U17-es válogatott

Nagyon sok pontatlanság volt a játékunkban - Pisont István

U17-es válogatottunk az első félidőben hátrányba került a belgák ellen, majd megfordította az állást, végül azonban meg kellett elégednie a döntetlennel

U17-es válogatottunk az első félidőben hátrányba került a belgák ellen, majd megfordította az állást, végül azonban meg kellett elégednie a döntetlennel.A magyar U17-es labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Belgium ellen. Nem csoda, hogy Pisont István, az együttes edzője nem volt elégedett a látottakkal.

"El kell ismerni, hogy nagyon sok pontatlanság volt a játékunkban, a második félidőben nem látszott, hogy emberelőnyben vagyunk - mondta Pisont István a lefújás után az mlsz.hu-nak. - Nem tudtunk mit kezdeni a belgák gyors támadóival, képtelenek voltunk levédekezni a lendületes akcióikat, többször is csak a szerencse mentett meg bennünket a kapott góltól. Sajnálom, hogy nem tudtunk győzelemmel kezdeni, bízom benne, hogy a hátralévő mérkőzéseken jobb játékkal tudunk előrukkolni."