Serie A előzetes

Győztes BL-búcsú után kapaszkodna fel a bajnoki tabellán az Inter

A Serie A 28. fordulójának vasárnapi játéknapján lép pályára a hét közben a Marseille elleni győzelme ellenére a BL-ből kieső Inter, a szélsőséges eredményeket produkáló Lazio, és az Udinese, illetve a Napoli is eldöntheti, hogy melyiküknek marad még esélyük odaérni a dobogóra.

Inter-Atalanta
15:00 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 1

Valahol ott tart az Inter, ahol november végén, addig kellett ugyanis várni a kék-feketék szurkolóinak, hogy két egymás utáni bajnoki győzelmet ünnepelhessenek. Utána nagy győzelmi sorozatot produkált a csapat, de azóta újra mélyre süllyedt, és hosszú idő után az előző körben tudott újra nyerni. Hét közben ugyan 2-1-re legyőzték a Marseille-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, de 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal így is a franciák jutottak tovább.

A győzelemnek azért örülhetnek Milánóban, és építkezhetnek is belőle. Annak viszont biztos nem örülnek, hogy mire Wesley Sneijder lassan formába lendült volna, újra megsérült. Nélküle várhatóan egy 4-4-2-es felállást fog választani Claudio Ranieri az Atalanta ellen.

Győztes BL-búcsú után kapaszkodna fel a bajnoki tabellán az Inter

A bergamóiak az utóbbi hetekben a közepesnél valamivel jobb formát mutattak, hiszen hat meccsen kétszer nyertek és négy döntetlent játszottak. A győzelmeik közül a Roma elleni 4-1 a vasárnap délutáni meccsre is adhat nekik némi reményt, hiszen a Lúcio-Samuel belső védőpáros sebességben körülbelül ugyanannyit tud, mint a a Farkasoknál akkor leszerepelt Juan-Heinze duó. Igaz, a milánóiak egyéb képességeikben, főleg erőszakosságban erősebbnek mondhatók.

Catania-Lazio
15:00
hatharom-tipp: X

Szicília Olaszországon belül is egy külön világ, és az ottani csapatok ellen a saját stadionjukban nyerni nagyon nehéz. A Palermo szinte csak hazai eredményeinek köszönheti, hogy nem kiesőjelölt, és a Catania is elsősorban otthon remekel, noha idegenben sem számít könnyű ellenfélnek. Az idei szezon alapján úgy tűnik, hogy az edzői pályája elején járó Vincenzo Montellából lesz valaki az új karrierje során is, nagyon stabil középcsapatot csinált ugyanis együtteséből. Az Angelo Massimino stadionban eddig csak a Chievo és a Cagliari tudott nyerni, pedig járt már ott a Juventus, az Inter, a Napoli és a Roma is. Ráadásul a legutóbbi öt bajnokijukból hármat megnyert a szicíliai gárda, és a másik kettőt is csak döntetlenre adta.

A Lazio olasz csapathoz és saját alapjátékához kissé méltatlanul nem játszott még döntetlent az idén, 7 győzelem mellett nyolcszor kapott ki az összes sorozatot nézve (a bajnokságban 6-5 ez a mutatójuk). Legutóbb hazai pályán szenvedtek meglepő vereséget a Bolognától, azok után, hogy az Atlético elleni EL-búcsút követően Edy Reja le akart mondani, nem engedték, majd a Roma elleni derbigyőzelem után mindenki nagy szeretetben összeborult. Ezek az olaszok...!

Udinese-Napoli
20:45 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 1

A játéknapot egy kőkeménynek ígérkező rangadó zárja, a 4-5. helyen azonos pontszámmal osztozó Udinese és Napoli csap össze, miután előbbi az Európa Ligából, utóbbi a Bajnokok Ligájából esett ki. Valószínűleg a nápolyiak a csalódottabbak, hiszen ők 3-1-es előnnyel utaztak a Chelsea elleni visszavágóra, és hosszabbítás után búcsúztak, míg a Zebracsikók 2-0-s hátrányban voltak, és bár gyorsan egyenlítettek, végül nem maradt komoly esélyük a továbbjutásra.

A nemzetközi kupameccsek után általában duplán számít a játékosok lelkiállapota, ezért nagyon meglepő lenne számunkra, ha a Napoli talpra tudna állni, és jól játszana Udinében. Sokkal nagyobb esélyt látunk arra, hogy a csütörtökön is duplázó Di Natale hozza magát, és így megtörik az égszínkékek hétmeccses veretlenségi és ötmeccses győzelmi sorozatát.

Serie A, 28. forduló
További mérkőzések
Cagliari-Cesena 12:30 Digi Sport
hatharom-tipp: 1
Bologna-Chievo 15:00
hatharom-tipp: X
Siena-Novara 15:00
hatharom-tipp: 1
Lecce-Palermo 15:00
hatharom-tipp: X