Tenisz

A pekingi döntőben Nadaltól kikapó González visszavonul

A miami tenisztorna főtáblájának első fordulójában Nicolas Mahut-tól nagy csatában kikapó chilei Fernando González bejelentette, hogy 31 esztendősen befejezi profi pályafutását.

González 2007-ben, az akkori Australian Open döntője után - ahol Roger Federertől kapott ki - az ötödik helyre kapaszkodott fel a világranglistán, és az volt karrierje legjobb helyezése. Azóta viszont jócskán visszaesett, jelenleg csak a 221. pozícióban áll.

Fernando González a Miami tenisztorna első fordulójában a Nicolas Mahut elleni mérkőzésén 2012-ben.

Szerdán a miami tornán három szettben (7:5, 4:6, 7:6 (7-3)-ra) kapott ki a francia Nicolas Mahut-tól, és korábbi bejelentésének megfelelően el is köszönt a közönségtől. Balszerencsés módon egy kettős hibával ért véget a karrierje, de a nézők ennek ellenére felállva tapsolták meg a játékost, aki 11 tornát nyert pályafutása során, egyszer volt döntős Grand Slam tornán - az említett 2007-es Australian Openen -, valamint egyszer, 2009-ben elődöntőig jutott a Roland Garroson. Két olimpián is kiemelkedően teljesített, Athénban, 2004-ben bronzérmet szerzett, Pekingben, 2008-ban pedig a döntőben kapott ki Rafael Nadaltól.

Elmondása szerint a jócskán megcsappant motivációja miatt hagyja abba a karrierjét: "Nincs energiám minden reggel felkelni és úgy edzeni, ahogy edzenem kellene és annyit utazni, amennyit utaznom kellene. Évek óta ezt csinálom, és tudom, hogy ha nem tudok 100 százalékot nyújtani, akkor valami mással kell foglalkoznom."