Olimpiai sztorik

Olimpiai érmes, aki Nobel-díjat kapott

  • Kis János

A nyári olimpiák közel 120 éves történelme számos érdekes sztorival és életrajzzal szolgál - a londoni olimpia előtt íródó sorozatunkban ezen különlegességekből szemezgetünk. Most az egyetlen Nobel-díjas olimpiai érmes életútját mutatjuk be.

A hét gyermekes kanadai családból származó Philip Noel-Baker 1889. november 1-én született Londonban. Kimagasló képességű diák volt, tanult az Egyesült Államokban, a párizsi Sorbonne-on, Münchenben és a cambridge-i King’s College-ben is, ráadásul emellett remek atléta volt. A Cambridge-i Egyetemi Atlétikai Klub elnöki tisztségét is betöltötte, amikor huszonhárom éves korában kiharcolta a  stockholmi olimpián való indulást. A legjobb eredményeit középtávfutóként elérő Noel-Baker hatodik lett 1500 méteres síkfutásban, 1920-ban Antwerpenben és 1924-ben Párizsban ő volt a brit atléták csapatfőnöke. Természetesen még indult is a versenyeken, ahol ráadásul ezüstéremmel zárta az 1920-as játékokat az 1500 méteres síkfutást.

Az 1912-es stockholmi olimpia 1500 méteres döntőjében Baker balról a negyedikként látható - Fotó: elmarcadordejmsurroca.blogspot.com

Az első világháborúban egészségügyi egységnél szolgált, itt ismerte meg ápolónő feleségét. Noel-Baker a háború után politikai pályára lépett, illetve nemzetközi kapcsolatokat oktatott egyetemen. Részt vett a versailles-i béketárgyalásokon, a brit küldöttség tagja volt több Népszövetségi Közgyűlésen. A Munkáspárt színeiben 1929-ben választották meg parlamenti képviselőnek, a brit Alsóházba. 1936 és 1970 között folyamatosan megválasztott képviselő volt, Winston Churchill politikai államtitkára 1942 és 1945 között. Különböző rádió műsorokban, több nyelvű felhívásokat intézet a világ népeihez, hogy vessenek véget a háborúnak. 1946-ban a Munkáspárt elnökévé majd miniszternek választották. A leszerelési mozgalom egyik nagy hatású szereplője lett, ezért kapta meg 1959-ben a Nobel-békedíjat.

A sporttól sem szakadt el: 1952-ben ő lehetett a brit olimpiai küldöttség csapatfőnöke, majd a UNESCO sportbizottságának elnöke is volt.  Philip John Noel-Baker, Baron of the City of Derby 93 éves korában 1982. október 8-án hunyt el Londonban.

Philip Noel-Baker olimpiai eredményei
1912-Stockholm   6. hely   1500 m síkfutás
1912-Stockholm   helyezetlen   800 m síkfutás
1920-Antwerpen   2. hely   1500 m síkfutás
1920-Antwerpen   helyezetlen   800 m síkfutás