Bundabotrány

Aczélt egy REAC-meccs manipulálásával is gyanúsítják

  • MTI

Aczél Zoltán labdarúgóedzőt az eddigi két, siófoki után egy újabb, ezúttal egy REAC-mérkőzés eredményének manipulálásával gyanúsítják a nemzetközi fogadási csalások kapcsán.

Aczélt újabb meccs manipulálásával gyanúsítjákFazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az a meccs, amellyel bővült a gyanúsítás, egy 2008 első felében lejátszott Ligakupa-találkozó volt, s akkor a REAC csapatát irányította a tréner. Hozzátette, a mérkőzés elvesztéséért 100-110 ezer forintot ígértek a szakembernek és több játékosának, s az összeget - miután megfelelően alakult az eredmény - meg is kapták a találkozó után.

Fazekas arról is beszámolt, hogy Aczél Zoltán panaszt jelentett be az újabb gyanúsítással szemben, folytatólagos kihallgatása során pedig tagadta az elkövetést.

Aczél Zoltánt, aki 2008 és 2010 között a magyar válogatott másodedzőjeként is dolgozott, tavaly november 30-án vették őrizetbe, mert két rendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben még a Siófok vezetőedzőjeként.

A KNYF akkori közlése szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntőt és a 2009. május 23-i ZTE-Siófok (5-3) bajnoki mérkőzést próbálta befolyásolni a játékosaival úgy, hogy csapatuk legalább két góllal veszítsen. Előbbi esetben az elkövetői kör végül - Aczél és játékosai hajlandósága ellenére - nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti 3-4000 euró jogtalan kifizetésre nem került sor, utóbbi esetben viszont a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót.

A siófoki meccsekkel összefüggésben Aczélon kívül hat labdarúgót és K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt vették őrizetbe a KNYF munkatársai. Az eset miatt a Szombathelyi Haladás szerződést bontott a trénerrel.

A KNYF február végén összesen nyolc bajnoki és Ligakupa-mérkőzés manipulálásának gyanúja miatt a jelenleg másodosztályú REAC hat jelenlegi és volt futballistáját vette őrizetbe és hallgatta ki. Aczél 2006 és 2008 között dolgozott a REAC vezetőedzőjeként.