Sokan kérdezgetnek mostanában engem arról, hogy milyen esélyeim lehetnek az olimpián. A válaszadás nehézségét az okozza, hogy a tornász legnagyobb és legfontosabb feladata maga a gyakorlat végrehajtása. Nem elég ugyanis azt az edzéseken begyakorolni, több fajta változatot kell elpróbálni és versenyeken szintén be kell mutatni élesben is. Előző blog bejegyzésemben említettem a főbb torna szabályokat. A gyakorlatok végrehajtása során a bírók a tíz legértékesebb elemet fogják értékelni. Ezeknek az elemeknek a sorrendje természetesen megválasztható, illetve egyénekhez igazítható. Hadd mutassam be mindezt a saját példámon keresztül, a 2010-es Európa-bajnokságtól kezdve:
Ez volt életem első felnőtt Eb-döntője. A videón látszik, hogy olló lendület kézállásba (egy D-értékű) elemmel kezdek. Ezután egykápás elemek, félvándor, Magyar orsó, Wu Gonian, Magyar vándor, Sivadó vándor és végül a leugrás következik. A gyakorlat részletesebb elemzése a következő bejegyzésben lesz, ezért nem megyek még mélyebben bele, nehogy belezavarodjunk. Tehát kilenc értékes elemet lehetett számolni, itt a Wu Gonian elem után még nem volt meg a három orosz körzés, ami a 10. elem lett volna. A kínai tornászról elnevezett elem elég nehéz, ezért a későbbiekben előrébb került a gyakorlatom struktúrájában, amitől a sorrend megváltozott.
Ezt láthatjátok a 2011-es Európa Bajnokság fenti videójában és a 2011-es világbajnokság lódöntőjében is. Ezekben a gyakorlatokban az orosz körzések már benne vannak, a kiinduló pontszámot (D pontszám) megemelve ezzel. Ilyen értékes tapasztalatok után, az elemet illetően helyre téve, ismét tervezzük, hogy ollóval kezdünk majd, amit a félvándor, Magyar orsó és utána a Wu Gonian követ, azaz, az egykápás elemek hátrébb kerülnek a vándorok előtt. Ennek az oka az, hogy az olló lendületet kézállásba című elemet szeretnénk egy gyakorlatban csinálni a többivel egyetemben. Ez egy élő példa arra, hogy a tornász és edzője folyamatosan próbál nehézségi szintet emelni, de közben az esztétikai értékekre is figyelni. Ezek tudatában, a tornász feladata, hogy a begyakorolt és elpróbált gyakorlatot az adott versenyen és az adott percben megcsinálja.
Ehhez persze nem lehet csak úgy hozzáedződni egy sima edzőteremben. Az Eb-n legalább hétezren, az olimpiai tesztversenyen pedig legutóbb nyolcezren voltak kint. Itt jön képbe a sportpszichológus, aki ebben segítséget nyújthat: Szilárdi Katalin. Emiatt a sok összetevős egyenlet miatt mondanám, hogy nehéz lenne megjósolni bármit is, pontszámot vagy helyezést. A gyakorlatot végrehajtva a tornász megtette a legtöbbet, amit tud, tehát maximálisan elégedett lehet. Azonban a világbajnokságon való éremszerzés a szerspecialistáknak kvótát jelenthetett (amennyiben még két szeren a VB szerátlagának 85%-át teljesítették). A dobogón Berki Krisztián, egy francia és egy brit kolléga foglalt helyet, ami azt jelenti, hogy a szlovén és ausztrál vetélytársak nem jutottak ki az olimpiára.
Persze hozzátartozik az egészhez, hogy a legjobb nyolc versenyző után még sorakoznak lólengés specialisták, akik nem kerültek döntőbe, de összetettben kvalifikálták magukat Londonba (például Ude Filip - Horvátország), akinek már van egy ezüstérme az előző olimpiáról. A döntőbe jutást esetleg megkönnyítheti, az imént említett két versenyző kiesése, de potenciálisan döntő és éremesélyes lovasokból, így is többen leszünk, mint nyolcan az olimpián. Louis Smith az olimpián hatalmas hátszélre számíthat, ami természetesnek számíthat a pontozók jóindulatára, és ezzel éremesélyes, Berki Krisztiánnal egyetemben. A kiinduló pontszámaik most már hihetetlenül magasak. Igazán esélyes kínai lovasra nem tudom, hogy számíthatunk-e Londonban, pedig rengeteg kiváló tornászuk van. A japán Uchimura szintén odaérhet magas kiinduló pontszámának köszönhetően, de a korábbi érmeseket se felejtsük ki a sorrendből. Szerintem, aki a legjobban tudja elviselni az olimpiai versennyel járó terhet, az izgalmat és stresszt, az fog érmet nyerni.