Serie A előzetes

A Milan és a Juventus is idegenben küzd tovább a scudettóért

Két mérkőzést rendeznek a Serie A 28. fordulójának szombati játéknapján, melyeken a tabella két éllovasa pályára lép. A Milan a Parma, a Juventus pedig a Fiorentina otthonába látogat.

Parma-Milan
18:00 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 2

Roberto Donadoni irányításával sorozatban öt meccsen volt veretlen januárban és februárban, de azóta kétszer kikapott, és ezek mellett csak három döntetlent tudott elérni a Parma. A sárga-kékek így nem lehetnek még nyugodtak a bennmaradást illetően. Igaz, ez az alsóház minden tagjára érvényes, hiszen a 10. és a 17. helyezett között csak három pont a különbség.

A Milan február elején botlott ugyan néhányat, de azóta belelendült - leszámítva talán az Arsenal elleni BL-vereséget, de azzal együtt is meglett a továbbjutás -, és már hat meccs óta veretlen a címvédő a bajnokságban, amely ezek közül négy találkozót meg is tudott nyerni. A piros-feketék egész szezonját megnehezítő sérüléshullám Abatét is elérte, ugyanakkor Massimo Allegri a sokáig szemproblémával küzdő, a szezonban mindössze egy tétmeccset játszó Gennaro Gattusót is nevezte a bő keretbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy játszani is fog, de a jelenléte biztosan jó hatással lesz a csapat hangulatára.

Fiorentina-Juventus
20:45 Digi Sport Plus
hatharom-tipp: 2

A Juventus ellentétes utat jár be az utóbbi hetekben, mint a Milan. A torinóiak ugyan még mindig veretlenek, de a legutóbbi négy mérkőzésükön csak a döntetlenjeik számát tudták szaporítani. Emiatt már négy pont a hátrányuk a piros-feketék mögött, és nem számíthatnak könnyű mérkőzésre Firenzében sem, ahol eddig csak a Lazio, a Napoli és a Lecce tudott nyerni. Igaz, utóbbiak sikere finoman szólva is meglepőnek számított.

Két mérkőzést rendeznek a Serie A 28. fordulójának szombati játéknapján, melyeken a tabella két éllovasa pályára lép. A Milan a Parma, a Juventus pedig a Fiorentina otthonába látogat.

A Juvéban március 3-án elszenvedett sérülése óta először léphet pályára Chiellini, akinek a jelenléte várhatóan stabillá teheti az együttes védekezését, és aki sokat segíthet az eltiltásból visszatérő, tehetséges, de olykor még nagyokat hibázó Bonuccinak. A kérdés már csak az, hogy Antonio Conte megtalálja-e azokat a csatárokat, akiknek a góljai meghozhatják a várt győzelmet.

Az állás:
1. AC Milan 27 17 6 4 55 22 57
2. Juventus 27 13 14 0 39 17 53
3. Lazio 27 14 6 7 42 33 48
4. SSC Napoli 27 12 10 5 50 28 46
5. Udinese 27 13 7 7 37 24 46
6. Roma 27 12 5 10 40 33 41
7. Inter 27 12 4 11 38 36 40
8. Catania 27 9 11 7 35 35 38
9. Bologna 27 9 8 10 29 31 35
10. Palermo 27 10 4 13 39 44 34
11. Chievo 27 9 7 11 22 33 34
12. Atalanta 27 9 12 6 31 29 33
13. Genoa 27 9 6 12 35 48 33
14. Fiorentina 27 8 8 11 27 28 32
15. Siena 27 8 8 11 32 28 32
16. Parma 27 7 10 10 33 42 31
17. Cagliari 27 7 10 10 26 35 31
18. Lecce 27 6 7 14 30 44 25
19. Novara 27 4 8 15 22 46 20
20. Cesena 27 4 5 18 16 42 17