszálltak a kvótáért folyó versenyből, majd a magyarok is legyűrték az amerikaiakat, így az a helyzet alakult ki, hogy az ötödik hely egyben olimpiai részvételt is ért - a magyaroknak vagy a franciáknak. Az amerikaiak ellen Mohamed remekelt, plusz 16-os eredménnyel zárt, ráadásul nagyon sokat tett az utolsó asszóban, amelyben 30-31-es állásról 43-35-re fordított.

A helyosztón rosszul kezdtek a magyarok, három asszó után 3-15 volt az állás, később pedig a franciák már 20-6-ra is vezettek, innen kellett megpróbálni a visszakapaszkodást. Mohamed utolsóként 27-33-nál ment fel a pástra, de ezúttal már nem jött össze a bravúr.

"A lelkünket kivívtuk ma. Biztos, hogy sok hibát is elkövettünk, de csapatként küzdöttünk egymásért" - kezdte értékelését az egyéniben londoni kvótás Mohamed. - "Végig nagy energiát kellett beleadnunk minden mérkőzésbe, még az amerikaiak ellenibe is. Ráadásul figyelni kellett, hogy mi történik a másik pástokon. Szerencsénk is volt, hogy a koreaiak a franciák legyőzésével visszaadták nekünk a reményt. Az amerikaiak ellen úgy éreztem, nagyon felfokozott állapotban vívok, innen kellett volna újból felpörögni. A franciákkal szemben az első kört mindenki bukta, utána hiába küzdöttünk, már nagyon elment az ellenfél."

"Sajnos a nap vége nem sikerült jól, mert a női tőrcsapat nem jutott ki az olimpiára" - nyilatkozott Solti Antal, a női tőrválogatott vezetőedzője. - "Ha az okokat vizsgálgatjuk, először a magyar sport helyzetét kell elemezni, mert általában a magyar sport is visszaesett, persze azon belül a magyar vívás nagyon is. Hogy miért? Itt kell hideg fejjel áttekinteni a helyzetet és nem szabad egymásra mutogatni. A hogyan továbbról egyelőre annyit mondhatok, most egy-két hét szabadságot kapnak a lányok, aztán felkészülünk az Eb-re mert ott bizonyítanunk kell, vissza kell szereznünk a presztízst. Ami a mai utolsó mérkőzést illeti, meg kell jegyezni, hogy a franciák nem jobbak nálunk, de ezúttal fölénk kerekedtek. Pszichés gondok lehettek, nem fizikálisak."

A magyarok most már csak abban az esetben lehetnek ott a játékokon, ha az egyiptomiak az Afrika legjobbjaként nekik járó részvételi helyet végül nem használják fel.

A magyar vívók a négy londoni csapatverseny egyikében sem indulhatnak majd. Jelen állás szerint egyéniben a kardozó Szilágyi Áron, a párbajtőröző Imre Géza és a tőröző Mohamed Aida léphet pástra a játékokon. Hozzájuk csatlakozhat a párbajtőröző Szász Emese, a kardozó Benkó Réka és a tőröző Gátai Róbert, amennyiben eredményesen szerepel az áprilisi európai zónaversenyen, Pozsonyban.

Vívás, Világkupa
Női tőr csapatverseny, Budapest
a 16 között:
Magyarország-Kanada 45-21
a negyeddöntőben:
Olaszország-Magyarország 45-21
Lengyelország-Egyesült Államok 45-43
Koreai Köztársaság-Franciaország 45-42
Oroszország-Németország 34-28
az 5-8. helyért:
Magyarország-Egyesült Államok 43-35
Franciaország-Németország 45-29
az 5. helyért:
Franciaország-Magyarország 41-33